A köcsög úhápontrós egy napja

Újságíró. Legalábbis annak hiszi magát. S azt is, hogy az ő seggéből (is) fúj a passzátszél. A köcsög úhápontrós egy napja.

MEGOSZTÓ PDF email





Hasonló cikkek
angrygraffitti

Sok hűhó semmiért... De mi a tanulság?

Maradt a régi alkotmány, de valami mégis...
Képernyőfotó

Igenre buzdított a polgármesteri hivatal, majd nem

Rövid idő alatt meggondolta magát a polgármesteri...
1990 januárjában Udvarhelyen még tömegek vonultak utcára a magyar oktatásért. fotó: Balázs Ferenc

Teljes a káosz a MOGYE tájékán, de még van remény

Megpróbáltuk összefoglalni, hogy mi minden történt a...

velemeny
velemeny
szerkesztoÍRTA: KATONA ZOLTÁN
2012. március 08., 14:15
0 hozzászólás. 

 

Reggel morcosan ébred, egy kávé a reggelije, kilencre szerkesztőség – ötből háromszor biztosan elkésik. Laptopot előkap, bekapcs, úhápontró, mailek, fészbuk. A kollégák előtt szóban és reflexből leköcsögözi a kritizáló hozzászólókat, letrollozza őket, majd a szerkesztőségi munka előtt, után és közben osztja az észt.

velemeny

A sok köcsög

Laptopja a mindene, s nagyon fel tud menni az agyvize, ha munkaeszköze nem szolgálja ki. Délelőtt bele van ragadva, néha még akkor is, ha kávéházba megy vele s holott hangsúlyozza, hogy

nem szeret unalmas sajtótájékoztatóra járni,

azért mégis ott van némelyiken. Gépel, telefonál ezerrel, betűk tízezrei járják át az agyát. Naivan hisz abban, hogy szakmája egy tisztességes, békés, polgári foglalkozás és hogy semlegesként, elfogulatlan, pártatlan szakmabeliként tisztelet övezi a városban – ez nem így van. A hozzászólók ugyanis rendszeresen kiosztják, kap hideget-meleget. De még bírja az ütéseket, néha rá se ránt. Elüldögél a tanácsülésen, közvetít, fotózgat, alig várja, hogy véget érjen.

Néha a fejéhez vágják, hogy nem tájékoztat „rendesen", de abból is elege lett már, hogy egyesek azt képzelik, hogy az újságírás manapság annyit tesz, mint leírni azt, amit „közölnek". Egyébként tisztában van vele, hogy világszerte vannak ilyen újságírók is, és hogy egyesek ebből a szakmából ki tudnak emelkedni, sőt, egyenesen meggazdagodni.

Fotózik. Ott lábatlankodik az első sorban, villanójával vakít, belenyomja az ember képébe a fényképezőgépet, eseményen a színpad előtt takar, hangosan és idegesítően is röhög, kattogtatja a gépét és mindig mindenkiről keresi az előnytelen helyzetet. Előredől, segge árka kivillan.

Gyalog jár vagy biciklin,

legénylakás, albérlet, sportcipő, csíkos tréningfelső, cigi, kávé, s ahogy mondja, „mi is vízzel főzünk, s bottal réjarántunk". Ebéd után simítgat, elsimítgat, megosztja a délelőtti termést a Facebook-on, majd öt körül laptop kikapcs, megemeli seggét a székről.

Mivel szeret rendezvényekre járni, esténként mindenütt ott van, ahol két fedőt összeütnek, s megpróbál lavírozni az egymásra szervezett rendezvények között: meccs, színház, előadás, kocsma, koncert, ilyen est, olyan est. Tudja, mert írja. Ezeken is meg lehet jelenni, nagygallér, nagyduma egy másik sajtóorgánum hasonszőrű munkatársával, az egykori kollégával.

Mit, hogy, miért, hol, hogyan – kérdések, válasszal vagy bizonytalan válasz nélkül. Ösztönösen javítja beszélgetőtársai tipikusan helytelen udvarhelyi szófordulatait vagy tulajdonneveit. Nem Fellenger, hanem Fernengel, nem Góstájn, hanem Goldstein, nem Lemmetál, hanem Fa-Fém Szövetkezet, s nem Rákóciút, hanem II. Rákóczi Ferenc utca. A miheztartás végett.

Pedig ő is udvarhelyi,

szereti is, de néha mégis elvágyódik. „Ez a város egy távoli bolygó, itt élni nem rossz és itt élni nem jó" – valahogy így fogja fel. Egyelőre. Amúgy ebben a témában olyan bizonytalan, mint a kutya vacsorája. Mint mikor szirmokat tép a szerelmes kisgyerek. „Szeret. Nem szeret. Szeret. Nem szeret."

A hétvége különös jelentőséggel bír az életében. Pénteken délután már alig várja, hogy lejárjon a szerkesztőségi ülés – hazafut, fal valamit, kilenckor már lent ül a kocsmában, Mokkában vagy Gében, az újságos teremből kihallatszik a harsány röhögése, illetve az észosztó nagyarca. Arcoskodik, s előbb vagy utóbb, így vagy úgy, de elkerülhetetlenül

megrészegedik.

Csajozik. Illetve csajozna. Van egy képzeletbeli listája azokról a csajokról, akik „megérnének egy patront". Néha előkapja a kocsmában is a telóját, netezik rajta, focieredmény, komment, ez meg az.

Mikor már megtöltötte a fejét sörborpálinkával, lemegy vagy átmegy Kusmóbuliba vagy Tótárpiba, ott folytatja az ivást és a bölcselkedést, s onnan kullog haza hajnalban, általában nő nélkül. Van úgy, hogy nem pénteken, hanem másnap rúg be. És van úgy, hogy mindkét napon. Van úgy, hogy nőt visz haza, illetve úgy is, hogy őt viszik haza. Taxival.

Valahogy úgy vagyunk vele, mint Holden Caulfiled az élettel a Zabhegyezőben: csak azt hisszük, hogy – pedig dehogy. Ugyanolyan, mint bárki más.



0 hozzászólás

hirdetes

hirdetes
Hozzászólások | Szabályzat

Hozzászólások Copyright (C) 2009 uh.ro. Minden jog fenntartva."