Egyike azoknak az egyházi vértanúknak, akik az ötvenes évek elején levő kegyetlen kommunista terrornak estek áldozatul. Sokoldalú, egyházi és tudományos szempontból is jelentős életművet hátrahagyó papot vertek agyon a pribékek 1953 tavaszán.

Udvarhelyen vezette a ferenceseket

Boros Domokos néven pontosan 120 évvel ezelőtt, 1895. június 3-án született Zetelakán Boros István és Lukács Mária gyerekeként. Udvarhelyen járt iskolába és mindössze 16 éves volt, amikor belépett a ferences rendi szerzetesek közé, a középiskolát Medgyesen fejezte be, teológiát Vajdahunyadon tanult. 1918-ban június 11-én pappá szentelték, ezután a kolozsvári egyetemen elvégezte a történelem szakot (1919-1921) között, egy évre rá pedig a szegedi egyetemen doktorált, doktori értekezése A csíksomlyói harminckét confrater címet viselte.

A Doktor Páternek is hívott szerzetes tíz évet Székelyudvarhelyen élt: előbb a kis szeminárium, a Kollégium Szerafikum prefektusa és tanára, majd a ferencrendiek házfőnöke volt 1930 és 1932 között. 1932-ben Kolozsvárra költözött, ahol szintén házfőnök, illetve különböző egyházi lapok (Hírnök, Katolikus Világ, Szent Kereszt) szerkesztője és a Szent Bonaventura nyomda igazgatója is volt. Munkássága nagyon szerteágazó, rengeteg cikket és több könyvet is írt ebben a periódusban.

Egészen 1948-ig maradt Kolozsváron, de a háború kitörése, az 1944-es orosz betörést követő mindennapi változások már nagyon nehéz időket hoznak a rendfőnökre. Elmenekült Budapestig a barátokkal, de ott úgy döntött, hogy egy részükkel mégis hazatér Erdélybe, ahol időnként bujkálásra kényszerült. Még ott, Budapesten a visszaemlékezések szerint a másik csoportnak azt mondja, hogy „...ti tartsatok nyugatnak, addig, amíg már nem lesztek az oroszok hatalmában. Valahol építsetek újabb kolostort, a csíksomlyói mását, párját, hogy a világ ne feledhessen el minket". Ezekből a barátokból létesült egy kolostor az Ohio állambeli Youngstownban, az Egyesült Államokban.

Kényszermunkatáborban végezte

Idehaza a zaklatások folytatódtak, P. Boros Fortunátot felmentették elöljárói tisztségei alól, Brassóba került. Az akkori karhatalom annyira cinikus volt, hogy a ferencrendieket egy igen jeles napon, a magyarok ünnepén, 1951. augusztus 20-án gyűjtötték össze és hurcolták el. Fortunát atyát a többiektől eltérően nem az Arad megyei Máriaradnára, hanem az épülő Duna-csatornához vitték kényszermunkatáborba, a dobrudzsai Capul Midia település mellé.

A kényszermunka a majdnem húsz hónap alatt felőrölte szervezetét, súlyos beteg lett (azelőtt is súlyos cukorbeteg volt, gyógyszerekre lett volna szüksége), egy idő után felkelni sem tudott, nemhogy dolgozni, magatehetetlen betegként feküdt. Halálának körülményei pontosan nem ismertek: a feljegyzésekből, visszaemlékezésekből azt tudjuk, hogy a pátert 1953. március 16-ának éjjelén lapáttal agyonverték az őrök (más források szerint köztörvényes bűnöző fogolytársai) és máig ismeretlen helyen eltemették. Más források szerint tüdőgyulladást is kapott, teljes legyengülésben, disztrófiában halt meg.

A rendszerváltás után szülőfalujának, Zetelakának a középiskolája vette fel a nevét. A zetelaki temetőben szülei sírkövére az ő neve is felkerült.

Több kötete ma is olvasható, még az interneten is, például az erdélyi ferencesek történetéről írt, 1927-ben megjelent munkája itt érhető el, de a csíksomlyói kegyszoborról írt könyve is elolvasható. Leghíresebb, a könyvesboltokban ma is kapható kötete a Csíksomlyó, a kegyhely, ez még 1943-ban jelent meg először.

1994-ben A zetelaki vértanú címmel egy kis füzetet adott ki a páter emlékére a zetelaki plébánia, ekkor volt az iskola névadó ünnepsége és ekkor avatták fel ma is álló, a csíkszeredai Bara Barnabás által készített mellszobrát.

(Írásunkhoz felhasználtuk A zetelaki vértanú című kiadványt, illetve a világhálón fellelhető más forrásokat is.)