Itthon » Közélet

Mementó: hat éve volt az árvíz

  Ma hat éve történt Udvarhelyszék legnagyobb természeti katasztrófája. A 2005. augusztus 23-án bekövetkezett árvíz tizenhat emberéletet követelt. Mementó.

MEGOSZTÓ PDF email





Hasonló cikkek
oktoberitanacsules01

Élőben az októberi tanácsülésről – átadták a Vasszékely-díjakat

Kivételesen egy órával később kezdődik az...
56osfelvonulasUdvarhely

Megint lecsapott a prefektus a magyar trikolórra

Az október 23-ai díszítés miatt büntette meg a...
Kossuth utcába Kossuth címert!

Lyukas izék a főtéren

Az október 23-ai megemlékezés alkalmából ünneplőbe...

-IabVOSTnRH8_TlLTp9A92tI/AAAAAAAAMoc/qNEtbYgPQws/s640
-IabVOSTnRH8_TlLTp9A92tI/AAAAAAAAMoc/qNEtbYgPQws/s640
szerkesztoÍRTA: KATONA ZOLTÁN
2011. augusztus 23., 08:03
0 hozzászólás. 

Az árvíznek kisebb előjelei voltak már a megelőző héten Székelyudvarhelyen: augusztus 17-én délután kiöntött a Varga-patak, illetve a Bethlen-negyed felső részén egy patakocska áradt meg, nagy riadalmat és jelentős károkat okozva.

A tévében az országban addig lezajlott árvizeket nézve mindenki arra gondolt, hogy valószínűleg mi ennyivel megúsztuk. Nem így történt.

-iNMREF6crTk_TlLTlcSBTmI/AAAAAAAAMn4/8zzOYCOc-EI/s640
Jóformán még fel sem mérték a károkat a városban, amikor augusztus 23-án több olyan áradat söpört végig Udvarhelyszéken, amihez még hasonlót a vidék legidősebb emberei sem láttak. A felhőszakadás azon a bizonyos keddi napon a késő délutáni órákban kezdődött, az első árhullámok délután öt és hat óra között indultak meg a települések felé a vízgyűjtő patakok nyomvonalán.

Az áradat gyakorlatilag egyszerre ért el több települést. Székelyudvarhelyen a Szejke felőli részre zúdult az ár, de egy másik vonalon, az Oroszhegy irányából befolyó megáradt Bosnyák patak Ülkét, Szenttamást, majd Kadicsfalva egy részét árasztotta el. Egy ennél sokkal erősebb ár érte Farcádot, majd óriási károkat okozott Hodgyában és Bikafalván, mielőtt a Nagy-Küküllőbe ért volna.

A Fehér Nyikó Farkaslaka felett áradt meg, végigment a településen, majd rázúdult Székelyszentlélekre, Nyikómalomfalvára, Székelyszentmihályra, Kobátfalvára, Kis- és Nagykadácsra, majd Siménfalvát megrongálva, Rugonfalva szélét érintve zúdult a Küküllőbe.

Dobóban a falu központját szelte át az áradat: ez a vízmennyiség Nagygalambfalva mellé érkezve használhatatlanná tette az országút betonhídját. A víz mintegy fél óra alatt zúdult végig a falvakon. Huszonharmadikán este még az információkat sem lehetett ellenőrizni – csak az volt bizonyos, hogy tragédia, katasztrófa történt.

A másnapi látvány

Mivel az árvíz lezúdulása után besötétedett, istenigazából csak másnap lehetett felmérni, hogy mit is éltünk át. Ekkorra már több halottat is megtaláltak – mint később kiderült, az udvarhelyszéki árvíz összesen tizenhat emberéletet követelt. Többnyire idős embereket sodort el a víz, akik nem tudtak elmenekülni az áradat elől, de meghalt egy alig hároméves kislány és egy segíteni igyekvő férfi is.

-j8pYAV0LUVs_TlLTwQ-ze7I/AAAAAAAAMpQ/CxdAkBVMjfI/s640

Végigjárva az árvíz sújtotta falvakat, elsodort házak, állattetemek, elkeseredett emberek látványa fogadta az arra járót. A fejetlenségen szerencsére hamar úrrá lett az összefogás. A károkat azon nyomban elkezdték felmérni az illetékes szervek: a katonaság, a rendőrség és más állami szervek azonnal beavatkoztak, és igyekeztek segíteni a bajbajutottakon.

Több ezer épület rongálódott meg részben vagy teljesen. Egyes családoknak a rajtuk lévő ruhájukon kívül semmijük sem maradt: lakóházukat, gazdasági épületeiket, állataikat, terményüket, mindent magával sodort az árvíz – ezek az emberek pusztán életük megmaradásának is örvendeni tudtak.

