Itthon » Ifjúság
Népszerű volt az udvarhelyi sulibörze
Ma délután járt le a környék általános iskolásainak hirdetett sulibörze, ahol Udvarhely nyolc középiskolája toborozta a nebulókat.
MEGOSZTÓ
Tweet
suliborze_210410_13
ÍRTA: LŐRINCI RÉKA
0 hozzászólás.
Udvarhely iskolapszichológusai és az Udvarhelyi Fiatal Fórum (UFF) április 21-22-én szervezte meg a már hagyományossá vált sulibörzét a Márton Áron Ifjúsági Házban. „Két nap alatt rengeteg látogatója volt a börzének. Kedden közel 20 diákcsoportot fogadtunk, szerdán pedig körülbelül 25-öt” – mondta lelkesedve Ferencz Noémi, a Tamási Áron Gimnázium iskolapszichológusa.
A környék általános iskolásai szervezett csoportokban, kísérőtanárral érkeztek a helyszínre, és sorra járták a helyi tanintézmények standjait. A középiskolákat – Palló, Gimi, Peda, Refi, Preda, Kós, Bányai és Mező – képviselő diákok dicséretesen felkészültek az eseményre. Rövid ismertetőiket Power Pointos bemutatókkal, képekkel színesítették, valamint szórólapokat és suliújságokat osztogattak. Voltak rendkívül ötletes csapatok, akik iskolájuk profiljainak megfelelő tárgyakkal dekorálták standjaikat: így kerültek az asztalra autóvillamossági felszerelések, festett műkörmök, épületmakettek, sütemények, kézműves tárgyak vagy befőttes üvegek.
A szervezők sikeresnek és hasznosnak találták a 2010-es börzét is, ami rengeteg érdeklődőt vonzott.
![hirdetes](/images/hirdetes_o.gif)
MEGOSZTÓ
![PDF](/templates/uh/images/pdf_button.png)
![E-mail email](/templates/uh/images/emailButton.png)
Tweet
Hasonló cikkek
Száz év vagány
Tudjátok meg, Iluska és Gyuri erősen várnak szombat...Nézd, mit alkotott a Gimi!
Elkezdődött a gólyabálszezon, megnézheted nálunk a...Minden, amit a gólyabálokról tudnod kell
A gimiseket elítélik, a refiseket elvarázsolják,...![suliborze_210410_13 suliborze_210410_13](/cache/multithumb_images/c.460.276.16777215.0...images.stories.Relo.Itthon.Ifjusag.Suliborze.suliborze_210410_13.jpg)
![szerkeszto](/media/szerkesztok/UH.RO.jpg)
2010. április 21., 18:08
![](/templates/uh/images/comment.png)
Udvarhely iskolapszichológusai és az Udvarhelyi Fiatal Fórum (UFF) április 21-22-én szervezte meg a már hagyományossá vált sulibörzét a Márton Áron Ifjúsági Házban. „Két nap alatt rengeteg látogatója volt a börzének. Kedden közel 20 diákcsoportot fogadtunk, szerdán pedig körülbelül 25-öt” – mondta lelkesedve Ferencz Noémi, a Tamási Áron Gimnázium iskolapszichológusa.
A környék általános iskolásai szervezett csoportokban, kísérőtanárral érkeztek a helyszínre, és sorra járták a helyi tanintézmények standjait. A középiskolákat – Palló, Gimi, Peda, Refi, Preda, Kós, Bányai és Mező – képviselő diákok dicséretesen felkészültek az eseményre. Rövid ismertetőiket Power Pointos bemutatókkal, képekkel színesítették, valamint szórólapokat és suliújságokat osztogattak. Voltak rendkívül ötletes csapatok, akik iskolájuk profiljainak megfelelő tárgyakkal dekorálták standjaikat: így kerültek az asztalra autóvillamossági felszerelések, festett műkörmök, épületmakettek, sütemények, kézműves tárgyak vagy befőttes üvegek.
A szervezők sikeresnek és hasznosnak találták a 2010-es börzét is, ami rengeteg érdeklődőt vonzott.
címkék: suliborze
![hirdetes](/images/hirdetes_o.gif)