Itthon » Közélet
15 éves a LIA
Nemrégiben beharangoztuk, hogy május 20-án Lókodban tartotta 15-dik születésnapját a Lókodi Ifjúsági Alapítvány (LIA).
MEGOSZTÓ
Tweet
unnep-LIA-15
ÍRTA: LÁZÁR EMESE
0 hozzászólás.
Az alapítvány munkaközössége, fiataljai együtt ünnepeltek az erdélyi, magyarországi, németországi partnerekkel és támogatókkal. „Egy igazi nagy család ünnepe volt, amely mindannyiunkban megerősítette azt a hitet, hogy érdemes dolgozni, érdemes a szeretetre és a barátságra építeni. Köszönet a támogatásért, a partnerségért, hisz csak így együtt sikerülhet jobb világot teremteni azoknak is, akikhez a sors nem volt a legkegyesebb” - áll abban a beszámolóban, amit Orbán Árpád kuratóriumi elnök és Szilágyi Csaba igazgató juttattak el hozzánk.
„A LIA a hátrányos helyzetű fiatalokkal való munkája során megtapasztalta, hogy sokan közülük egyáltalán nem ismerik, mit takar egy szakma. 2005 óta mindegyik évben szerveztünk képzéseket, az idei 2010-esben pedig a Szülőföld Alap támogatásával 26 fiatal változatos, összetett és hasznos képzést kapott május második felében.
Ezen képzést úgy alakítottuk, hogy minél hatékonyabb és hasznosabb legyen a célcsoport számára, így betekintést nyerhettek a mezőgazdász / állattenyésztő / kertész, élelmiszeripari dolgozó, korongozó / fazekas, kőműves és virágkötő szakmákba, de az egyéni képesség- valamint készségfejlesztésekre is figyeltünk . A hátrányos helyzetű fiatalok Kovászna, Maros, valamint Hargita megyéből jöttek, így már székelyföldi képző státusa is lett a lókodi bázisnak.” – olvasható a levélben.
![hirdetes](/images/hirdetes_o.gif)
MEGOSZTÓ
![PDF](/templates/uh/images/pdf_button.png)
![E-mail email](/templates/uh/images/emailButton.png)
Tweet
Hasonló cikkek
Élőben az októberi tanácsülésről – átadták a Vasszékely-díjakat
Kivételesen egy órával később kezdődik az...Megint lecsapott a prefektus a magyar trikolórra
Az október 23-ai díszítés miatt büntette meg a...Lyukas izék a főtéren
Az október 23-ai megemlékezés alkalmából ünneplőbe...![unnep-LIA-15 unnep-LIA-15](/cache/multithumb_images/c.460.276.16777215.0...images.stories.Bedohazi.unnep-LIA-15.jpg)
![szerkeszto](/media/szerkesztok/LZR EMESE.jpg)
2010. május 28., 16:26
![](/templates/uh/images/comment.png)