A csíkszeredai Gutenberg Kiadó kiadásában jelent meg a székelyudvarhelyi születésű, de Székelykeresztúron élő Zsidó Ferenc legújabb, Huszonnégy című regénye, aminek borítója egy gyergyószentmiklósi tömbház fotója alapján készült.

Szóval kapásból négy olyan székelyföldi várost említettünk meg, amelyek kisebb-nagyobb mértékben bővelkednek blokkokban – a Huszonnégy ugyanis egy blokkban játszódik, tulajdonképpen blokkregény, amiben a szereplők a „blokkerek".

Az udvarhelyi könyvbemutatón többek között ezeket tudhattuk meg – a könyvbemutató azonban nem egy blokklakásban, hanem a könyvtár olvasótermében zajlott, hiszen mégiscsak irodalmi műről van szó.

Még akkor is, ha szövege néhol nyers és úgy beszélnek benne, mint a valóságban – a Bálint Tamás költő által vezetett beszélgetésen ez is elhangzott, sőt Zsidó Ferenc fel is olvasott néhány olyan „keményebb" részt a regényből, amiben a szereplők

a maguk nyers nyelvezetén beszélnek.

Mint az író megemlítette, felesége javaslatára ugyan átírt ilyen „bazmeges részeket", de a hitelesség és a regény hangulata miatt több helyen úgy beszélnek az emberek, mint a valóságban.

Cserna-Szabó András író is ezt vallja egy interjúban: „nem írhatom, hogy Kérlek alássan, tegnap csúnyán alulmaradt a Vízmű a pólómérkőzésen. Mert ezt egyszerűen nem így mondják a kocsmában. Úgy mondják, hogy tegnap bazmeg jól megbaszták a Vízműt a szegediek. Tetszik, nem tetszik, így mondják. És a Szamárdelelőben Szentesen nem becsiccsentenek, nem megittasodnak, nem berúgnak, hanem bebasznak."

Úgyhogy Zsidó Ferenc is jobbára így tesz több mint 400 oldalas blokkregényében, de ne tessék megijedni a több mint 400 oldaltól: a könyv nagyrésze inkább párbeszéd. A főállásban irodalomtanár és három gyerekes apa nemcsak a saját, hanem a mások

blokkélményeit írta meg regényében.

Eddigi életében összesen nyolc blokklakásban lakott negyedikes kora óta, s bizony volt élménye, amiből táplálkozzon, amit feltöltsön fikcióval és igaz vagy hamis pletykákkal, amit adott esetben „továbbgondolt az írói képzelet".

Az egész talán onnan indult, hogy gyermekkorában leküldték üres befőttesüvegekért (borkánért) a pincébe, s a folyosón a félhomályban észrevette, hogy két, nem egy családban élő szomszéd, nő és férfi ott szerelmeskedik a lépcsőházban. Észrevette meg nem is, de később a férfi rászólt, hogy „Te, gyermök, te ugye nem láttál sömmit!"

A Huszonnégyet tíz évig írta Zsidó Ferenc („tíz éve ezekkel a lakókkal élsz" – Bálint Tamás), mint elmondta, először embertípusokat gyűjtött, így a központi figurán (Vajda Gergely újságíró) kívül sok-sok olyan ember van a regényben, akik valós hátterű, foglalkozású székelyföldi személyek – van itt munkás, értelmiségi, külföldön dolgozó, a magán- és közélet összes, főbb szereplője.

Az újságíró tulajdonképpen elbeszélget a szomszédaival, miközben megelevenedik a lapokon az ő sorsa is (amibe „beletörődik, mint Sanyika a macskaszarba").

Mint a bevezetőben érzékeltettük, a Huszonnégy

nagyon „helyi" termék: ilyenek vagyunk mi,

székelyföldi blokklakók, a magunk egyszerűségével, nagyképűségével, harciasságával, falusiasságával, az összes pletykával, konfliktussal, jósággal, alattomossággal, segítőkészséggel és széthúzással együtt.

„Ha az olvasók hozzáteszik a saját blokkbeli történeteiket, akkor már a regény elérte a célját" – mondta az író, majd hozzátette, hogy hálás azért, mert blokkban élhetett-élhet.

„Egy blokk olyan, mint egy függőleges utca és sokszor azoktól vagyunk a legtávolabb, akikkel a legközelebb élünk egymáshoz" – jegyezte meg egyfajta konklúzióként Zsidó Ferenc, majd nem sokkal később kijelentette, hogy „amelyik könyvbemutató nem fér bele ötven percbe, az nem jó könyvbemutató". Ehhez is tartotta magát beszélgetőpartnerével együtt. Egy jó szomszédolás a blokkban is körülbelül ennyi – tehetjük még hozzá.

A Huszonnégy megvásárolható a könyvesboltokban, az első negyven oldalt itt el lehet olvasni.