Nem csak a lefolyásmentes kádakkal van gond a fürdőben, az egész úgy rohadt, ahogy van. Második nap a kilincs a kezemben marad. Nem kell aggódni, hogy bent ragadok, mert a zárnak a nyelve sem működik, csak meg kell nyomnom az ajtót, s nyílik. Nem úgy, mint az asszony második napi ajtaja, ami felmondja a szolgálatot, s nem akar nyílni sehogy, alig tud valahogy kiszabadulni a nőm. Harmadik nap, a Mr. Muscolo-s fülkében, ami pont ott van a váróterem mellett, magától kinyílik az ajtó. Ülök nyugodtan a kádban, még nem telt le az időm. Eltelik egy fél perc, talán egy egész is, egyszer csak egy néni becsukja az ajtót, hallom, hogy poénkodnak, „nehogy a fiatalembert valaki ellopja”. Kiszólok, hogy köszönöm. Hiába, hogy a fürdő egy lerohadt szemétdomb, a fürdőző közönség első osztályú társaság. Bírom ezeket az öregeket, nincs veszítenivalójuk, abszolút lazák és őszinték.