Népszerű a korcsolya Székelyudvarhelyen – állapítottam meg a strand bejáratához érve, hiszen, aki autóval próbálta megközelíteni a pályát, annak biza fel kellett kötnie a gatyát. Volt olyan nap is, amikor a fahídig tartott a parkoló kocsik sora.

A bejáratnál a fogadtatás is rideg, de talán a hideg teszi. Kiszól a jegyszedő bácsi, hogy a következőt. Unja szegény, hiszen sok a dolga, sok a vendég – igaz, ennek örvendeni kellene, nem duzzogva pénzt kérni és jegyet adni. Nem szegi ez a kedvem, alig várom, hogy jégre tegyem a lábam.

Irány az öltöző, ahol amolyan menedékházi hangulat uralkodik: a forralt bor illata lengi be a helyet, mindenki a kabátját veszi, a korcsolyáját igazítja, és akinek nincs pír az arcán, az a kezdők lelkesedésével lép ki az ajtón. Akik már kissé fáradtan, de annál boldogabban térnek be az öltöző-kölcsönző-borozó egyterébe, azoknak elégedettség látszik az arcukon.

Korcsolyát 8 lejért lehet bérelni, de érdemes nyitásra, azaz öt órára ott lenni, hogy megfelelő méretet kapjunk. Le a téli cipőt, fel a korcsolyát. Egy kis igazítás, fűzőszorítás, csategyengetés és irány a pálya.

Hosszú, egyenes pallón jutok el a fényes jégre, a gumiszőnyegen egyensúlyozva elgondolkodhatok, főleg, hogy több éve nem járt a lábamon a csúszós alkalmatosság, hogy biza nem is olyan egyszerű ez az egész, mint azt a tévé előtt ülve konstatáltam.

Bár úgy indulok, mint egy piruettre készülő jégtáncos, mire a jégre érek, már megelégszem azzal, ha nem esek el.

Mint mindenben, ebben is az első lépések a legnehezebbek, de a korcsolyázás is olyan, mint a biciklizés: nem lehet elfelejteni. Némi botladozás után eszembe is jut, hogy mit, hogyan kell csinálni, és róvom a köröket a nagy zsúfoltságban. Az emberek közti bójázásnak meg a gyorsulásnak is megvan a hangulata, a megállás viszont gondot jelent. Szerencsémre van palánk.

És, hogy mennyire romantikus a páros korcsolyázás? Nem tudni, hogy olyan-e mint a filmeken, de érdemes kedvesünk kezét fogva siklani: legalább lesz, aki kifogjon, ha eltaknyolunk. Vagy esünk mindketten, és az máris páros program.

Hangulatban nincs hiány – mindenki nevet vagy legalább mosolyog, a fiatalabbak pedig itt is csajoznak: elcsenik a lányok sapkáját, majd elégedetten jégtáncolnak tovább. Már aki ennyire szakavatott.

Én kevésbé – nem elég, hogy az egyensúlyérzékemmel gond van, a kisgyerekek is csak úgy elsuhannak mellettem. Vannak igazán profik is, mintha a jégen születtek volna: az sem jelent nekik akadályt, ha valaki elvágja magát előttük – könnyed mozdulattal ugranak át a fekvő embereken.

Irigylésre méltó a tudásuk, de ezt nem mindenki nyeli le ilyen könnyen: van, aki integet, mutogat nekik, majd rájön, hogy hiába, mert amilyen gyorsan mellé csúsztak, olyan gyorsan el is hagyják a malacként jégre lépő amatőrt.

Ahogy engem is.