Az idényt negyedik helyen záró Futsal Klub Székelyudvarhely két távozó kulcsemberével Szőcs Lászlóval és Bíró Attilával értékeltük az elmúlt szezont, és elemeztük a következő erőviszonyait.

Persze, a két labdarúgóval kapcsolatban leginkább arra voltunk kíváncsiak, hogy miért döntöttek a klubváltás mellett, ugyanis nyáron mindkét játékosról kiderült, nem hosszabbít szerződést az FK-val, Bíró Dévára, Szőcs pedig Csíkszeredába tart.

Hogyan értékelitek az elmúlt idényt?

Sz. L.: Ahhoz képest, hogy bajnoki címről álmodoztunk, vagy legalább egy bajnoki döntőről, a keret az előző szezonhoz viszonyítva, amelyben a rájátszás sem jött össze, nem sokat változott.

Ment három játékos, jött helyettük három. Nem az én dolgom, hogy értékeljem, mennyit tettek hozzá a távozók, és az újonnan érkezők a csapat teljesítményéhez, de úgy érzem, hogy ez a csapat a játékosállomány és a pénzügyi helyzete alapján nem is érdemelte volna meg a döntőt. Pénzproblémák nem voltak, de a többi csapathoz képest sokkal kevesebből kellett gazdálkodnunk.

Van három-négy játékos, akik évek óta viszik ezt a csapatot, szerintem ezek a játékosok kimerültek. Vannak pihenők nyilván, de nehéz azért öt évet kipihenni az első sornak akkor, ha meccsenként 30-35 percet lejátszanak. Ez meglátszott és még így is megvolt az esélye a csapatnak, hogy döntőt játsszon, csak a sorsdöntő pillanatokban jöttek a sérülések, Attika és én is lesérültünk, három játékost kellett nélkülözni az első sorból, így nagyon nehéz.

B. A.: Nagyon jól indult a szezon számunkra, a lehető legjobbat hoztuk ki magunkból, csak a téli szünetben nem erősödtünk semmit, sőt kiütött a fáradtság is. 5-6 játékos játszotta végig többnyire a meccseket. Ezen a szinten az a 35 perc, amit fent töltött az első sor meccsenként, nagyon sok. Nagypályán elmegy, mert ott futsz, megpihensz, de futsalban nehéz folyamatosan bírni ezt az iramot.

Mi bíztunk benne játékosokként, csapatként, hogy itthon az utolsó előtti meccset, az elődöntőt Galac ellen megnyerjük, meg is volt a lehetőség, de ezt hozta a sors.

Az alapszakasz végéig nagyon ment a szekér, meccsenként húszat rámoltatok, és úgy látszott kívülről, hogy az alapszakasz utolsó két meccsére és a rájátszásra kicsit megtört a gárda...

Sz. L.: A sorsolás szerint a tavaszi szezonra maradtak a nehéz meccsek, ősszel a könnyebb meccseket játszottuk, és az alapszakasz utolsó fordulóiban olyan csapatokkal kerültünk össze, akiknek sokkal erősebb volt a játékosállományuk. Még Csíkszeredának is, hiszen elég sok idegenlégióst hoztak télen.

Milyen volt az öltözői hangulat idén?

Sz. L.: Volt egy kis feszültség, mert nem jöttek az eredmények...

B. A.: Próbáltunk ezen javítani.

Sz. L.: Próbáltuk nyugtatni magunkat és a csapatot is, hogy valahogy rájátszásra kapjuk össze magunkat. Ez sikerült is, az utolsó pillanatig megvolt az esélyünk a döntőbe jutásra, de a fáradtság miatt már nem volt meg az a lendület a játékosokban, amit az elmúlt években láthattak a nézők, hogy a harmincötödik percben is lefutottuk az ellenfelet, kitámadtunk.

Lehetett volna-e ilyen pénzügyi helyzetben jobb eredményeket elérni?

Sz. L.: Amíg ilyen nagy a különbség Temesvár, Déva, Galac, Csíkszereda költségvetése és a miénk között, addig nem tudjuk velük hosszútávon felvenni a versenyt. Egy adott meccsen lehet, hogy igen, de egy szezon alatt kijön a különbség.

B. A.: Megfelelő felkészülés is kell ahhoz, hogy a játékosok egy bajnokságot bizonyos szintet tartva végig tudjanak csinálni. Én úgy gondolom, hogy télen ez a felkészülés hiányzott. Lacika a válogatottal volt, ő annyira nem tud erről, de mi így éreztük. Nem volt meg a kellő frissesség.

