Hogy a tanú fél az alapszinten már elítélt lótolvajoktól, egyértelmű. A bírónő is látja ezt, meg is kérdi tőle, hogy fél-e, kedvesen nyugtatja, bátorítja. Elmondja, hogy a törvény alapján joga van védelemre, kérheti. De a pálfalvi fehérnép csak nem nyugszik meg, s csak nem tud értelmesen, összefüggően mesélni. A kibékülés részleteiről kellene beszélnie. Négy tolvaj volt érintett az ügyben, ebből kettővel „kibékült” a család. Feltételezhetően nyomásra, fenyegetésre, erről akarna többet megtudni a bírónő. Kiderül, hétszer is jöttek a tolvajok békülni, mindig többen jöttek, teli autóval, ordibáltak befelé a kaputól. Az apósát is felkeresték, hogy vegye rá a fiát a békülésre. Többször is elhangzik, a tolvajok üzenete az volt, béküljenek ki, mert ha nem, nem lesz jó vége a dolognak. De hogy ezt így kimondták, vagy csak sugallták, nem tudjuk meg, a konkrét kérdésre minden mást felel a fehérnép, csak igent vagy nemet nem. A beszélgetés közben elhangzik a „zaklatás” szó, de a fordítón keresztül nem jut el a bírónőhöz. Gyurika ügyvéd a végén felhívja erre a figyelmet, de a fordító már nem emlékszik rá, épp el volt foglalva azzal, hogy megértesse a tanúval, mire kell válaszolnia. Ami elhangzott a terembe vonulás előtt és után, abból semmi nem hangzik el odabent, például ilyen finom utalások, hogy vigyázzon, mert a gyerekével még fog találkozni bent a városban. Miközben a fehérnép nem mer vallani, és kerülgeti a forró kását, Gábor Robi fordul hátra, s röhög, úgy örül, úgy vigyorog, mint egy gyermek.