Eljött hát a nagy nap. Tegnap már bemelegített estefele a szomszéddal. Ez a hétfő az év egyik legfontosabb napja a május elseje és a sörfesztivál első napja mellett, tehát illik úgy is viselkedni.

Reggelire a tegnapról maradt töltött bárányt sebtében kapja be, ezután komótosan felveszi a kilencvenes évek elején vett lila öltönyét, hozzá fehér inget, fehér zoknit és mintás nyakkendőt ölt. A szekrényből előveszi a tíz éves „kőlnit", becsúsztatja a bal nadrágzsebébe, megfésülködik, bajszot igazít, harcra készen áll.

Ez a világ már nagyon szűk nekem

„Mehetünk!" - lépne ki az ajtón a cúgos cipőben. A másik szobában anyuka közben felöltöztette a gyerkőcöt, először együtt le kell tudni a családot, utána jön a haddelhadd. Kézen fogja a gyermeket s nagyjából déli tizenkettőig „lejárja" a rokonságot, gyalog.

„Én ma csak pálinkát iszok!" – jelenti ki büszkén a második rokonnál, de a harmadiknál már előkerül a tornácra felfuttatott, nova szőlőből készült lőre, amit csak dicsérni illik, mert a „jófinom házibor" a párját ritkítja. Kipirosodik, mire hazaér, megjegyzi az asszonynak, hogy más mi mindent sütött-főzött, milyen kedvesek voltak, s biza ő is megpróbálhatná, nem szárad le a két keze. Aztán elindul a „hadak útjára".

Főnöknő, titkárnő, kolléganő, Zsuzsika, kolléganő, volt szerető, Marika, kolléganő, takarítónéni, Manyika, kolléganő, bodega. Körülbelül ez az útvonala és a története a hétfő délutánnak. A főnöknőnél még képes az értelmes beszédre (itt issza a legfinomabb italt a fekete bárszekrényből, itt nézelődik a legtöbbet), a titkárnőnél már mer vigyorogni is, illetve arról álmodozni, hogy egyszer az ordenáré locsolóversikéket spiccesen, röhögésbe fullva elmondó munkatársak nélkül fog ide visszatérni. Az utána jövő poénokba („Tojás nem kell, me kettő is van belőle!", „S ceruza is van melléje, amivel megfessük!") már belekapcsolódik.

Az első kolléganőnél már ő is „megbátrodik", jól meglódítja a kölnisüveget, hiába fut a konyhába a hölgy, utánafut s nem veszi észre, hogy zavart mosoly a jutalma. Illetve egy pohár édes bor, s most már kezd kavarogni a gyomra. Zsuzsika pálinkát tölt (az apja csinálta, otthon, tiszta szilva, emiatt kettőt is), s a következő kolléganő pedig tízemeletesben lakik.

Lejön a lifttel, felrázódik a „szervezete", alig kapja meg a kijáratot a tömbház elé, ahol kitaccsolja a valaha ivott legolcsóbb édes fehérbort. Bokor nincs a blokk előtt, így a falnak támaszkodik. Miután megnyugodott, tíz lépéssel tovább bokorba pisil, de így is kifolyik a járdára.

Lezárt agyam kulcsát eldobom

Nem veszi észre, hogy a földszintről nézik. „Köcsög bunkó paraszt!" – csukja be az ablakot a kölnivíz szagát kiszellőztető szép lány, akinek annyira elege van már a locsolóiból meg az ilyen látványból, hogy legszívesebben napokra elmenne innen.

A volt szeretőnél meghittebb a hangulat a megkönnyebbülés miatt, de Marikától is lifttel jön le, s addig nyomogatja a gombokat, s addig ugrál benne, hogy el is rontja, s a Marika köményesét már a liftkabinba okádja ki. Összeszólalkozik a blokkfelelőssel („Szégyejje meg magát, s mennyen el innétrőll, me én ma minnyá kihívom a miliciját!").

A következő kolléganő nem engedi be, a takarítónéni is csak kinéz a kukucskálón, nem nyit ajtót. „Részeg. Nem hiányzik." – mondja magában és tovább nézi a Zeffirelli-féle Jézus-filmet.

Manyikáéknál szintén ez megy a nappaliban az „elcédés" tévén, elszundít a fotelben, kávéval kínálják. A másik kolléganő még marasztalná, de amikor megbotlik a perzsaszőnyegben s leveri a visinátával teletöltött kristálypoharat az üvegasztalról, érzi, hogy vége van ennek a napnak.

Részegen ki visz majd haza?

Nem tudja, hogy hogy, de hirtelen a lakótelepi kocsmában találja magát. A „kőlnit" elhagyta, körülötte hasonszőrűek, le-leejti a fejét az asztalra, néz maga elé. Nem tudja, hogy mit kérjen, a pincérnő tekintetétől zavarba jön, mint Ádám anyák napján.

Betántorog a vécébe, támasztja a fajanszt, majd térdre esik, mint a ló a jégen, s úgy beleveri magát a vécépadlóba, hogy elindul az orra vére. Kintről behallatszik a helyi rádió.

Hazatántorog. Nekidől a kaputelefonnak, amin körülbelül háromperces kínlódás után üti be a kódot folyamatos káromkodás közepette, pechjére a blokkfelelős is akkor ér haza, s csak az menti meg egy kiadós veszekedéstől, hogy a másik atyafi is hozzá hasonló „kondiban" van.

Ő az, aki felviszi, nekitámasztja az ajtónak és megnyomja a csengőt. Nem várja meg, amíg anyu ajtót nyit.

A gyermek a veszekedésre felébred, pislog egyet, mint a pocok a lisztből, majd idegesen pisil egyet, vet egy ideges pillantást az apjára, aztán szobájába tér.

Néhány év múlva minden bizonnyal ő is hasonló módon fog őrködni e nemes hagyományok felett.