Az utóbbi években megjelent Besúgó voltam, szívem és A szív hangjai című regények, illetve az Isten köve című novellaválogatás után újabb gyűjteményes publicisztika-kötetet tett le az asztalra Lőrincz György. Öt év termését, a 2009 és 2014 között megjelent cikkeit válogatta össze, ez került kiadásra a Top Invest jóvoltából.

A kötetet csütörtökön mutatták be a Művelődési Ház koncerttermében, a házigazda Szakáts István Péter író-tanár volt, akinek legújabb elbeszélés-kötete (Elízium Panzió) néhány hónappal ezelőtt jelent meg.

Nehéz ma már elképzelni

Lőrincz György könyvbemutatóira főleg az idősebb generáció jár, könyveit is ez a korosztály olvassa – azok az udvarhelyi értelmiségiek, illetve egykori gyári munkásemberek (az író soha nem tagadta, hogy a hetvenes-nyolcvanas években a Tehnoutilajban dolgozott), akik már a nyolcvanas években is Lőrincz novelláiban, riportjaiban a „sorok között olvastak".

Lőrincz György a legnehezebb időszakokban is írt, a mai generációk számára talán elképzelhetetlen nagy nehézségek árán (poloskával a telefonjában, bejelentett írógépen...), megküzdve sokszor a cenzúrával és a rosszindulattal. Ezeknek az írásoknak „foganatjuk volt", hiszen befolyásolták, elgondolkodtatták az olvasókat, ami különös jelentőséggel bírt a régi rendszerben.

A könyvbemutatón többek között ezt a kérdéskört is feszegette Szakács István Péter, amire Lőrincz frappánsan felelt: „Szinte ugyanazt írom 1970 óta, más-más csomagolásban, hol az itthoni, hol a magyarországi társadalom helyzetéről".

Talán még frappánsabb és viccesebb volt, amikor Szakáts azt a témakört boncolgatta, hogy az íróembernek, a közírónak mi lenne a feladata. „Mondjuk a magunkét, mert mit csináljunk? Ehhez értünk!" – válaszolt Lőrincz a maga humoros stílusában.

De nemcsak a humor volt becsempészve a beszédbe a könyvbemutatón, hanem a bánat is, illetve olyan kérdések, amikkel Lőrincz publicisztikája foglalkozik az Udvarhelyi Híradó, a Krónika, a Bárka, a Korunk és más lapok hasábjain – ezek a hazafiság, az öregedés, a magyarság, a mindennapok. Azok a mindennapok, ahol „az Istenre azért van szükséged, hogy a lelked tisztába legyen téve" – ahogy vallja Lőrincz György, aki a bemutató előtt és után dedikálta is az Időrendben című kötetét a jelenlevőknek.

Természetesen több írásból részletet is olvasott fel az író, a felolvasás és a beszélgetés alatt (dacára annak, hogy Szakács még az elején humorosan és tisztelettel megkért mindenkit, hogy kapcsolják ki) legalább háromszor csengett bele három különböző mobiltelefon, jó hangosan.

Valahogy ezt is lehet a társadalomkritikus Lőrincz-publicisztikák mondanivalójához hasonlítani: lassan évek, évtizedek óta beszélünk róla, de mégsem változik semmi. Vagy ha igen, akkor rossz irányba.