Az utam az Orbán Balázs igazgatóságára vezetett, ahol Máthé András igazgatóval találkoztam. Miután túl voltunk a bemutatkozós formaságon és látogatásom céljának ismertetésén, beljebb invitál és hellyel kínált. Le is ültem, amire ő két asztallal távolabb foglalt helyet, tőlem tisztes távolságban. Kicsit furcsállottam ezt a nagy távolságtartást, így gyorsan közelebb ültem jelezve, hogy nem ellenségként vagyok itt. Alig kellett Krisztina nevét említsem, az arckifejezésén láttam, hogy nem kívánt témával hozakodok elő. Ahogy kérdezz-feleleket játszottunk, láthatóan kínos dolgokat feszegettem. Az igazgató rágyújtott. Többször is. Én csak kérdeztem. Többször is.

K.B.: Ezt az döntést, hogy a gyerekek megkapják a pót-pótvizsga lehetőségét, az iskola tanáraiból álló bizottság szavazta meg?

Máthé András: Ezt nem is kell megszavazni, ez az aktuális minisztériumi rendtartás, ami szerint pillanatnyilag működünk. Ennek van egy olyan artikulusa, amely a csak egy tantárgyból pótvizsgán elbukó gyereknek megengedi, hogy újravizsgáztassák. Amit én normálisnak is tartok. Azért tartottam tanácsülést, mert kíváncsi voltam a kollégák véleményére, hogy viszonyulnak ehhez a kérdéshez. Amúgy aki megfogalmazta ezt a rendtartást, az sugallja, hogy egy gyereknek egy évet elvenni az életéből egy bukott tantárgy miatt az túlzás.

Most ahogy én látom ezt, az egyik gyerek szemtelen volt és így torolta meg a tanárnő. A másik két gyerek közül az egyik borzasztó gyenge képességű. Egy ilyen gyereket nem szabad egy tantárgyból elvágni ez a jövőben sem fog többet tudni. Általában a tantestületünk ezekkel a gyerekkel mindig a humanizmus alapján bánt el. Általános iskoláról van szó, úgy próbáltuk alakítani, hogy ne veszítsen évet, mert ha kezdenénk buktatni, már elsőben ott maradt volna.

K.B.: Akkor a pót-pótvizsga jogosultságát nem kell megszavazni, hanem ez jár?

M.A.: Persze. És teljesen tisztában vagyok, hogy ez egy kényes ügy a tanári nimbusz szempontjából, viszont itt nem a tanár a legfontosabb nekünk, hanem a gyerek.

K.B.: Ön szerint akkor a buktatás csak megtorlás volt az év közbeni viselkedésre?

M.A.:Tudom, hogy konfliktusok voltak tanév közben. Én szóba álltam azzal a két tanárnővel, aki pótvizsgáztatta őket, meghívtuk a szülőket is, hogy lássák, mit tudnak vagy mit nem tudnak a gyerekek. A tanárnő azt mondta, kár, hogy nem volt ott, aki megbuktatta, mert a gyerekek tényleg tudtak, reálisan adta ő a jegyet, amiről én meg is vagyok győződve.

Tisztán beszélek, nem egy éltanulóról van szó, de nem is egy olyan gyerek, aki évet kell ismételjen azért, mert nem tud angolul... (kicsit elgondolkodott, majd folytatta – szerk. megj.) annyira, ahogy esetleg a tanárnő azt elvárta volna. Másik dolog, hogy bejártak az osztályfőnökök a vizsgára, olyan hangulatot teremtettek (Krisztina és a másik vizsgáztató tanár – szerk. megj.) a vizsgán, ahol amúgy is feszült a hangulat, hogy ide aki belép az hagyjon fel minden reménnyel, mint a Pokol kapuján ahogy írja. Nem szabad ilyent. A hangulat dermesztő volt.

K.B.: Akkor még egyszer kérdezem, ez a buktatás Ön szerint megtorlás volt az év közbeni viselkedésért?

M.A.: Én így fogom fel.

K.B.: Említette, hogy a másik két diák közül az egyik csökkent képességű? Erről van valami igazolása a diának?

M.A.: Uram, nekünk nem kell erről papír, a szemünk előtt van a diák.

K.B.: Ezt szakember állapíthatja meg?
 

M.A.: Igen az iskola pszichológusa.

K.B.: Úgy tudom, Csíkszeredában működik egy ilyen bizottság, aki jogosult ennek megállapítására és erről bizonyítványt ad. Különben nehéz meghúzni a csökkent képességű és a lusta gyerek között a határt.