Sz. L.: Nem is lehet. Felkészülés ide-vagy oda, öt évről beszélgetünk. Öt éve, hogy jut nekünk minden meccsen harminc perc legalább. Míg a világ, ekkora terheléssel nem lehet ezt ilyen szinten csinálni. Ahogy Attika mondta, ez nem nagypálya. Itt nem lehet megállni. Amíg a pályán vagy, hajtani kell.

Szerintetek az FK-nak jelent-e plusz motivációt, hogy székely fiúkként vagytok együtt?

Sz. L.: A csapat egyszer második, egyszer harmadik, és kétszer negyedik lett a bajnokságban. Hogy ezeket az eredményeket elértük ezzel a költségvetéssel, ahhoz kellett a székely szív. Ezt más emberekkel nem hiszem, hogy el tudtuk volna érni.

Mindketten elég rég itt vagytok az FK-nál. Hogy látjátok, milyen fejlődési lehetőségetek volt itt?

B. A.: Nyolc éve kezdtem futsalozni, akkor még az SK-nál. Nyolc éve itt játszom. Nagyon sokat köszönhetek Udvarhelynek, itt tanultam meg futsalozni és szép fejlődésen mentem keresztül itt. Akkor kezdtem több lehetőséghez jutni, amikor átalakult a csapat FK-vá, ennek köszönhető az is, hogy bejutottam a válogatottba.

A válogatottnak volt-e mostanában összetartása? Számítanak-e rátok?

Sz. L.: Utoljára Temesváron voltunk, pont Attikával ketten kaptunk behívót. A programot nagyjából tudom idénre. Szeptemberben Udvarhelyen és Csíkszeredában lesz egy-egy barátságos a spanyol válogatott ellen. Októberben van egy kétmeccses dániai kitérő, novemberben Albániában két barátságos, és decemberben Kínában. Ezeket tervezik a szövetségnél, kérdés, hogy ezekből mi valósul meg, a spanyol válogatottal való találkozók biztosak.

B. A.: Reméljük, hogy számolnak velünk. Nekem ez volt az első két válogatott meccsem, habár most még nem kaptam lehetőséget a hollandok ellen, bízom benne, ha újra behívnak, fogok. A légkör, a társaság nagyon jó, úgy érzem, rengeteget fogok majd tanulni.

Azokkal, akikkel a ligában rivalizáltok, a válogatottban jól kijöttök? A Matei testvérekre gondolok például, mert szinte mindig van a pályán valami összetűzés velük...

Sz. L.: Én a kisebbik Matei testvérrel, Cristiannal vagyok szobatárs már több mint öt éve, amikor a válogatottal vagyunk. Nincsen baj. Sokan elkönyvelik őket ilyennek és olyannak a pályán való viselkedésük miatt, viszont azt is mondják, hogy az a jó futballista, aki huncut. Nagyon jó hangulat van most a játékosok között.

Attila, neked milyen volt az első válogatottságod? Tartottál-e tőle?

B. A.: Félni nem féltem, mert a játékosok zömét ismertem, igaz, hogy eddig csupán ellenfélként, csapattársként nem léptünk együtt pályára.

Többükkel ezután fogsz, és nem csak a válogatottban...

B. A.: Igen, hoztam egy döntést a nyáron, ki szeretném próbálni magam más környezetben is, más játékosokkal, más edzővel. Meglátjuk, mi lesz.

Meséljetek a klubváltásról!

Sz. L.: Attikával kapcsolatban annyit, hogy ő nagyon fiatalon került be a csapatba, és már az SK-ban is sok lehetőséget kapott. Szép karrier áll előtte, viszont ahogy megalakult az FK, és teltek az évek, megragadt egy szinten. Úgy gondolom, jó döntés volt részéről, hogy kipróbálja magát máshol, még van lehetősége fejlődni.

Az én helyzetem már más 33 évesen. Újat még mindig tanulhatok, de fejlődnöm nagyon nincs, ahogy. Nekem a jövőmre kell gondolnom és kaptam egy olyan ajánlatot, amit nem lehet visszautasítani.

Mit ajánlott a másik csapat, amiért megéri elmenni?

