Bodor Ádám nem változott egy évvel ezelőtti látogatása óta. Most sem szereti a rivaldafényt, és úgy hárítja a kérdéseket, hogy talán észre sem veszi, időnként kivillan lénye érdekesebb, tudatosan az írásai számára tartogatott oldala. A G. Caféba Murányi Sándor Olivér hívta meg az írót, hogy A nagy szőke medve ürügyén találkozzon olvasóival.

Bár már számtalan, híresebbnél jobb író megmutatkozásának színhelye volt a kocsmakávézó, Murányi csak Bodor Ádámot hívta meg másodjára is. Még voltak hozzá kérdései állati, börtön, egyház, és egyéb ügyekben.

A fikció és valóság viszonya divatos téma, nem maradhat megkérdezetlenül: a Kossuth-díjas szerző ugyanis arról híres, hogy valós élményeiből montázsol össze teljesen új, különleges tájakat, személyiségeket, akár állatot is.

A Verhovina madaraiban például a csilingelő ezüst-kék lakantuszbogarakat, amelyeket, ha nem találnak a biológusok, és nincsenek benne Brehm Állatok világában, akkor „én találtam ki őket".

„Több új állatot nem sikerült kitalálnom" – mondja Bodor, majd megtudjuk, hogy macskát nem fogadna be, de tacskót bármikor örömmel látna az otthonában. A medvével egyoldalú a viszonya, különböző természetük folytán. „Talán én is nehéz ember vagyok", de a medve csalódást okozott azzal, hogy semmiben sem hasonlít a mesebeli kedves mackóra, a valóságban egy erőszakos, humortalan, buta állat.

Asztalos Ágnes a Csendes lebukás című novella felolvasásával töri meg a férfiak szóváltását. Egy medvét, azt a bizonyos nagy szőke medvét ismerjük meg általa, amely az író-olvasó találkozó címéhez is hozzájárult, s amelynek csak fél fenekére elég egy szék.

Aztán Murányi arra lesz kíváncsi, vajon hogyan ad a szerző hely- és személyneveket, de Bodor nem avatta be a folyamatba. Annál az egyszerű oknál fogva, hogy maga sem ismeri az algoritmust. Írás közben vagy jön spontán az ihlet, a név, vagy nem. És ha nem, akkor jobb abbahagyni az írást, kivárni a név megérkezését, mert csak akkor él igazán a személy, a hely és a szöveg.

„A név hordoz valamit a hangzásánál, az idegenségénél fogva – ezzel nem lehet játszadozni" – nyomatékosít a szerző. Az olvasóban lehet, hogy teljesen más hangulatot, emléket idéz, így válik a böngésző társszerzővé.

Zárt világ

Kolozsvár és Budapest után a szamosújvári börtön a szerző lakóhelye – hangzik az életrajzi kalauz. Egészen zsenge kamasz ifjúként zárják be két évre államellenes szervezkedésért. A kérdésre, hogy ennek az epizódnak a hatására lett-e író, a válasz „van, amikor én is azt, hiszem, hogy igen".

Bodor hálás a sorsnak, amiért megismerhette ezt a világot 16 évesen, és nem akár csak tíz évvel idősebben. Már akkor tudta – emlékezik –, hogy „valami nagyon fontos, meghatározó dolog történik velem. Ha egészségesen kikerülök, csak a hasznomra válik".

Az idősek tragikus látásmódja helyett a kamaszok fogékonyságával viszonyult az új helyzethez, nem sorscsapásként, hanem izgalommal, kíváncsisággal élte meg.

Isten és politika

Az életrajzi kérdezősködéssel nem hagyunk fel, teológiai kitérő következik, amely börtönviselt előélete, és főként politikai megbélyegzettsége miatt kényszerű választás volt. Mivel nem volt hívő, kellő tárgyilagossággal tudta folytatni tanulmányait – magyarázza Bodor, hogyan nem lett református lelkész.

A teológia elvégzése után az egyház levéltárába került, ahol borzalmasan unatkozott, a lassan férfivá érő fiú életét csak a politikai elit által kiválasztott egyházi vezetőkkel való konfliktusok fűszerezték.

Hogy ne tespedjünk bele a szürke szocreálról való képzetünkbe, a totalitárius rendszert feldolgozó Sinistra körzetből kapunk ízelítőt Bán Katától. Titokzatos, nyelvét törő vörös kakasról, parókákról és tövises talpú menyecskékről olvas nekünk.

Baromi unalmas magyar valóság

Az érezhetően fokozódó politikai ellenőrzés, a rossz hangulat, általános szorongás miatt adta be kérelmét, hogy Magyarországra költözhessen. Mivel már nős volt, a házasság révén való kitelepedés szóba sem jöhetett, de tudta, hogy ki fogják engedni: „az volt az érzésem, hogy a román hatóság szabadulni akar tőlem".

Így szembesülhetett 1982-ben egy másfajta magyar valósággal, mely azonban közel sem ihlette meg annyira, mint addigi élményei.

Nem bánta meg, annak ellenére, hogy „Erdély természeti adottságaihoz, etnikai fantasztikus spektrumához képest Magyarország és Budapest egy baromi unalmas hely. Én az erdélyi élményeimből táplálkozom mind a mai napig, és amikor írok, ennek a tájnak az elemeiből próbálom összerakni a történetet".

Ha írásaival esetleg még nem is, ezzel a mondatával biztosan belopta magát a szerző néhány udvarhelyi olvasója szívébe. „Ugye, ugye"- jellegű mosolyok jelentek meg a szájak sarkában, a bajszok alatt.

Mivel a Tamási Áron Gimnázium olvasóköre épp a napokban tanulmányozta Bodor szövegeit, Orbán Eszter nevű tagjuk felolvasásában a hallgatóság is megcsodálhatta a Bodor-i tájat termálvízbe fulladt vadmalacostul, szőke vakarcsostul. Hogy aztán megtudjuk, senki sem tudja, még talán a szerző sem, hogy mi lesz a következő munkája.

S ha tudná, sem árulná el, még családtagoknak se szokta. Úgy érzi, addig az övéi a szövegekben felépített világok, amíg más el nem olvassa őket. Azután már fokozatosan elidegenednek. Ahogy a művészet kapuján ki-be járkálásra való képessége is lassul idővel az írónak.

Bodor Ádámot március 28-án, pénteken 18 órától a sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban bírja szóra Murányi, azután az Erdélyi Magyar Írók Ligájának táborában vendégeskedik, majd április 1-jén, szintén 18 órától, a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárban találkozik olvasóival.