Színes » Életmód

Rajtunk is kivert a parajdi só

Régóta dédelgetett álmunk vált valóra, munkaidőben, nyári forróságban strandoltunk és wellnesseztünk. Avagy következzen a parajdi sós strand és a wellness központ tesztje.

MEGOSZTÓ PDF email





Hasonló cikkek
Illusztráció/ Szabó Apor

Óraátállítás: utoljára ugrálhatunk az időben

Az Európai Unió megszavazta, hogy az idei lesz az utolsó...
Kilyén Károly, a tökös gazda fotó: Szabó Apor

Tökös gazda: nyolcan hozták fel a kertből

Az első két kísérlet sem volt semmi, harmadszorra...
Bara Kinga elárulta, hol nyaralt Udvarhely fotók: Simó Veronika

Szeretjük, ha ellátják a bajunkat

Tudjuk, hol süttetted a hasad a nyáron, és azt is, hol...

strand wellness-7
Élmény volt a fürdőzés
szerkesztoÍRTA: KAKASY BOTOND ÉS BEDŐHÁZI ATTILA-CSABA
2015. július 10., 15:04
0 hozzászólás. 

Az alapötlet az volt, hogy munka címszó alatt fürdőzhessünk valamelyik vízparton. Teljes anonimitásba burkolózva kerestük fel a szomszédos Sóvidék egyik turisztikai mekkáját, Parajdot, pontosabban annak két fürdőjét. Nincsenek túlságosan nagy elvárásaink, mindössze vízben szerettünk volna hűsölni normális körülmények között a nyári kánikulában.

Parajdra érkezve, a nagy fürdőzés előtt meglátogattuk a székelyudvarhelyi Vulticulus Földrajzi Társaság által működtetett Trópusi Lepkeházat. A magas páratartalmú lepkeház után már nem is volt olyan vészes a harmincpluszos kinti időjárás.

strand wellness-2

Kis séta következett, ugyanis ha nem a fizetős parkolót választja az ember, akkor kevés az esélye, hogy a közelben kapjon parkolót. Belépőt váltottunk a strand jegypénztáránál, ahol elmondták, hogy a napos beugró, az tényleg beugró, mert csak egyszeri belépésre jogosít. Nincs koslatás, ha kijöttünk, újból be kell fizetni. Egy strandbelépő ára 25 lej felnőtteknek, a jegyárakról itt lehet informálódni.

Kék-vizes lebegés a hőségben

Hétköznapról lévén szó, nem tapasztaltuk azt a tömegnyomort, amit előre vizionáltak számunkra, amikor a strandról érdeklődtünk, habár inkább a hétvégi tumultus volt az, amitől óvva intettek.

A bejárattól jobbra az öltözők felé vezetett utunk, ahová akár kerekesszékkel is el lehet jutni. Eltévedni pedig elég nehéz, minden ki van táblázva, és a személyzetből biztosan szembejön valaki, akitől lehet érdeklődni. Apropó személyzet, a strandon dolgozók nagyon kedvesek és azon kívül, hogy majdnem óránként kiürítik a kukákat, még a szemetet is összeszedik, ha valaki volt olyan balkáni és eldobta (szerencsére belőlük van kevesebb).

Papucs, lábbeli legyen nálunk, az öltözőben és a mellékhelyiségek területén csak abban lehet flangálni, ami nem is baj, sőt. Nem árt egy kisebb táska is, amiben elfér a pénztárca, telefon, naptej, azaz a strandoláshoz szükséges kellékek. Ezt magunkkal is vihetjük a vízpartra.

strand wellness-1

Tetszett, hogy nincs különösebb beléptető rendszer, egy öltözőkulccsal minden el volt intézve, az viszont kevésbé, hogy a viszonylag új épületben az öltöző ajtajáról hiányzott a zár, pedig háromban is jártunk.

Jó, ha van 50 banis érme nálunk, de megfelel az apróbb euró is, mert az öltözők szekrényei pénzérmével működnek. Távozáskor visszakapjuk a szekrény zárjába illesztett pénzt.

Azt mondták, napágyról ne is álmodjunk, csak ha a nyitás előtt sorban állunk a bejáratnál, van esélyünk fekvőhelyet kapni. Utóbbi beigazolódott, illetve félig, mert a bejáratnál valóban kiírták, hogy a napágyak elkeltek, azért bent mégis sikerült elcsípni egyet.

Gyors tusolás után már csobbantunk is a hűsítő vízben. A strand teljes területén bőven akad zuhanyzó, így nem kellett sorban állni, sem az öltözőben, sem pedig a medencék mellett, ha a bőrünkön kicsapódott sótól akartunk megszabadulni.