Sz. L.: Nem titok, kétezer ötszáz euró plusz meccsprémium a havi bér, és étkezésre, szállásra nem kell költenem. Nekem ez nagyon sokat számít a családalapítás szempontjából, decemberre várjuk az első gyereket, a kisfiamat.

B. A.: Én azt mondanám, hogy azt az összeget, amit Déván ígértek, itthon is megtudták volna adni. Persze, tényező a pénz is, de az elsődleges szempont, amiért váltok, a fejlődésem volt.

Lacika, te hogy érzed, másképpen alakult volna-e a karriered, hogyha nem Udvarhelyen töltöd el nagy részét?

Sz. L.: Én három évet Marosvásárhelyen voltam: 2010-től 2012-ig és nemrégiben, a 2015-16-os idényben. Nekem akkor alakult volna jobban a karrierem, hogyha 18 éves koromban elmentem volna nagypályára, amikor hívtak egy focisuliba.

Hogy érzed most magad fizikailag?

Sz. L.: Meccsek után három napig nem tudok menni. Érzem a kort is, és azt is, hogy meccsenként 33-35 percet a pályán töltök. Nem érzem magam rosszul fizikálisan, inkább a regenerálódással van baj, egy kemény meccs után el kell telnie két-három napnak.

Mit szólnak a klubváltásotokhoz mások, kaptatok-e visszajelzéseket?

B. A.: Az én esetemben megoszlanak a vélemények. Nyilván sokan nem örülnek annak, hogy elmegyek, és még egy alapemberrel kevesebb marad a csapatban. Biztatnak, hogy térjek majd vissza évek múltán. Ez a saját döntésem volt, a szüleim teljes mértékben támogattak, és örülnek neki, hogy új kihívások elé állok.

Sz. L.: Engem már februárban elkezdtek megtalálni azzal, hogy „igen, mert te mész Csíkba...". Tudta mindenki, hogy jó kapcsolatban vagyok a csapat elnökével, ez nem is volt titok, szóval az én esetem nem volt olyan meglepő. A közönségben rengeteg barátom van, nekik is elmondtam, 33 éves vagyok, van még nagyjából 2-3 év az aktív pályafutásomból, ami lehet egy és lehet négy is, ezalatt a saját életemre, annak a megalapozására kell koncentrálnom.

Mi fog leginkább hiányozni?

Sz. L.: Biztosan fog hiányozni az öltözői hangulat, hogy egy nyelvet beszél mindenki. Most mindketten olyan helyre kerülünk, ahol románul, spanyolul, portugálul beszélgetnek. Meg lehet azt is szokni, de idő kell hozzá.

Legjobban mégis a meccsek, a sportcsarnok hangulata fog hiányozni, a szépszámú közönség. Nincs mindenhol ilyen szurkolás, közönség, mint Székelyudvarhelyen. Vásárhelyen ez hiányzott a legjobban.

Jó, hogy bajnokok lettünk ott mind a három szezonban, amikor ott játszottam, de egyik évben száz, a másik évben ötven néző előtt. A közelébe se ért annak az érzésnek, amikor több mint ezer ember előtt játszol.

B. A.: Nekem csapaton belül az összetartások fognak leginkább hiányozni, azok mindig azt szolgálták, hogy jobban összerázódjunk, jobban megismerjük egymást. A közönség is nagyon fog hiányozni, akik kijöttek a meccsre akkor is, ha jó formában voltunk, és akkor is, ha nem. Szerintem az országban máshol nincs példa ilyen szurkolóbázisra.

Szerintetek az, hogy nem jönnek a várt eredmények, milyen hatással van a közönségre? A pályáról hogy érzitek, megcsappant-e az udvarhelyi futsal közönség?

Sz. L.: A nézők nagy százalékát elvesztette a csapat, pláne a szezon vége felé. Mi ketten most elmegyünk, valószínű, még fog veszíteni a sportág a nézettségéből, és ha nem lesz eredmény, akkor még inkább.

B. A.: Az eredmény vonzza a szurkolókat, normális, hogy lelkesek lesznek tőle.

Elképzelhetőnek tartjátok-e, hogy visszatértek? Minek kellene változnia ahhoz, hogy ezt szívesen tegyétek?

B. A.: Én mindenképpen vissza szeretnék térni Udvarhelyre, a gyökerekhez idővel, az is lehet, 1-2 év múlva. Attól függően, hogy alakul Déván. Nekem csak annyi a fontos, hogy maradjon csapat, hogy legyen ahová visszatérni.

