Kalapos kávézó - egy darab Csehország

Második „áldozatunkért” nem kellett messze mennünk, csak az utca túloldalára.

MEGOSZTÓ PDF email





Hasonló cikkek
Zujge01

Less be a Zújgébe!

Pénteken megnyílt, hétfőn megnéztük, vannak-e ott...
FelsoG01

Bekukkantottunk a Felső Gébe

Megmutatjuk neked is, hogy mit találtunk.
gcafeszomoru

Az életünket hordták ki az ajtón

A G. Café „otthontalanul" maradt törzsvendégei...

kalapos4
kalapos4
szerkesztoÍRTA: SZASZA
2009. október 27., 10:21
5 hozzászólás. 


Mint tudjuk, első túránk egy fiatal helyre vezetett, az Első Emelet után most egy jóval ismertebb, régebbi kocsmába látogattunk el, mégpedig a Kalapos kávézóba. Mint városunk legtöbb lokálja, a Kalapos is központi elhelyezkedésű, jelenleg a Kossuth utcában székel, mégpedig közvetlenül a Romarta üzlet mellett. Itt egy kapu alatt kapjuk meg a felfelé vezető lépcsőt, ennek tetején pedig baloldalt a bejáratot. Én személy szerint első alkalommal elég nehézkesen találtam rá és sajnos most sincs egyértelműen jelezve, hogy merre juthatunk be.

Egyébként, mint azt talán már sokan tudják, ez nem az első helye a Kalaposnak, hiszen már jó néhány hónapja elköltözött előző lakhelyéről, ahol most az Első Emeletet találhatjuk. Na de ha már így betájoltuk a dolgot, akkor nézzük meg mi is vár ránk odabent. Rögtön balra egy kis pódium szúrhat szemet, amin alapbeállításban a standard szék+asztal kombó vár minket, de gyakran zenei események is birtokba veszik a helyet – erről majd később. A berendezésben nem találunk semmi különlegeset: egyszerű asztalok, egyszerű, fából készült székekkel, amik tapasztalataink alapján hosszú távon kissé kényelmetlenek lehetnek, de ez a legtöbb helyen nincs másképp.

A Kalaposnak van egy galéria-szerű emelete is, ide nem merészkedtünk fel, de alulról egy kicsit szűkösnek tűnik nagy társaság esetén, ezért 10 fő környékén inkább az alsó nagy termet javasoljuk.

A pincér – aki egyáltalán nem néz ki annak, csak a köténye árulkodik róla – villámgyorsan az asztalunknál termett, majd kérdésünkre közölte, hogy itallap az biza nincs. Első sokkunkból ébredve gyorsan rendeltünk sört és itt ki is emelnénk a Kalapos kávézó egyik különlegességét: igazi sörbarátoknak főként, de alkalmi sörivóknak is ínyencség a cseh, Cerna Hora márkájú sör. A cseh sörről annyit érdemes tudni, hogy a világ egyik legjobbjaként tartják számon, és ezt a véleményt mi is csak megerősíteni tudjuk. Három fajtából is választhatunk, van ugyanis szőke, barna és mézes változat is. Mindent az olvasókért mottóval teszteltük mind a hármat és az isteni jelző mellett még annyit tennénk hozzá, hogy a mézes valamiért keserűbbnek tűnt, mint a szőke. Meg is született a megállapítás, miszerint a szőke még sörben is édesebb.

Az is dicséretre méltó, hogy a cseh söröket saját márkás pohárban kaptuk, szóval elég egységes lett így a kép. Ennél talán jóval fontosabb a zene. És az itt kiváló. Most nem csak magukra a dalokra gondolok, hiszen ugye ízlések és pofonok, hanem a hangerőre is. Nagyon ritkán találni olyan kocsmát, pubot, vagy bármilyen lokált ahol egy idő után nem üvölt a zene és nem halljuk a saját gondolatainkat sem. Nahát a Kalapos nem ilyen, a hangfalakból áradó blues, klasszikus rock és egyéb, a legkevésbé sem zavaró dallamok, megmaradnak a kellemes háttérzene hangerején.

A hely hangulata nincs túlkomplikálva, az egész egy kellemes barna színben úszik, valahogy kellemes leülni. Én soha nem vettem volna észre, így az orromra kötötték, hogy a fény is jól el van találva, ugyanis nem veri ki az ember szemét. Engem inkább a félhomály-szerű, gyengébb fény szokott zavarni, de szerencsére azért annyira nincs sötét.