A strandon két nagy medence van, de ezek is egybenyitva, az átjáró felett pedig látványos híd ível át. A medencék körüli sétányok fa padolása egész barátságos, mezítláb is kényelmesen tudunk sétálni rajta, kivéve, amikor a nap annyira felforrósította, hogy már égette a talpunk. A napágyak körüli kavicsszőnyegen már nem éri meg fedetlen lábbal járkálni, mert égetnek és szúrnak is.

strand wellness-3

A medencék kék belseje miatt kéken fénylik a víz is, hőmérséklete meglepően kellemes. Elsőre a sós víz okozta súlytalanság furcsának tűnt, mert rég jártunk sós vizű strandon. A lebegés élményét időnként gyakorolni kell. Rájöttünk, hogy érdemes barátnővel, feleséggel, párral ide látogatni és a vízben összefonódva egymást kiegyensúlyozva lebegni. Kissé nyuggeresek a sós strand adta lehetőségek – a szó legjobb értelmében –, hiszen nem csinálsz mást, mint fekszel a nyugágyon, majd fekszel a vízben, és ezt váltogatod egész nap.

Ki is fejlesztettünk egy olyan lebegőülést, amihez nem kell egyebet tenni, csak felhúzni a lábakat féltörökülésbe, kissé hátradőlve belekapaszkodni a lábfejünkbe és élvezni a súlytalanság érzését, illetve anélkül összeszámolni a testünkön lévő sebeket, hogy rájuk pillantanánk.

Minden ennél izgalmasabbat az üzemeltető tilt, vagy pénzbe kerül. Jól látható helyen ki van írva például, hogy a vízbe ugrálni tilos. Úszni a sós víz miatt elég fura, és pancsolni sem lehet a szembe kerülő só miatt.

strand wellness-4

Ha valami izgalmasabbra vágyunk, ahhoz már pénz kell. Elevickélhetünk a medencébe süllyesztett bárhoz, ahol üdítő és/vagy alkoholos italt vehetünk. Szerencsére a román pénz műanyagból van, így azt zsebben vihetjük magunkkal. Egy félliteres üdítőt 5 lejért nyithattunk ki, ez nagyjából az átlagár is, ugyanennyiért sört is adnak, de van „rövid" is azoknak, akik erre vágynak. Érdekes vízben állva, bárpultra könyökölve inni, egyszer mindenképp ki kell próbálni, igaz, egy idő után ez is unalmassá válhat. Berúgni például nem lehet, illetve nem szabad.

Tumultus nem volt, sem a medencékben, sem a parton. Egészségesen megteltek a napozóágyak, ahol főként román és magyar turisták foglaltak helyet, talán előbbiek többen voltak.

strand wellness-6

Még ettől az aktívnak nem mondható strandolástól is hamar „megehül" az ember. A medencék mellett, az emeleti teraszon működő vendéglő árnyékos asztalainál ehetünk egy jót. A levesek ára nyolc, a főételeké 11 lej körül „mozog". Napfürdőzőknek pedig az étterem mellett, a teraszon alakítottak ki napozóhelyeket. A kilátás miatt sem lehet panaszunk, az egész strand területe látszik innen.

Ezúttal nem a strandos kaja mellett döntöttünk, inkább kisétáltunk a bánya melletti vendéglőbe. Az árak itt is hasonlóak. Ahány étterem, panzió, annyi specialitás, a medvehústól a pacallevesig mindent meg lehet találni, csak bírja a pénztárcánk.

Félkész, új szagú wellness központ

Négy óra körül, a strandolástól és az ebédtől ellágyulva érkeztünk meg az egy hete átadott parajdi wellness központba.

Itt nem volt gond a parkolással, mivel a wellness udvarán jókora parkoló van. Viszont az árnyékos helyek itt is nagy népszerűségnek örvendenek, éppen csak a sor végén kaptunk helyet. Egyes autósok nemtől, kortól és nációtól függetlenül akár még a bejáratot is elállják, ha ott nem éri nap az autójukat.

Az már a bejáratnál látszott, hogy van még mit tenni a wellnessben, hiszen a beléptető rendszerük nem működik, így chipes karszalagot, karórát sem kaptunk. A jegyért itt is 25 lejt kérnek, viszont ez nem egész napra, csak három órára érvényes (2+1 ajándék), és minden megkezdett félóra után felárat kérnek. Az árakat itt lehet böngészni.

strand wellness-8

Az öltözőben is tapasztaltuk az újdonság érzését: minden most lett kész, így még tökéletesen működik, már, ami tényleg kész van. Az öltözőfülkéken van zár, a szekrényekhez kulcsot kaptunk, még nincs letörve, kipercenve semmi, nem hiányosak a zuhanyfülkék. Na jó, egy akasztót azért tehettek volna a zuhanyzóba. Már az öltözőben vizes volt a padló, akkor még nem sejtettük, ez csak az előhírnöke annak, ami várni fog odabent.