Láttok arra esélyt, hogy nem lesz hová visszatérni?

Sz. L.: Egy magyarországi ígéret szerint akadémiát fognak létrehozni Székelyudvarhelyen. Úgy volt, hogy már idén megérkezik egy összeg, amivel ennek neki lehetne fogni, a szezon vége felé meg is voltak a tervek, hogy új játékosok, akár külföldiek is érkezni fognak.

Ez a pénz állítólag idén mégsem tud bejönni, és ahogy ez kiderült, a lelkesedés is megcsappant. Most én úgy látom, hogy helyi játékosokkal végigviszik a szezont, aztán a remény él, hogy jövőre megérkezik az említett összeg, és lesz az akadémiából valami. Ha mégsem érkezik meg, akkor szerintem problémák lesznek.

Nincs olyan városi és megyei szintű támogatása a csapatnak, hogy ezt hosszú ideig fent lehessen tartani néhány lelkes szponzor adományából. Ha mégis, akkor meg kell mondani nyíltan, hogy nem a bajnoki címért, hanem a hatodik-hetedik helyért küzdünk.

Azért a nézők már nem lesznek annyira oda, már nem elégszenek meg annyira a negyedik hellyel sem. Nem ehhez szoktak, örökké nagyon jó volt itt a futsal. Az utolsó bajnoki címet tíz évvel ezelőtt szereztük meg és már megérdemelne a város egy újabbat.

Most mondok egy összehasonlítást. Déva kap a megyétől és a helyi önkormányzattól 11 milliárd jelt régi pénzben, Udvarhely 1 milliárd 900 millió lejt. A kettő között akkora a különbség, hogy a két város lakossága között közel sincs akkora. Amíg ilyen differenciák vannak, addig nincs, ahogy.

Mindennek ellenére, visszatérve az előző kérdésedhez, én mindenképpen itt szeretném befejezni a pályafutásomat. Innen indultam, nagyon szép eredményeket értem el, ha lesz csapat, jövök.

Attika szerinted milyenek lesznek az erőviszonyok jövőre és szerinted mi van most az FK jelenlegi keretében?

B. A.: Idén szerintem négy-öt csapat is oda tud kerülni, hogy a bajnoki címért játszhasson: Temesvár, Csíkszereda, Galac, Déva, esetleg Călărași-t tudnám még idesorolni.

Udvarhely a mostani keret alapján szerintem a rájátszásra oda tud érni, de nem hiszem, hogy érmet tudna szerezni. Dévánál célkitűzés a bajnokság és a kupa megnyerése, ehhez meg is van a kellő keret. Hogy beférek-e, még nem tudom megmondani. Ez rajtam múlik, azon, hogy állok oda, hogyan teljesítek meccseken.

Sz. L.: Déván lesznek érkezők, temesvári igazolásokról nem tudok, sőt azt hallottam, hogy a keret braziljai is mennek el. Bár ott sokat sírnak, mégis mindig versenyben vannak. Szerintem Csíkszereda is ott lesz. Galacot nem látom, hogyan tudna beleszólni, inkább az előző három csapat valamelyikét mondanám. Udvarhely csapata nem tudom, hogyan teljesíthet, az is lehet, januárban megérkezik az előbb említett pénz, hoznak öt idegenlégióst és minden megváltozik. Nem lehet ezt előre megmondani.

Mikor kezdődnek a felkészülések?

B. A.: Déván már huszonharmadikán kezdünk, az első hét egy könnyed alapozás lesz, nem lesz túlterhelő. Harmincadikán megyünk egy egyhetes edzőtáborba, aztán augusztus 10. után lesz egy négyes barátságos torna Déván, ahol ott lesz Déva, Csík, Berettyó, és egy izraeli csapat.

Sz. L.: Nekünk 29-én kezdődik a dévai turné, aztán következik egy elég színvonalas turné Portugáliában, ahol tudomásom szerint ott lesz az Inter Movistar, a Benfica, a Barcelona és mi.

Ott kemény sztárokkal fogtok összefutni...

Sz. L.: Jól fog jönni a bajnokság előtt.

Mit gondoltok, ki kerül a helyetekre az FK-ban?

B. A.: Miklós Tamás.

Sz. L.: Én Hadnagy Istvánban látom a fejlődési lehetőséget, úgyhogy őt mondanám.