Pontosan százhúsz éve, 1893 októberében kezdte meg működését a székelyudvarhelyi Kő- és Agyagipari Szakközépiskola. Történetének egyik legnagyobb alakja, első igazgatója, Hargita Nándor pontosan száz éve hunyt el.

A 19. század második felében végbement társadalmi-gazdasági fejlődés azt is maga után vonta, hogy a monarchia keleti részében is egyre-másra épültek az iskolák, oktatási intézmények – Székelyudvarhely legimpozánsabb középületei is ekkor épültek.

Tíz évvel az Állami Főreáliskola elindulása után, alig egy utcányira tőle, 1893-ban épült fel az Állami Kő- és Agyagipari Szakiskola. Többek között azért esett a választás városunkra, mert a környéken hagyománya volt a keramikusságnak, illetve a nyersanyagok is könnyen beszerezhetőek voltak.

A telket a város adományozta, a Nagy-Küküllő bal partján, a cigányzenészek házaival szemben (ezek helyén ma a Tomcsa Sándor utcai tíz emeletes tömbházak állnak) 1893. szeptember 21- re készült el az épület, amit a következő évtizedekben folyamatosan bővítettek. Az oktatás októberben kezdődött. 1913-ban már azt tervezték, hogy új épületet kap az iskola, ez körülbelül a mai sportcsarnok közelében lett volna, ám ez egy év múlva, a háború kitörése miatt meghiúsult.

Budapestről jött az első igazgató

A négyéves képzést adó középiskola indulásában nagy szerepe volt a tanintézmény első igazgatójának, Hargita Nándornak. Eredetileg Scheffler volt a vezetékneve, a Hargitát már itt vette fel.

Pontosan száz évvel ezelőtt, hatvan éves korában, 1913. október 26-án Székelyudvarhelyen hunyt el. A katolikus temetőben van eltemetve, síremlékét az iskola diákjai készítették. Tagja volt az akkori városi önkormányzatnak, szobrászművészként rengeteg alkotást hagyott hátra, munkái nemcsak Udvarhelyen, hanem a környéken is fellelhetők.

Hagyaték az utókornak

Székelyudvarhelyen több olyan köztéri szobor áll, amit az iskola egykori diákjai és tanárai készítettek. Nagyon sok, főként a városközpont régi épületein levő díszítés is szintén az egykori növendékek munkája. A legismertebb az eredeti millenniumi oszlop, amit 1897. július 26-án avattak fel. A 8 és fél méteres alkotást Hargita Nándor készítette, 1919-ben az impériumváltáskor a román hatóságok lebontották. 2008-ban újraállították, a mai nem pontos mása az eredetinek, az eredetin például nem volt fémmadár.

A városi parkban álló kőváza, a Márton Áron téren levő Krisztus-szobor, amit Harmath Ödön készített és 1901 óta áll a téren, a két legrégebbi temetőben levő sírkövek tucatjai szintén az iskola szellemiségét őrzik. A református temetőben az egyik legimpozánsabb síremlk a nyomdatulajodonos-újságíró Becsek Aladáré.

A Kő- és Agyagipari Szakközépiskolában készült a Szent Miklós-hegyi római katolikus plébánia oltárának márványrésze, a szobrok talapzata, a szenteltvíztartó.

A zetelaki templom márványoltárát is itt faragták ki. Az ötvenes években készült főtéri szoborcsoportot (Székely József, Nagy György, Orbán Áron és Verestóy Árpád szobrászművészek munkáit) szintén az iskola egykori diákja, Orbán József öntötte ki műkőből. A Református Kollégium és a gimnázium holokzati díszeinek egy része szintén az iskola diákjainak munkája.

Ma a képzőművészek otthona

A kőipari képzést 1922-ben Zalatnára helyezték át, Udvarhelyen főleg fa- és kerámiaipari képzés folyt. A negyvenes évek végén gépészeti és építészeti szakkal is bővült a középiskola, de ezeket fokozatosan felszámolták, csak a fa- és fémmegmunkáló szakok maradtak.

A Petőfi utcai épületben a következő évtizedben is szakiskola működött. A középiskolai képzés 1974-ben szűnt meg, akkor költöztették át a Budvár utcában felépült Fémipari Iskolaközpontba, a későbbi 1-es számú Ipari Líceumba, a mai Bányai János Műszaki Kollégiumba.

A hetvenes-nyolcvanas években a 4-es számú általános iskola működött a Küküllő-parti épületben, a hátsó melléképületekben a 5-8. osztályos nebulók ún. ipari foglalkozásra jártak kötelezően.

A főépületben ma a dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola képzőművészeti osztályai, illetve az intézmény általános iskolája van. Az ódon falakból áradó tudást talán a mai képzőművészek is magukba szívják és továbbfejlesztik azt, amit az egykori növendékek hátrahagytak.

(Cikkünkhoz felhasználtuk Róth Edit: Százéves az Állami Kő- és Agyagipari Szakiskola, a Beszélő képek – a Kő- és Agyagipari Szakiskola művészi alkotásai, valamint Vofkori György: Székelyudvarhely – Várostörténet képekben című köteteket)