Kezdődik az újinfluenza elleni oltási hadjárat
Az A/H1N1 típusú influenza elleni hadjárat kezdete holnapra volt tervezve, de az Egészségügyi Minisztérium pár nappal elhalasztotta.
MEGOSZTÓ
Tweet
vakcina
ÍRTA: SZASZA
0 hozzászólás.
A vakcina a terjesztést megelőző második ellenőrzésen még nem ment át tegnap, viszont nagyon valószínű, hogy a mai nap folyamán megkapja az összes szükséges engedélyt. Az első 250.000 adag oltóanyagot ma szállítják a Cantacuzino intézetből a fővárosba és Moldovába, nyilatkozta az Egészségügyi Minisztérium államtitkár-helyettese, Raed Arafat. Időközben a Közegészségügyi Igazgatóságok szakemberei elkezdték az oltások megszervezését. Cristina Moculescu, a bukaresti igazgatóság járványtani felelősének elmondása szerint felkérték a kórházakat és egyetemeket, hogy közöljék, hányan kérték az oltást.
Az első adagokkal az orvosokat, diákokat, tanulókat, határátkelőknél dolgozókat és a rendőröket oltják be. A beoltottak olyan apró mellékhatásokkal számolhatnak, mint a bőr elpirosodása és enyhe láz. A szezonális influenza oltását a felnőttek egyidejűleg kaphatják meg az újinfluenza oltóanyagával. Moculescu elmondta, mindkét oltás egy legyengített vírus, néhány nap különbséggel, de akár ugyanazon a napon is be lehet adatni. Az újinfluenzások száma folyamatosan növekszik, a tegnapi napon 197 új esetet jelentettek be. Romániában tegnap délig 2455 fertőzött beteget regisztráltak.
![hirdetes](/images/hirdetes_o.gif)
MEGOSZTÓ
![PDF](/templates/uh/images/pdf_button.png)
![E-mail email](/templates/uh/images/emailButton.png)
Tweet
Hasonló cikkek
Mindig is tűzoltó szerettél volna lenni?
Most teljesülhet az álmod, ha követed ezeket a...Hegyi túrázók, figyelem!
A magas hegyekben hó és fagy várható a hétvégén.Bombahír az egyik Wizzair-gépen
Kényszerleszállást hajtottak végre a bukaresti...![vakcina vakcina](/cache/multithumb_images/c.460.276.16777215.0...images.stories.Szasza.vakcina.jpg)
![szerkeszto](/media/szerkesztok/SZASZA.jpg)
2009. november 26., 11:52
![](/templates/uh/images/comment.png)