A medencetérbe érve, aki nem figyel, úgy jár mint mi, és az ajtó előtti lábmosóba lép. Bár ez lenne az eredeti cél, mivel nem cserélik a benne levő vizet, délután négy fele nem túl bizalomgerjesztő a látvány. Hidd el, te sem akartál volna belelépni.

Rögtön szembetűnt a „mocskos vizű" medence, aminek annyira barnás a színe, hogy néhány centire a vízfelszín alatt az ember a saját testét sem látja. Mocskos víz ide, mocskos víz oda, ez lett a kedvenc medencénk. Természetesen nem a piszok miatt átláthatatlan a víz, hanem a föld alól feltörő termálvíz vastartalmától barnás a színe. Ebből a medencéből a kilátás is pazar: a hatalmas ablakon keresztül a szomszédos domboldal erdős részét bambultuk, miközben élveztük a sós termálvíz hatását. Itt időztünk a legtöbbet. Próbáltuk kideríteni, miféle termálvíz is ez a személyzettől, de a következő párbeszéd után feladtuk:

- Szia. Milyen víz van abban a sötét medencében?

- Sós.

- Termálvíz, azért ilyen barna?

- Igen, sós termálvíz.

- És mi van benne? Vas, hogy ilyen barna? Mintha a szagán az érződne.

- Igen, van benne vas is.

Csodálkozás...

Ugrálni itt sem szabad, és a papucs használata is kötelező. A padló csempézése nem sikerült jól, a medencék körül helyenként legalább egy centis magasságban megáll a víz. A medencék melletti víznyelő árkok is hiányoznak, a felgyűlt vizet nem igazán van hová elsepernie a személyzetnek. Emiatt a medencetér nagy része felér egy korcsolyapályával. Arról nem beszélve, hogy amikor a medencében lazulva a szélére támaszkodtunk, mindig behúztuk a nyakunk, ha valaki elcsoszogott mögöttünk a vizes padlón, nehogy jöjjön a meglepi zuhany.

strand wellness-13

Ami még furának tűnt, hogy indokolatlanul magasak a zuhanyzók tálcái, ami balesetveszélyes. A termálvizes medence után fürdőruhánkra, és egész testünkre vas rakódik, emiatt zuhanyzáskor igencsak érdekes a lábszáron lecsorgó barna lé látványa.

Amit nem értettünk, az a termálvizes medencében piskótakövekkel megnyomtatott faülőke, vagy lépcső (nem tudtuk eldönteni mi a szerepe), ami komótosan lebegett a medence szélén. Talán ezt is átadják majd külön, ezért volt piros szalaggal átkötve a bejárata.

strand wellness-11

A termálvizes medence mellett édesvízi is van, ami felüdülés lehet egy szaunázás, gőzfürdőzés után. Aki pedig inkább a csobbanót választja, annak meg kell küzdenie a gyerekekkel. Habár van külön kialakított gyerekmedence, azért a kicsik szívesen időznek a szaunák melletti csobbanókban. Azt már csak halkan merjük megjegyezni, hogy szaunakultúrája szinte senkinek sincs. Többször tapasztaltuk, hogy valaki úgy benyit és néz, mint a moziban, a felhevült levegő pedig áramlik kifelé a szaunából. Voltak olyanok is, akik bejöttek, megfordultak és „ez nem nekem való" mondat után ismét kimentek. Szaunából kétfélét és még egy gőzfürdőt is választhatunk izzadásra.

strand wellness-10

Mire teljesen kifulladtunk volna a strand és wellness adta élményektől, letusoltunk és elindultunk haza. Úton Udvarhely felé pedig levontuk a következtetést, hogy a két fürdő egymásnak nem konkurenciája, mint ahogy többen gondolnák, mert különféle szolgáltatásokat nyújtanak. Majd azon tanakodtunk, hogy mikor és kivel fogunk visszajönni, és mi lesz a következő strandos programunk, mert a munkaidőben való fürdőzésnél már csak egy jobb dolog van, ha nem kell utána megírni.



0 hozzászólás

hirdetes

hirdetes
Hozzászólások | Szabályzat

Hozzászólások Copyright (C) 2009 uh.ro. Minden jog fenntartva."