Az a bársonyos, dörmögő hang nincsen többé – Leonard Cohen 82 éves korában elment, de a közhely úgyis azt mondatja velem, hogy a dalai közöttünk maradnak. Csupán az az igen nagy baj, hogy most, összeszorult torokkal olyan érzésem van, hogy a világ egyre szűkebb lesz és amiben egykor hittél vagy hittünk együtt, az mind elfelejtődik és vége lesz. Biztosan ez a rendje.

Igen, a sármos kanadai öregúr nincs többé. Akinek a dalait kazettára másoltad egykor, hogy meghódítsd a csajokat vele – ékesedtél a tollával, de hát miért is ne? Akinek a dalaiban vissza-visszatért az a női kórus, amiről mindig az volt az érzésed, hogy valahogy így énekelnek majd az angyalok egyszer, amikor te is odajutsz... Akinek a dalai úgy voltak végtelenül szomorúak, hogy mégsem volt önsajnálat bennük, és valahogy mindig menők voltak a keményszívűeknél is.

Ma világszerte sok-sok Cohen-dal csendül fel a rádiókban, rengetegen osztják meg majd a Facebook-on is a számait, minden bizonnyal vásárolnak az áruházakban lemezeket és koncert-dvd-ket. Sok-sok nekrológ születik, felelevenítik kalandos életét, a személyes találkozásokat – ezeket a megfelelő helyeken el lehet olvasni. Én egyet, nagyon jót ajánlok, Németh Róbert újságíró-zenész (Heaven Street Seven, Pegazusok Nem Léteznek) cikkét itt lehet elolvasni.

Mi ma csak 5+1 dalt ajánlunk a nagyon sokból és nagyon szubjektíven. Nekem ez az a hat dal, ami a legfontosabb a Cohen-életműből – biztosan kimaradt belőlük az a néhány, amit te ezeknél is jobban szeretsz vagy értékelsz, hiszen sem a Suzanne, sem az In My Secret Life, sem a Democracy, sem a Closing Time nem került bele és még sorolhatnám nagyon sokáig. Írdd meg, hogy melyek a kedvenceid mert ma úgyis egész nap Cohent fogunk hallgatni. Sőt szerintem még holnap is... Mert a néhány napja megjelent – mint ma reggel kiderült, az utolsó – lemezét még időnk se volt meghallgatni. S nem tudunk nem arra gondolni, hogy úgy távozott, mint David Bowie – elegánsan, úriemberi módon, ahogy a régi világban illett. Egyet még visszaintett, aztán mosolyogva elment.

5. I'm Your Man (1988)

Az 1988-as nagylemez címadó dala, ez volt Cohen nyolcadik stúdiólemeze. Igazi nőhódító szám, nem tudom elképzelni sem, hogy milyen lehet annak a nőnek, akinek ezt éneklik és semmi nem mozdul meg benne.

4. The Future (1992)

Tinédzserkorom egyik legnagyobb hatású filmje, a Született gyilkosok (1994, Oliver Stone) végződött ezzel a dallal – az 1992-ben megjelent Cohen-lemez címadó dala. Felkavaró szöveg, az egyik legnagyobb hatású és legpesszimistább.

3. Dance me to the End of Love (1984)

Ez a dal a Various Positions című albumon jelent meg több mint harminc éve és magában hordoz szinte mindent, amit egy Cohen-dal általában tartalmaz. Szomorkás szöveget, női vokált, némi hegedűt és lágy billentyű-aláfestést. Táncolj, amíg véget nem ér. Ott, azon az égő hegedűn.

2. Hallelujjah (1984)

Szintén a Various Positions-ön jelent meg Cohen legismertebb vallomása – ez az istenkereső dal érte meg a legtöbb feldolgozást az életműből. Gyakorlatilag nincs az a tehetségkutató, ahol elő ne vennék, egyfajta himnusz lett az elmúlt harminc évben. És úgy, hogy egyáltalán nem giccses, hanem egyszerűen csak szép és szívbemarkoló. Vagy torokszorító, ha úgy tetszik.

1. Waiting for the Miracle (1992)

Amikor 18 éves koromban beültem a moziba az említett Született gyilkosok című filmre és felcsendült ez a dal, az volt az a pillanat, amikor Cohen megmarkolt. De nagyon. Ültem a székben és nem hittem a fülemnek és a szememnek, hogy ilyen jó dal létezhet. Az említett, The Future albumon jelent meg ez is – a csodára eddig is vártunk, most is várjuk és még akkor is várni fogunk, amikor talán már nem leszünk.

+ 1 Take this waltz (1988)

Az I'm Your Man lemezen jelent meg, tulajdonképpen feldolgozás, hiszen Frederico Garcia Lorca spanyol költő versének átdolgozásáról és megzenésítéséről van szó.

Ez a dal számomra a legszemélyesebb is. Annyira, hogy most a szavak bentragadnak...