Furcsa hír ragadta meg a figyelmemet tegnap, egy magyarországi eset, de amilyen világot élünk, tőlünk sem állnak messze az ilyen dolgok. Történt, hogy Miskolcon „felújították" Herman Ottó természettudós sírját, a felújítás pedig úgy sikerült, hogy a felújíttató neve majdnem akkora a síron, mint az elhunyté. Itt részletesen lehet olvasni a történetről.

Vizionálok. Elképzelem, hogy eltelik néhány év, Székelyudvarhelyen valaki vagy valakik kiszemelik mondjuk Csanády György vagy Kiss Ferenc, netán más jeles ember síremlékét, ráfogják, hogy felújításra szorul és köz- vagy más pénzből fel is újíttatják azt.

Szervezetekbe, egyesületekbe, politikai csoportosulásokba tartozó magánszemélyek, akik vezeték- és keresztneveket viselnek. Egyébként tetszenek tudni, hogy Udvarhelyen is vannak olyan egyesületek, szervezetek, politikai tömörülések, stb., amik egy, legfennebb két személyből állnak?

Amilyen időket élünk, nem nehéz elképzelni, hogy x vagy y elhelyeztet egy olyan táblát is a síron vagy mellette, amiből kitűnik, hogy ki is volt az a jótevő, aki ezt a nemes gesztust eleink dicsőítésére és utódaink jövőjének tehermentesítésére nézve megcselekedte.

Vizionálok tovább. Elképzelem, hogy az avatáson megjelennek emberek, beszédet mondanak, szalagot vágnak, másnap leellenőrzik, hogy a sajtó megfelelően dokumentálta-e az eseményt, az elvárásoknak megfelelően fennkölt volt-e a méltatás, majd bejegyzik a megvalósítások című oszlopba, annak a kulturális fejezetébe.

Még mindig vizionálok. A műveletet félig-meddig titokban végzik el, az avatóünnepséget követően megjön a civilek hangja, tiltakoznak, beadványoznak, vitatkoznak. De hát a kő (kő) marad, ugye.

Már nem vizionálok. Néhány évvel ezelőtt több udvarhelyszéki település bejáratánál avattak oda nem illő, az igazi székely kapuk formájától és nagyságától teljesen eltérő, nem esztétikus, betonba ágyazott székely kapukat.

Öles betűkkel hirdeti rajtuk, hogy mikor és kik avatták, illetve azt is, hogy ki adományozta például a faanyagot. Az sem vizionálás már, hogy bármi megvalósul, legyen az egy rendezvény, egy köztéri műalkotás, a körülötte tolongó, ahhoz vélten vagy valósan valamilyen formában kapcsolódó személyek igyekeznek a saját szerepüket hangsúlyozni.

„Ez a szép dolog nem jött volna létre a fáradságot nem sajnáló XY nélkül...", „Isten segedelmével és az az összefogás eredményeképpen..." Ismerősen hangzik?

Igen, így lesznek bizonyos emberek halhatatlanok. Szobrok avatóiként, sírkövek felújítóiként, székelykapuk állítóiként, közpénzből „bőkezűen" adományozókként.

Most nem vizionálok. Remélem, hogy rémálmaim nem válnak valóra.