M.A.: Nem kell nekünk papír! Ezt a gyereket mi nem akarjuk kizárni a gyerekközösségből, egyre inkább arról szól az iskolai élet, főleg az általános iskolában, hogy minden gyereket az ő adottságainak megfelelően kell vinni, hogy végezze el az általános iskolát. Ahogy a gyerekek nem egyforma magasak, nem egyforma szellemi tőkével rendelkeznek. Az a gyerek - mondjuk ki magyarul - aki nagyon buta, az több odafigyelést, több segítséget és osztályozáskor több megértést igényel. Diákhoz mérten kell osztályozni.

K.B.: A több odafigyelés az nem lehet az évismétlés?

M.A.: Nem. Egy olyan negatív viszonyulást vált ki az évismétlés, hogy a jövőben sem lehet tőle többet várni.

K.B.: Ha mindenkit saját magához mérten osztályozunk, akkor nincs bukott diák.

M.A.: De van bukott diák. Ugyanakkor nem várhatom el, hogy egy 25 kilós sovány fiatal ugyanazt a súlyt emelje fel, mint egy 60 kg-s edzett.

K.B.: Ez akkor a többiekkel szemben nem igazságtalan?

M.A.: Vannak osztályozási kritériumok, fent vannak a minisztérium honlapján.

K.B.: Akkor ez azt jelenti, hogy ezeket a gyerekeket külön kritériumok szerint kell osztályozni?
 

M.A.: A legfőbb kritérium itt az emberség. Az iskola, az iskolai munka nem olyan, hogy sorozatban gyártunk, majd jön a minőségi ellenőr és azt mondja nem felel meg. Hogyha szigorúan vesszük, hogy mit kell tudni, akkor ezt a gyereket nem szabadott volna első osztályból tovább engedni. Ezt a gyereket nem lett volna szabad pótvizsgára hagyni. Ha kicsit tapasztaltabb és többet tudott volna gyereklélektanból meg egyébből, akkor nem hagyta volna pótvizsgára (a beszélgetés alatt nem mondta ki Krisztina nevét, csak kolléga, ő, tanárnő, stb. szavakkal utalt rá, most is róla van szó – szerk. megj.). Ez a gyerek sem románból, sem matekból nem tud többet.

K.B.: Valóban, több tantárgyból is bukásra álltak.

M.A.: Bukásra álltak, de átmentek. Volt egy időszak amikor a kolléganő (Krisztina) szabadságon volt és akkor helyettesítőt hívtunk, akinek nem engedte meg, hogy jegyet adjon, csak leckét vegyenek és ismételjenek.

K.B.: Ez miért baj? Egy év alatt nem lehet jobban felmérni a gyerek képességeit, mint egy vagy néhány alkalommal?

M.A.: Egyáltalán nem mert szakos tanár volt, akinek önálló döntése van. Nem is arról volt szó, hogy felmérje a képességeket, hanem, hogy feleljen az a gyerek egy hatost, hogy tudjon átmenni és ne maradjon pótvizsgára.

Az első rossz húzása az volt a kolléganőnek, hogy hét nyolcadikost fosztott meg attól a jogtól, hogy az első fázisban részt vehessenek a líceumi felvételin. Pótvizsgára buktatta. Nem románból, nem magyarból buktak, hanem angolból.

K.B.: Jól érzem, hogy az angol nyelv Ön szerint hátrébb szorul?

M.A.: Természetesen, hogy hátrébb. A tantárgyaknak van egy fontossági sorrendje, ezt az óraszám is mutatja. S egyáltalán, ha valaki nem lesz nyolcadikos korára perfekt angolul beszélő, attól lehet még belőle egy nagyon jó munkás.

Való igaz, mint ahogy az órák számával a leadott és elvárt anyagmennyiség is arányosan csökken, valamint milyen alapon bélyegzünk meg valakit 12 évesen, hogy belőle „csak" egy munkás lesz. És ki várta el, hogy perfekt beszéljenek angolul? Hm...

K.B.: Ettől függetlenül a tanrendszer követel egy minimális tudást, még angolból is. És ezek a gyerekek nem csak nem beszélnek hatodikos szinten, de még a minimumot sem tudják. Mégis át kell őket engedni?

M.A.: Senki nem mondta, hogy át kell engedni. Meg lehet kérdezni a két pótvizsgáztató tanárt.

K.B.: Pótvizsga esetén új tételeket kell készíteni a vizsgára, Ön mégis ragaszkodott, hogy a Krisztina által összeállított tételsort használják a pótvizsgára. Miért?

M.A.: A tételek át kell fogják az éves anyagot, és nem hagytam hogy újat csináljanak, nehogy könnyebbet készítsenek.