Temetések, majd megfeszített munka

Az udvarhelyszéki árvíz áldozatai

Csiszár Julianna, Csiszár Béla (Hodgya)
Fancsali Márta, Fancsali Anna, Jakab Erzsébet (Farkaslaka)
Tóth Anna, Hajdó Julianna (Székelyszentlélek)
Sinka Lajos, Szász Erzsébet, Székely Gézáné, Lakatos Árpád (Nyikómalomfalva)
Pap Rozália, Szász Erzsébet, Balázs Karolina (Kobátfalva)
Tánczos Izabella (Siménfalva)
Málnási Ágoston (Székelyudvarhely)

2005. augusztus 26-27-én Udvarhelyszék eltemette halottait: az árvíz sújtotta falvakban néhány órára megállt a munka, és a települések elkeseredett apraja-nagyja megadta a végtisztességet a tragikusan elhunyt embereknek. Harangok zúgtak, szomorú embersorok mentek a temetők felé, ahol utolsó útjukra kísérték azokat, akiknek nem volt szerencséjük vagy lehetőségük elmenekülni a pusztító ár elől.

Egyházi emberek, politikusok és egyszerű emberek igyekeztek bátorítani és kitartásra ösztökélni azokat, akik családtagjaikat, rokonaikat veszítették el a természeti katasztrófában.

A gyászszertartások után pedig mindenki ment vissza saját portájára dolgozni, vagy – amennyiben házát nem érte kár – szomszédjának, ismerősének, rokonának segíteni. Ugyanis a tönkrement házak és berendezéseik között félméteres vastagságban állt a hordalék, a sár, amit csak többheti megfeszített munka árán lehetett eltávolítani.

A károk egyszerűen felbecsülhetetlenek voltak az első napokban: több hét, illetve hónap kellett, amíg a megbízott illetékesek mindent képesek voltak papírra vetni, és elkezdődhetett az adományokból és saját erőfeszítésből beindított újjáépítés.

A segélyek és az újjáépítés: példás összefogás

Gyakorlatilag már az árvíz másnapján megnyíltak az első bankszámlák, megindultak az első segélyszállítmányok vidékünk felé: a legfontosabbak az ivóvíz és az élelmiszer voltak. Ahogy teltek a napok, egyre több és több intézmény, cég, illetve magánszemély kapcsolódott be a károsultak megsegítésébe.

Néhány nap alatt országszerte híre ment, hogy a székelyföldi árvizet követően milyen példás összefogás alakult ki. Hogy a magyar nem siránkozik, és nem várja az állami segítséget, hanem szivattyúz, lapátol, kerítést állít, épít. Keserűséggel lelkében, összeszorított foggal.

-Tuow5C3Svtk_TlLTuV3TwhI/AAAAAAAAMpA/66pFr68hfbw/s640

Egyesek azt is rebesgették, hogy talán egy jelzés volt az árvíz, ami arra döbbentette rá az itt élőket, hogy a széthúzás, a marakodás, a mindennapok nehézségei mellett igenis képesek vagyunk arra, hogy a bajban egymáson segítsünk. Segélyszervezetek, egyházak, politikai pártok, cégek, intézmények, magánszemélyek olykor egymást túllicitálva igyekeztek segíteni az árvízkárosultakon.

Tudja ezt jól minden ember, hogy a szomorúság mellett mennyire jó érzés volt átnyújtani valakinek néhány palack vizet vagy kenyeret, netán messziről jött pénzadományt. Vagy iszapot lapátolni udvaráról, netán új bútort becipelni a kitakarított házba. A kár és az elhalálozások mellett ez marad meg leginkább az árvizet túlélők emlékezetében.

A lelkek nem gyógyulnak

Aki saját szemével látta a 2005-ös árvizet, illetve annak friss nyomait, egy életre magában fogja hordozni. Aki látott akkor holtat, összedőlt házat, elpusztult állatokat, síró embereket, segélyszállítmánykor örömkönnyeket, utódainak is elmeséli.

Nem telik, nem telhet el úgy nap azóta, hogy valamilyen módon az árvíz okozta tragédia vissza ne köszönjön, ne jusson eszünkbe.

Bár néhány év alatt a vidéken az összedőlt házak nagy része eltűnt, és az összefogásból teljesen új épületek emelkedtek, felegyenesedtek a kerítések, élettel teltek meg az udvarok és istállók, egyes házak oldalán még ma is látható a víz akkori szintje.

Talán még hosszú évek múlva is ott lesz az emlékeztető vízszint a házakon – egyfajta mementóként.

Balázs Attila, a 2005-ös udvarhelyszéki árvízről készült további képeit ide kattintva nézhetik meg



0 hozzászólás

hirdetes

hirdetes
Hozzászólások | Szabályzat

Hozzászólások Copyright (C) 2009 uh.ro. Minden jog fenntartva."