Városunk zenei élete mindig is bővelkedett tehetségekben. Olyanokban, akik köztiszteletnek is örvendtek – egyikük Kónya János prímás volt, aki ezelőtt ötven évvel, 1962-ben hunyt el.

Apáról fiúkra

A Kónya zenészcsalád a mostani Orbán Balázs utca elején, a Nagy-Küküllő hídja mellett (nagyjából ott, ahol ma a tízemeletes tömbházak állnak) lakott, ugyanis a 19. század végén és a 20. század elején itt laktak Udvarhely cigányzenészei. Kónya Sándor (1864-1907) prímás a város elismert zenésze volt, akárcsak zenekara.

Erről a zenekarról fennmaradt egy fotó, ez 1900-ban készült – mint Vofkori György könyvéből tudjuk, a prímás azért rendezett zeneestélyt a Budapest Szálloda éttermében (ez a mai Kossuth utca 20. szám alatti épület), mert „fiát, a tízéves Jancsit a budapesti Zenekonzervatóriumba teljesen díjmentesen" felvették.

Az ifjú Kónya János (1890-1962) apjához hasonlóan szintén zenész lett, sőt testvére, ifj. Kónya Sándor is az volt, egy zenekarban játszottak. Húszéves korában azonban Jancsi elhagyta Udvarhelyt és Brassóba ment zenélni.

Ezt írja a Székely-Udvarhely újság 1910 május 19.-i lapszáma (Kápolnási Zsolt közlése): „Kónya Jancsi elhagyta szülövárosát és hütlen, hálátlan lett ahhoz a közösséghez, mely neki s annyi elődjének jólétet, dicsőséget és megelégedetten fogyasztott kenyeret adott. Tényleg a föld kerekségén nincs még egy olyan város, melynek intelligenciája számarányban hasonló lenne Székelyudvarhelyhez. Itt a cigányzenekar folytonosan igénybe van véve, sőt a farsang idején valósággal a cigány az ur... Nyáron pedig biztos fürdője Homoród és most immár Lobogó is, hol három hónapon át 2400 korona fix-fizetést kapnak. Kónya Jancsi elment bandástól együtt Brassóba. Itt hagyta a város részéről kapott telket."

Prímásverseny Udvarhelyen, szerenád Homoródon

Kónya Jancsi később visszatért Udvarhelyre és a Szabó Károly vendéglő (ez a mai könyvtár épülete) prímása lett – abban az időben a Barkóczy-vendéglőben (a mai Fényes Étterem a Kossuthban) egy másik kiváló hegedűs, Halász Róbert és zenekara muzsikált.

1923-ban a Ferenczy-vendéglő (a mai Petőfi Panzió helyén volt) egy új prímást szerződtetett, Ámpovits Pistát, de ezt a másik két zenész nem nézte jó szemmel (akkor is volt konkurencia...) és „zenés párbajra" hívták ki egy zsűri elé, aminek az volt a tétje, hogy aki veszít, az nem muzsikálhat a városban. Ampovits azonban nem jelent meg a versenyen, elismerve a másik két muzsikus tudását.

A visszaemlékezések szerint Kónya Jancsi rendkívül képzett, virtuóz művész volt, aki több ezer dallamot tudott lejátszani – zenekara (rajta kívül testvére, Kónya Sándor segéd-prímás volt benne, Dénes Nándor terc-prímás, Kónya Lajos brácsás, Bámbó Ferenc kontrás, Halász Dudi nagybőgős, Boka Ödön, majd Hamza Guszti cimbalmos, dr. Kaizler László zongorista, Bámbó László klarinétos, Kiss Kálmán szaxofonos, Ráduly László csellós) hatalmas repertoárt tudott játszani: operarészletet, operett-betétet, magyar nótát, tánczenét, népdalokat, filmzenét és másokat.

Id. Péter Attila nyugalmazott tanárnak személyes emlékei is vannak Kónya Jancsiról. Portálunknak elmondta, hogy Jancsi igazi társasági ember volt, humoros, illemtudó, közvetlen, aki csak a Szabó-vendéglőben zenélt, illetve olyan udvarhelyi családoknál, akiket ismert. De játszott az egyetemistáknak is úgynevezett zenés pikniken.

„Udvarhely legjobb köreibe járt, nagyon tisztelték. A negyvenes években húsvét szombatján délután öt órakor körmenet volt, a plébániától mentünk a központba, megkerültük. Az összes zenész ott volt a sorban, egyházi dallamokat játszottak, a tömeg énekelt. Az élükön Kónya Jancsi ment hegedűjével, tehát ő számított Udvarhely elsőszámú zenészének."

Attila bácsi egy 1942-ben történt homoródfürdői napot is elmesélt. „Kassay András osztálytársam hívott meg a Szent Ilona völgyébe egy napra többünket, s éppen vacsoráztunk, amikor egyszer csak beállított Kónya Jancsi a hegedűjével és egy korsó borral. Éppen ott nyaralt, s ha már ott volt Kassayéknál, nekifogott muzsikálni, mi pedig énekeltünk. A szomszédban egy olyan család nyaralt, akiknek két lányuk volt, átmentünk és szerenádot adtunk nekik. Másnap elmentünk rákászni, a fogást estére elkészítettük Jancsival és akkor is énekeltünk, ő zenélt. Nagyon közvetlen ember volt, kiváló memóriával, hiszen évek múlva is megmondta, hogy valaki itt és itt ezt vagy azt a dalt kérte tőle."

Sajnos fénykép nem maradt fenn róla, legalábbis Attila bácsi nem tud róla – valószínűnek tartja azonban, hogy a Kováts család archívumából biztosan előkerül néhány felvétel a híres prímásról.

Sírját kijavították, ma derékig ér a fű rajta

Kónya Jancsi édesapja, édesanyja és húga, Zámbó Lászlóné Kónya Karolina (1900-1965) mellett nyugszik a Szent Miklós-hegyi római katolikus temetőben, nem messze Kacsó András, valamint a Szemlér-család sírjaitól (Kónya János testvére, Sándor a református temetőben van eltemetve). A gimnázium sportpályájával párhuzamos, legalsó sétányon kell felmenni, Szemlérék után pár méterre jobbra van a sír.

Évekig csak a síremlék volt meg, a hant teljesen eltűnt, de id. Péter Attila 2003 októberében felkereste Bodurian Jánost, a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola igazgatóját, hogy vállalná el a sír kijavíttatását s ez meg is történt. Jelzett év őszétől a síremlék megújult, egy betonkeret került az obeliszk elé. Mára derékig ér a fű rajta és a környéken, a Kónya-zenészcsalád alatta alussza örök álmát.

Ha valaki arra jár, nézzen rá kegyelettel. Esetleg szóljon a fülében hegedű.

(Cikkünkhöz felhasználtuk id. Péter Attila ny. tanár cikkeit és Életem filmkockái című könyvét, Kápolnási Zsolt történész helytörténeti kutatásait, illetve Vofkori György – Székelyudvarhely – Várostörténet képekben és Farkas Sándor: Székelyudvarhely zenei múltjából című köteteit)