K.B.: Ön szerint, hogy létezik ez a nagy ellentmondás? Az a tanár, aki egész évben tanította, aki a vizsgaidőszakban a felkészítőket tartotta, nem ítélte alkalmasnak az ötös szintre sem, és a vizsgáztató tanárok, akik a pótvizsgát tartották, ilyeneket mondtak, hogy hetes-nyolcast is megérdemeltek volna (igaz ezt csak az utólag ellenőrizhetetlen szóbelire mondták, mert az írásbelik messze ez alatt maradtak – szerk. megj.).

M.A.: Ezt ők tudják, nekem mint igazgatónak a vizsgához annyi közöm van mint amennyit ír a törvény. Elismerem és sajnálom a kolléganőmet, hogy ilyen helyzetbe keveredett, mert tényleg a gyerek mondhatja, hogy meg akarta buktatni. Sokkal üdvösebb lett volna, ha az előzetes felkészítőkön, amiket megtartott, kijelöl anyagrészeket a gyerek számára, majd a vizsgán ezeket kérve, átmegy a gyerek. Így bizonyítottan tud, mert bizottság is jelen van.

K.B.: Értem, de Önnek, mint igazgatónak és pedagógusnak rálátása kell legyen erre. Amennyiben nem volt megelégedve az angoltanárnő módszereivel, illetve bosszúskodásnak tartja a buktatást, akkor azt nem kellett volna jelenteni, vagy kivizsgálni az ügyet?

M.A.: Hát azt majd megnézzük.

K.B.: De mégis, hogy lehetséges, hogy ennyire eltérő osztályozást adtak a pedagógusok?

M.A.: Most már kezdünk túlmenni, én elmondtam, ez történt, hogy ennek milyen emberi következményei vannak, ezután látjuk. Én nem mondtam soha, hogy Krisztina nem egy jó angol tanár. Nem én látogattam az óráit, hanem a kolléganő, ő mondta, hogy a gyerekekkel ügyesen foglalkozik. Egy kicsit több megértést kell a gyerekek fele tanúsítani osztályozáskor.

K.B.: Ön esetleg felhívta a pótvizsgáztató tanárok figyelmét, arra hogy a gyerekek közt van csökkent képességű?

M.A.: Igen, mondtam hogy jobban oda kell figyelni rá.

Még erőltettük egy darabig a beszélgetést, de továbbra sem kaptam egyértelmű válaszokat, sok esetben a mellébeszélés vagy a kitérés volt maga a válasz.

Nem ítélkezem a válaszok fölött, de helyenként az igazgató is érezhette, hogy valahol nagyon kilóg a lóláb, mert visszakérdezett: „Amúgy nem nagyon értem, hogy mire megy ki ez a beszélgetés?" - semmi más nem volt a cél, mint az ügy tisztázása.

Megismertünk egy történetet, amiről mondhatom, hogy egy évente megismétlődő jelenség a tanügyben. Az eseményt három oldalról is megközelítettük, aminek sokszor csak metszéspontjai voltak a fedés helyett.

Bár jó néhány kérdés megválaszolódott, mégis több maradt nyitva. Miért van az, hogy az iskola elvégzése nem feltétlen a tudásszerzést jelenti? Egységes vizsgarendszernél, hogy lehet mindenkit magához mérten osztályozni? Miért van a minimum követelmény? Mit segít az a gyereken, ha bután engedjük a következő felsőbb szintre? Hogy tud a gyerek a zéróról egy hét alatt 7-8-as jegyre felkészülni az éves anyagból? A tanárok (tisztelet a kivételnek) miért részben értelmezik a tanügyi törvényeket? Miért nem „lehet" buktatni? Mit értünk a felzárkóztatáson? És ezt még hosszan lehetne sorolni.

Döntse el mindenki, hogy kinek ad igazat, vagy ki végzi jól a munkáját vagy éppen mi a legjobb a gyereknek: egy tanárnő aki tanítani akar, a pótvizsgáztató aki átenged, vagy egy igazgató, aki a buktatást kerüli.

Bírálni nem az én tisztem, de ahogy az igazgató, úgy én is a gyereket teszem előtérbe. Kíváncsian kérdem mi a jobb, ha minden évben egy betanult de nem értett mondattal/feladattal átkínozzuk és elvégeztetjük a tíz osztályt, amire kötelez a törvény, vagy megpróbálunk egy minimális tudást átadni, akkor is, ha az olykor buktatással jár?

A törvény valóban azt mondja, hogy a 10 osztály a kötelező, de csak 18 éves korig. Ha addig nem sikerült elvégezni, akkor már nem kérhető számon az illetőn. Lassan ideje lenne levedleni a kommunizmus erőltetett ideológiáit és valóban azt tenni, ami szükséges és nem azt, amiről egyesek azt gondolják, hogy kell vagy éppen nem kell.