December elseje sokat vitatott nap, mármint ami a magyar és a román népet illeti. Mint tudjuk, 1918. december 1-jén a gyulafehérvári nagy nemzetgyűlésen a román nép küldöttein keresztül kinyilvánította akaratát egy egységes állam létrehozására. A gyűlést a frissen alakult Román Nemzeti Tanács hívta össze, és 1228 hivatalos küldött vett részt rajta, képviselve az összes szavazókörzetet. Az időpont mondhatni tökéletes volt a tettre, ugyanis az első világháborúból győztesen kikerült Románia így megkaphatta a vesztes államoktól elszakított területeket.

A nemzetgyűlés hatására jött létre Nagy-Románia, amely a két világháború között magába foglalta Erdélyt, Moldvát, Havasalföldet, Besszarábiát, Bukovinát és Dobrudzsát. A területek nagy részét a győztes nagyhatalmak ítélték oda Romániának a Párizs környéki békékben. Egyébként sokan elfelejtik azt, hogy a gyulafehérvári gyűléskor nem csak a területek egyesítését mondták ki, hanem a kisebbségeket megillető jogokat is elfogadták. Manapság politikusainkat többször is hallhatjuk erre hivatkozni, ám román részről ezek a jogok eléggé feledésbe merültek, már Ferdinánd király is csak az egyesülést foglalta törvénybe.

Ha valamivel korábbra nyúlunk vissza a történelemben, megtudhatjuk, hogy 1918 előtt csak egyszer egyesítette román uralkodó a területeket, Vitéz Mihály 1600-ban. Az első világháború utáni egyesülésnek is ez volt a mintapéldája, vonatkozási pontja. A román és a magyar közvélemény a mai napig ellentétes módon vélekedik a nagy egyesülésről, hiszen a magyarok nem fogadják túlzott örömmel, és mint azt hallhatjuk-láthatjuk, sokan a gyűlés meg nem valósult pontjait emlegetik fel. Ezzel szemben a románok hiányolják a magyar részvételt az ünnepségekről, illetve sokszor nem tartják elégségesnek egy-egy magyarlakta település kidíszítettségét (itt természetesen a mindent elárasztó román zászlók hiányáról beszélünk).

Zahorán Csaba történész véleménye szerint: „December elseje a modern Románia legfontosabb napja, a román nemzeti törekvések betetőzése, legnagyobb diadala, hiszen Erdély «megszerzését» jelenti. És hogy az erdélyi románok – 1918-ban Erdély lakosságának többségéről van szó – kisebbségi státusa véget ért”. Ezzel szemben az erdélyi magyarok számára ekkor kezdődik a kisebbségi lét, ami azóta is tart szinte mindenhol. Habár a románoknak ez a legnagyobb és legfontosabb ünnepük, az ehhez vezető gyűlés egyes pontjai szinte sohasem érvényesültek a politikában, példának okáért a sváb és a szász közösségek mára már szinte teljesen eltűntek az országból. Ettől függetlenül az 1989-es rendszerváltás után pozitív változásoknak lehettünk és lehetünk szemtanúi, a kisebbségek tekintetében a mai Románia már semmiképp sem hasonlít a két világháború közötti, avagy a kommunista rezsim által vezetett országra.

Az ezen a napon megrendezett ünnepségekről elmondható, hogy általában majális jellegük van, katonai felvonulásokkal, ünnepi koszorúzásokkal, beszédekkel, majd a résztvevők eltáncolják a hagyományos román körtáncot, a hórát. A számunkra – és az egész ország számára is – legzavaróbb események a szélsőséges nacionalista megnyilvánulások, idén például az Új Jobboldal, vagyis a Noua Dreaptă készül ilyen jellegű megmozdulásra Sepsiszentgyörgyön. A városi szervezők nincsenek kapcsolatban a szervezettel, a Demokrata-Liberális Párt és a Nemzeti Liberális Párt helyi képviselői elhatárolódtak ettől és minden ilyen jellegű akciótól, a magyarok pedig egyértelmű provokációként értelmezték azt.

Szóval egyelőre ez lenne a helyzet. Amíg két, szinte párhuzamos nemzeti történetírás és történelemszemlélet létezik egymás mellett, aminek két meglehetősen eltérő történelmi köztudat az eredménye, addig nehezen beszélhetünk megbékélésről, legalábbis ezen a szimbolikus területen. Ennek ellenére már közel sem olyan mérges a magyar-román viszony, mint régebben, a viszályok lenyugodtak. Sok közös projektre lenne még szükség ami közelebb hozza a két népet, valamint a szélsőséges gondolkodás kiküszöbölése is sokat segítene.