A gyermek további sorsa szempontjából rendkívül fontos lenne, hogy megszületésétől fogva mellen csüngjön. Az előtejben lévő ellenanyagok, majd a tejben lévő anyagok biztosítják neki a későbbi fejlődésének biztos alapját. Sajnos a protokoll azt irányozza elő, hogy amint a gyerek megszületett, egy nővér fel kell, hogy vigye az újszülött osztályra, az anya pedig lent marad a szülészeten. A protokoll be nem tartása a boríték címzettjének jóindulatán múlik csak, de legtöbb szülő nő meg sem próbálja megszoptatni gyerekét, mert azt mondják neki, jobb, ha elviszik, hogy ő pihenni tudjon. A császárral szült nőknél a helyzet még rosszabb, ők egy napig nem tehetik mellre gyereküket. A következmények változatosak. Gyakran megesik, hogy a kicsit elkezdik tápszerezni, emiatt lustábban szopik, az anyának valamelyik jóakaró azt mondja, hogy teje nem elég tápláló, ezért növelik a tápszer adagját, a gyermek még kevesebbet szopik a mellből, az anya teje elapad, na ilyenből sokat hallunk, habár a forgatókönyv személyenként változhat, sok függ attól, hogy kikkel hozza össze a sors a fiatal anyukát. Az asszony szerint a jó tejbeindításnak az a titka, hogy minél gyakrabban mellre kell rakni a gyereket. Vannak ilyen okos elméletek, hogy csak három óránként szabad táplálni a kicsit, de ezeknek agresszív hirdetői nem tudják felfogni, hogy a gyerek gyomra ilyenkor még cseresznyenagyságú. Tanácsot könnyű kapni ilyenkor jobbról-balról, de mikor hirtelen kiderül, hogy oda az anyuka teje, akkor a tanácsadók közül senki sem vállalja a felelősséget.