A település idegenforgalmi látványossága, a halastó felé kell lekanyarodni és kb. száz méterre van a futballpálya, amin a hazaiak Felsőboldogfalva csapatával küszködnek. Rögtön feltűnt, hogy a vendégcsapatot Borbély Albert (Öcsi bácsi), az egykori B- és C-osztályos udvarhelyi csapat játékosa irányítja, aki játékoskarrierje után sokat foglalkozott utánpótlásneveléssel.

"Henc vót,

ennyire bódogtalan, vak nem lehetsz, te!" – szólt be hangosan a játékvezetőnek egy hazai néző, miután az szerinte elnézett egy kezezést, s ezzel a rugonfalviak nagyjából egyetértenek. Még egy ősz hajú néni is szórja a nyomdafestéket nem tűrő szavakat.

Ez zöld utat jelentett a sporttárs folyamatos szidására. Volt durvaság is a pályán, egyszóval minden adott volt, hogy sziporkázzanak a nézők és a játékosok. Előbbiek sörrel is oltják szomjukat a dimbes-dombos környezetben. Azon viszont mindenki meglepődik, hogy a vendégek egyik szöglete után jön egy kapáslövés, s a labda olyan erővel vágódik a hálóba, hogy át is csusszan alatta – ettől még gól volt, hiába hitetlenkednek többen, hogy hol ment át a laszti, null-egy.

 

Szünetben kifújják magukat a csapatok,

közben a pálya szélén mobiltelefonon jön az infó, hogy tegnap Ócfalván szüreti bál volt, s ez meglátszik az ottani csapat teljesítményén is, hiszen Bogárfalva már 4–0-ra vezet. „Itt is van olyan, aki nem tudom, bort lát-e vagy labdát..." – mosolyodik el egy illető a pálya szélén.

A játékvezetőknek is vizet visznek, jó ürügy arra, hogy megvitassák a kérdőjeles helyzeteket. A térfélcserét követően újfent egymásnak esik a két csapat, durvaság már nincs, de hangoskodás annál több, s a bíró is tovább kapja a beszólásokat. „Méterest hozzak-e?" – hallatszik, amikor a spori egy szabadrúgásnál lépegetve méri ki a sorfal és a labda közötti kilenc métert.

A boldogfalvi szurkolóknak egyre erősebb a hangjuk, s úgy néz ki, hogy a három pontot is bezsebelik, mert mi tagadás, kimarad néhány nagy helyzetük, amivel véget vethetnének a hazaiak lelkesedésének. Habár „Nem jobbak a boldogfal(v)iak, csak szöröncsésebbek!", legalábbis így véli ízes tájszólásában egy helyi bácsi, s ezzel még néhány vendégszurkoló is egyetért – a közhiedelemmel ellentétben a körzetiben a nézők között is szokott lenni egyetértés, sőt barátság is.

Az első félidőben még a csapatintézőnek tűnt, ingben szorgoskodott, labdáért ment, sőt a gólnál a hálót is megvizsgálta egy helybéli. Talán, még ő is tehette fel, hiszen megkapja a hibát, a játékvezetőkben: „Hát, hogy ellenőrizték le?". Eltűnik, hogy átöltözzön, s nem kis meglepetésre be is áll. A legvégén pedig megkérdezi tőlünk, a legidősebb játékosnak diploma jár-e. A hazaiaknál együtt focizik kis túlzással nagyapa és unoka.

De milyen a foci?

Jön egy kezezés a vendégek tizenhatosán belül (legalábbis a bíró szerint felpattant a labda az egyik boldogfalvi kezére, szerintük nem, a vétkes játékos szerint pedig ugyan valóst nem), a büntetőt belövik.

Ezután egy különleges ösztönző beszólást is kap a góllövő: „Egyet rúgjál még, s veszek egy sört!" Kacag mindenki, mire jön még egy: „Én kettőt!" Nem jön össze, marad a döntetlen – amíg tartanak ezek a napsütötte vasárnap délutánok, még biztosan lesz részünk ilyen meccsekben és ilyen jókedvű nézőkben.

Amit láttunk, hallottunk:

Pálya: göröngyös, repedéses, fűrészpor-vonalak, a szögletzászlót eleinte a saroktól egy méterre szúrták a földbe

Lelátó: nincs, a pályát körbevevő, lécekből ácsolt korlát is düledezik, még a meccs közben is törik le belőle
Eredményjelző: nincs
Öltöző: van, egy kis építmény a pálya szélén, nagyon úgy fest, csak a hazaiak használják

Nézők: keveredve a rugon- és boldogfalviak, igyekszenek túlkiabálni egymást, de barátkoznak is
Durvaság: volt néhány igen kemény belépő, de nem sérült meg senki
Összkép: még mindig süt a nap vidékünkön, s még mindig jó ilyen meccsekre járni