Másnaposan ébred, szüreti bál volt. Vagy inkább „lakadalom vót a mi uccánkba". Valahogy összekapja magát, szedelőzködik, templomba kéne menni. Bóbiskol a hátsó sorban, néz ki a véreres, dagadt szemeivel a fejéből, köszönget jobbra-balra, egésséget, szerusztok.

„Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát!" – még viszhangzik a fejében, amikor kijön a hűvös falak közül, rázza a hideg, de ezúttal nem az iskola a másik állomás, hanem a kocsma. Vagyis a bodega. Oda ül be, ott veszi meg az első féldeciket meg söröket, egyre kapatosabb lesz a hangulat, olyan igazi meccsvárós a hasonszőrűekkel. Nyerünk, ejisze.

Állnak a férfiak

Hétköznap délután is itt szokott ácsorogni sörrel a kezében, a lépcső, vagy a vegyesbolt előtt, onnan nézi a délelőtti váltásból busszal hazajövő csajokat. Sör sört követ, megérkeznek azok a barátok is, akik nem tudtak felkelni a templomozás idejére, nekik még hosszabbra nyúlt az éjszaka.

Csörren a mobiltelefon, a bundás török farmermellénybe bújt haver hosszasan diskurál, majd kinyomja és levonja a konklúziót: „Dénkó hívott, hogy mongya el asztot, amit tegnap éjjel elmondott, csak nem emlékezett, hogy elmonta..." Röhögés, leülnek a fal mellé támasztott csutakra, dördülve elszáll egy galamb, röhögés, „béfuszujkásztál".

A bodegától nincs messze a pálya, a csapat jól áll („a két patron elég sok pénszt belévert mostanába', aszongyák, mosmá ideje vóna elébbrelépni"), úgyhogy a feltételek adottak. Még egy sör, nehezen áll fel a csutakról.

Az a világ nincsen,

...ahol ma az ellenség győz, olyan isten nincsen! Ezt tudatosítja magában, miközben megvesz még egy sört a dimbes-dombos pálya mellett álló, felnyitott csomagtartójú „papucsdácsiából". Csapatok készen – a hazaiakon jól látható a szüreti bál vagy a lakodalom hatása –, a bíró fúj: „jómútkórjába is ez veretött meg münköt...". A labda elindul, de másfél perc után már a patakban landol.

Nem ő megy utána, arra ott vannak a gyermekek. Rágja a tökmagot, s ekkor üvölti el először szülőfaluja nevét, egy hajrával bevezetve, s talán két percnek kell eltelnie ahhoz, hogy először hagyja el a száját az ilyen pályákon nagyon gyakori „hűllyebíró" szakkifejezés. Fogy a sör, megy a meccs, jó az idő.

Kb. a huszadik percig bírja is cérnával, de akkor elfogy a sör, s csapat bekap egy lesgólt. Elgurul a sörösüveg, de el a gyógyszer is, a pályaszéli fa- vagy (jobb helyeken) vaskorlátot markolja, képéből kikelve üvölt:

- Opszájd vót, te hűlyebíró! Opszájd! Métt nem fúttad le, ember? A mútkór idegönybe es megverettél, te majom, esmenn meg akarsz veretni, te..?! Mi?! Eggyméterrel benn vót a másik, ember, há hogy nem láttad, te állat?! Mi?! Minnyá bémenyek a pályára s megmutatom!

A játékvezető oldalra néz. „Köcsög paraszt, rohadj meg..." – villan át az agyán, de nem meri hangosan kimondani. Volt idő, amikor menekülnie kellett hasonló beszólásért, azóta menetirányba parkolja le az autót a pálya melletti sáros úton.

Ülnek a kiscsajok

Folyik a show tovább, csitítgatják a társak, nem sok sikerrel. Cigarettacsikkét bepöccinti a pályára s egyre jobban kezd bepöcceni ő is, már futkorászik a korlát mellett, mint a partjelző vagy egy mérgezett pocegér, „nekivetkezik". Szikrázik a fű előtte, olyan rangadót játszik a két szomszédos falu, ő pedig nem fogja vissza magát, továbbra is hozza a megszokott formáját. Szókimondó, ami a szívén, az a száján.

- Aggyál sárgát neki, te! Há agyon akarod rúgatni, te?! Há a lábát szinte eltőrte, te! Fotós, esztet vettedé, te..?!!

Sárga nincs, de jön az egyenlítő gól, ráadásul rokona a gólszerző.

- Góóóóóóóóóllll..! Góóóóóóól...! – üvölt torkaszakadtából, szinte befut a pályára.

Néhány ifjú hölgy is kijön a meccsre, üldögélnek a fűben, egyikük pasija vért izzad a győzelemért, emberünk éppen őt pocskondiázza. „Fussál, te..! Tedd oda, te, me hetek óta nem csináltál semmit a pályán, te..!" A csajok nem mernek szólni neki, két hete már megjárták („Fogbé a pofádot, te, s halgass ott, né, me a tökmag folyik ki a szájadból, s ahajt űjj otthonnyába, ha nem teccik!"). Úgyhogy ülnek tovább.

A hetvenedik perc környékén szakad el ismét a cérna, amikor az ellenfél csatára bődületes lövéssel kipókhálózza a jobb felső sarkot. Még a hazaiak is megtapsolják. Ő nem.

- Mivótgól, te, mivótgól..?! Há lökött előtte, ember, há úgy vitte tovább a labdát! Csak ez a majombíró nem vette észre vagy nem akarta! Me odafenn az Ázséfénél megmonták, hogy ma minket mekkel veressen! Duplabáremet kaptállé érte, te mocsokmajom, te?!

Képtelen lenyugodni, mikor a hármas sípszó jelzi a meccs végét, nem bír magával, földhöz vágja a sörösüveget, habzik, ahogy az ő szája is, befut a pályára, alig tudják lefogni a többiek. Két karját hátrahúzzák, úgy üvölt a bíróknak.

- Esztet is elcsaltad, te majom, te, esmenn megverettél..! Vedd tudomásúl, te, hogy eccer esztet te visszakapod, értöttedé, me nem előszőr csinálod meg, hogy megverecc itthonnyába, te udvarhellyi majom, te..! Menny az anyádnak abba a ...

Valahogy kivonszolják a pályáról, felveszi a korlátra vetett melegítőt. Esteledik.

- Na, immá ez a meccs is elment – szegődik melléje a gyerekkori haver, araszolgatnak a bodega felé, megsiratni a vereséget. Ő szűkszavú. De szókimondó.

- A fa...unkot belérakhassuk.