Mikor legutóbb arra mertem biztatni olvasóimat, hogy jehovista embertársaink iránt is viszonyuljunk keresztény szeretettel, akkor a mi tíz egyetemet végzett keményfalvi papunk kiprédikált, és azóta is mindig a szememre hányja ezt a hatalmas tévedésemet.

Habár még mindig hiszem, hogy Krisztus után kétezer évvel jó lenne már eljutni oda, hogy egy ember szabadon tudjon hinni bármiben, anélkül, hogy üldözzék, megkövezzék, megszégyenítsék, vagy satöbbi, most nem fogom túlbeszélni ezt a fotóriportot. Csak arra hívom fel figyelmeteket, hogy az érzések, melyeket  a képek végigpörgetése kivált belőletek, rólatok is sokat elmondanak, nem csak a tanúkról.

Nyilván, egy ilyen duma után felmerülhet bennetek a kérdés, beálltam-e én is jehovistának. Egy kislány kérdezte, akit a testvéreivel együtt fotóztam a kongresszuson: „Ön is testvér tetszik lenni?” Eleinte félreértettem, s azt válaszoltam, hogy van egy húgom. Aztán rájöttem, hogy mit kérdezett, és nem volt más, mit válaszoljak: mindnyájan testvérek vagyunk.

© uh.ro, 2017