Sikulai alma. Nagyon elterjedt Énlaka környékén, a batul és a pónyik után ez következik gyakoriságban. A szakirodalom az Arad megyei Sikula faluhoz köti eredetét, de Szávai Márton szerint gyanús, hogy a szászok „Siculi” almának, azaz székely almának hívták, és eléggé el is van terjedve Székelyföldön. Édes, leves, de rágós, kemény húsú alma, soha nem puhul meg. Ehető, de ha van nálánál jobb, akkor az ember még nem fogyasztja, állítja Márton bácsi. Népszerűsége mégis azért nagy, mert a legtovább eltartható alma, s mikor már más nincs, akkor ez is nagyon finom. Szeptemberben szedik, áprilisig érik a pincében, és akkor kezdik fogyasztani, az új almáig szinte eláll. Fája nem túl erős növekedésű, nem nő nagyra. A többi fa után két héttel virágzik, tehát virágai ritkán fagynak el, alternanciára nem hajlamos, ritka az az év, amikor nem terem. Bőtermő, gyümölcsét nem potyogtatja. Későn fordul termőre, de sokat is él, tanító bácsi tud 300 éves fáról is.