A csütörtök esti irodalmi beszélgetéssel hivatalosan kezdetét vette az idei G. Feszt. Hogyha a programmal nem is lettünk volna tisztában, a minden asztalról szemünkbe ötlő foglalt táblácskák jelezték mindezt. Az est házigazdája, Murányi Sándor Olivér és meghívottja, Bartis Attila már hét órától várták az irodalomkedvelőket, akiknek nagy része tíz perccel a kezdés előtt érkezett a kávézóba.

Már a beszélgetés elején konstatálhattuk, hogy a társalgás hangvétele közel sem lesz annyira vidám, mint ahogy ezeken az estéken megszokhattuk. Murányitól megtudtuk, hogy a Magvető kiadó költészeti pályázatát éppen egy székelyudvarhelyi fiatal, Tófalvi Előd nyerte, ennek apropójából a marosvásárhelyi születésű íróval egy rendhagyó irodalomórát is tartottak a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumban.

Az est házigazdája belecsapva a lecsóba rögtön Indonéziáról kérdezte az ott egy kerek évet leélő írót, aki elmondása szerint mindenképpen szeretett volna saját kultúrkörén kívül élni annyi ideig, ami elég arra, hogy kialakuljon egy normálisnak mondható hétköznapi élete. Hogy miért pont Indonézia, azt financiális okokkal is alátámasztotta a József Attila-díjas író: „Indonéziában egy évet lehet élni annyi pénzből, amennyiből Budapesten három hónapot". Bartis Attila elmondta, hogy utazásával az is volt a szándéka, hogy elősegítse munkáját, ami végül sokkal nagyobb mértékben sikerült, mint elvárta volna.

Murakami Haruki csapásán elindulva, Murányi a regényírást a hosszútávfutáshoz hasonlította, majd megkérdezte beszélgetőpartnerét, hogy ő mennyire tartja magát hosszútávfutónak. "Regénye válogatja" felelte az író, aki A nyugalom című, nagy sikert arató regényét néhány hónap alatt írta, viszont újonnan készülő műve immáron tizenhárom esztendeje készül, ami bátran nevezhető hosszútávnak, de akadályfutásnak is. „Egy aparegény írása közben, ha meghal az ember édesapja, ott minden átíródik" – tette hozzá Bartis Attila, ezzel magyarázva a hosszú írási folyamatot.

Ezt követően megtudtuk, hogy Bodor Ádámhoz hasonlóan 1984-ben ő is kényszerből hagyta el az országot, ahova 1990-ben térhetett vissza, amikor is először érezte Budapestet is otthonának, annak köszönhetően, hogy megszületett első gyermeke. Murányi a Nobel-díjas Hesséhez hasonlította Bartist, akinek a némethez hasonlóan felmenői között többen tevékenykedtek az irodalmi életben, mégis neki sikerült révbe érnie rebellis jelleme létére és annak ellenére, hogy sosem képezte magát céltudatosan.

Az este talán egyetlen momentuma, ami felfele görbítette az egybegyűltek száját az volt, amikor házigazda kérésére Bartis Attila elmesélte a ferencesekkel való kapcsolatát. „Van egy barátom, aki egy hosszú Tarkovszkij-film és néhány pohár pálinka után ferencessé keresztelt a szárhegyi kolostorban." – mondta Bartis.

Az író ezután a nyelvekkel, főleg a román nyelvvel ápolt viszonyát taglalta. Elmondta, hogy tragikusan beszéli a románt, ami akkor tudatosult benne, amikor is Filip Florian íróval máig tartó barátságot kötött Berlinben és levelezésbe fogtak. „Szegény Filip bármilyen lelkesen küldi nekem a kéziratokat, napokig kínlódok velük. Egyszer megmutattam neki, pirossal aláhúztam a részeket, hogy lássa, mennyit kell nekem szótáraznom, hogy megértsem a szövegét."

Végül, de nem utolsó sorban Bartis Attila másik szenvedélyéről, a fotózásról mesélt. „Van egy nagy félreértés a fotográfiában, ahogyan a nyelv is jelzi: megörökítés, ami utal az örökkévalóságra, az örökkévalóság igényére. Azt a mozzanatot, amikor valaki nem akar valamit elveszíteni, az egészen biztosan benne van a fotóművészetben."

Az est befejezéseként a marosvásárhelyi születésű író udvarhelyi olvasóinak elárulta, év végére várható új kötete majd a huszonkét nyelvre lefordított, nagy sikereket elérő, A nyugalom című regényéből olvasott fel az egybegyűlteknek. A beszélgetés után a Magvető jóvoltából kedvezményes áron voltak megvásárolhatók, amiket a szerző a helyszínen dedikált.