Ő Antonella. Hét éves, de ötöt mutat. Lábnyik Csík részében lakik, cukorbeteg. Teste fejlődésbeli lemaradása miatt számos alkalommal esett iskolástársai gonoszkodásainak az áldozatául. Volt, hogy iskolából hazafelé menet beletették a hidegvizes vályúba. A legutóbbi jelentkezésünk óta számtalan hasonló, vagy még szerencsétlenebb – a csángó problémán túlmutató – mélyen emberi élethelyzettel találkoztunk.

Kiosztásra váró adományruhák a Magyar Háznál. A mélyszegénység szürreális találkozása a prémiumkategóriával.

Az adakozás előtt nem árt tájékozódni a helyi viszonyokról, hogy ne csak a lelkiismeretünkön könnyítsünk, hanem valódi segítséget nyújtsunk.

Időközben lejárt a faluban őszi betakarodások időszaka. Hazahordták a földekről a törökbúzakórét…

... leszüretelték a szőlőt.

A határban többfelé látni, hogy van gazda, aki a szőlőszüret után a tőkék mellől a téli időszakra a karókat kiszedi, csomókba köti és a tavaszi újrakarózásig a földjén hagyja.

Az 1950-es évek elején a falubéliek aktív részvételével felépített lábnyiki magyar iskola épülete statikailag sajnos annyira megromlott, hogy 1997 óta biztonsági okokból semmire sem használják. Építése után csak két évig volt magyar nyelvű oktatás benne, később román iskolaként funkcionált. De működött kultúrházként, volt benne könyvtár és mozi is.

Az épület egykori tetőcserepeit moldvai szokás szerint fémlemezre cserélték. Sajnos – maradandó károsodást okozva – a víz így is utat talált magának.

Nyisztor Gyuri bácsi feleségével együtt az iskola mindenesei: takarítók és karbantartók egy személyben. Elnézést, kettőben, de egy fizetésért. Kérésünkre lelkesen mutogatja az Árgyelánból (Erdélyből) hozott, még megmaradt szerkezeti fagerendákat, az omladozó vakolat alól előbújó magyar cigányok által vetett téglákat és a vasazat nélkül megöntött csintúrát (betonkoszorút). Olyan feszélyezetlenül meséli az épület magyar vonatkozású részleteit, hogy csak nehezen tudjuk elképzelni a még néhány évvel ezelőttig jól kiérezhető falubéli magyarellenes hangulatot. Pedig állítólag így volt.

Jelenleg a bontási engedélyre várnak.

Szokták kérdezni, hogy tanítóként mi a legnehezebb itt Moldvában? Talán a helyieknek az időhöz való hozzáállása és az ebből fakadó rendszertelenség. Itt van az állami iskola példája, ahol az órarendnek három változata létezik: a tanáriban jól látható helyre kifüggesztett hivatalos órarend (ha inspekció jön), a szájról szájra terjedő negyvenöt perces rövidített órákkal számoló gyakorlatias órarend (hogy elérjék a Bákóból ingázó tanárok a menetrendszerinti buszjáratot), illetve van a valóság, ami spontán módon igazodik az éppen aktuális a mezőgazdasági munkák ritmusához, a szomszéd kultúrházban zajló temetések utáni ingyen ebédekhez, a vallási ünnepekhez. Így végül a mindennapos program fél nyolc helyett jó, ha nyolckor elkezdődik, és tizenkettőkor mindenki elment haza.

Mint Moldvában mindenfelé, itt Lábnyikban is számtalan házi szentéllyel (itt grotának hívják) találkozhatunk. A falu egyetlen ortodox házi szentélye az oláhok lakta Podoros (podu roșu = piros híd) nevű részben található. Egyik-másik ilyen építménynél meglepő megoldásokat alkalmaztak: van, amelyiket kívülről hungarocellel hőszigeteltek, van, amelyiket termopán nyílászáróval láttak el…

…de van, amelyikbe mozgásérzékelős világítás van beszerelve.

Hogy a Márton Áron által 1965-ben pappá szentelt Petru Gherghel jászvásári püspök, vagy a bukaresti érsekség szabotálja-e folyamatosan a moldvai magyar nyelvű római katolikus miséket, azt csak sejteni lehet. Petru Gherghel az egyházmegye vezetőjeként 2009-ben itt Lábnyikban együtt misézett Cserháti Ferenc esztergomi segédpüspökkel, ahol magyarul is köszöntötte a híveket. Az eseményt sokan történelmi jelentőségűnek tekintették, nagy változás azóta sem történt. De hogy mennyire árnyalt a hétköznapi valóság, jól mutatja az, hogy bár itt a faluban korábban magyarul beszélő lujzikalagori pap szolgált több éven át, a falubéliek mégsem szerették. Azt mondják, hogy a büntető Istent képviselte.

Munkaerő-toborzás a templom bejáratánál. Az elvándorlás miatt a helyi vállalkozók itt sincsenek könnyű helyzetben.

Az utolsó választások eredményei is igazolták, hogy Moldva Havasalfölddel együtt a PSD stabil szavazóbázisát képezik.

A lábnyiki utcakép jellegzetes elemei a köztéri kerekes- és gémeskutak (az utóbbit itt komponás kutaknak nevezik). Fejlettebb falvakban a vezetékes víz miatt csökkent a kutak jelentősége, itt Lábnyikban azonban máig aktívan használják őket főzésre, mosásra, állatok itatására. Bár sajnos már sokfelé fém vödörrel merik a vizet, néhány helyen találhatunk még gyönyörűen, méltóságteljesen megöregedett fából készült vedreket is. Búcsúzóul – a következő találkozásig – mutatunk egyet belőlük.

© uh.ro, 2017