A pincérre visszatérve még annyit meg kell jegyezni, hogy a harmadik sör környékén már nehezebb volt elkapni a figyelmét, ugyanis a bárpult helyett egy asztalnál tanyázott, ahonnan nem volt tökéletes a rálátás a mi asztalunkra.

Na és akkor jöjjön egy kis negatívum is, mert azért akad. És ez a mellékhelyiség (vagy inkább budi). Ezzel egy igen nagy probléma van: kicsi. Nagyon kicsi. A férfi részlegen a piszoárt használni valóságos művészet, eléggé zavaró mikor a jobb könyökünket a papírtartóba verjük be folyamatosan, a balt pedig csak simán a falba. Emellett az sem volt túl örömteli, hogy nem volt szappan, illetve a kéztörlő nem volt betéve a tartójába, csak úgy pihent rajta, így egy törlési művelet eredményeként sikerül bevizezni a fél tekercset. A női részlegen beszámoló alapján nem sokkal jobb a helyzet.

Az sem egy túl jó pont sokak szemében, hogy a Kalapos nem rendelkezik nemdohányzó részleggel, így aki dohányfüst-mentesen kívánja eltölteni az estéjét, annak nem ez a kocsma a legjobb választás.

Nézzük végül azt a pódiumot, ami időnként színpaddá avanzsál. Ez annyit tesz, hogy a Kalapos tulajdonosainak van egy jó szokása, miszerint időnként zenekarokat hívnak meg, ezzel dobva fel egy-egy estét. Itt leginkább dzsesszre kell gondolnunk, de volt itt nemrég Pink Floyd tribute banda is, szóval azért van felhozatal. Nem mellékesen ezek a koncertek ingyenesek, szóval ha tudomást szereznénk egy ilyen zenei banzájról (például a heti bulikörképünkből), akkor nem árt az asztalt jó idejében lefoglalni, ellenben kétséges lesz a bejutásunk.

Szóval akkor milyen is a Kalapos kávézó? Egy jó hely, ahol kellemesen beszélgethetünk egy nagyobb baráti társasággal is, e mellé pedig "echte" cseh sör dukál, ami valószínűleg az este egyik koronája lesz. Ezen kívül a zenekedvelők sem csalódhatnak a koncertekben, viszont azért a toaletten lenne még mit javítani, meg a pincéreknek is bele kell tanulniuk szakmájukba. Ettől függetlenül, mindent összevetve nyugodtan ajánlhatjuk bárkinek a helyet, az apróbb hibák idővel reméljük megoldódnak, a pozitív részek pedig bőven kárpótolnak ezekért. Ja és ki kéne már táblázni azt a bejáratot.



5 hozzászólás

hirdetes

hirdetes
Hozzászólások | Szabályzat
avatar
zoliii90
2009-10-28 14:24:25

Ez a cseh sor felkeltettte az erdeklodesem...:D ha tenyleg olyan jo mint ahogy leirtatok akkr bizonyara erdemes kiprobalni:D:D
avatar
Nyiru
2009-10-28 15:02:11
a kepekbol itelve jol nez ki! csak azt a dohanymentes helyiseget kellene megoldani! biztos meglatogatom majd!!! :)
avatar
szasza
2009-10-28 17:49:09
zoliii90: Én amúgy is imádom a cseh söröket, szóval lehet ha picit elfogult vagyok, de velem tartott két pártatlan kóstoló is, és a vélemények egybevágtak.

Nyiru: Hajrá! Érezd jól magad és oszd meg velünk is, hogy milyen volt!
avatar
leeanne
2009-11-04 14:02:50
Az a Cseh barna sor amit a varosban CSAK a Kalaposban lehet kapni.. isteni!... tobbszor fordult elo, hogy ez volt a donto szempont abban, hogy hol toltsuk az estet... nem mellekesen nem is draga!

A WC tenyleg szornyen kicsi.. es felhivnam a figyelmet arra a tenyre, hogy amikor a felragasztott cetlik melyeknek jeleznie kene, h melyik a noi illetve ferfi szakasz leesnek, akkor az uj vendegek igencsak zavarba johetnek.
Nem egyszer talalta mar szemben magam egy fiuval, a wcbol kifele...:)
avatar
vasrobi
2010-04-12 13:47:02
Tisztelt Kalapos Kavezo vezetosege!
Sajnalattal tapasztaltuk h a hely varazsa nincs osszhangban a kiszolgalas sebessegevel es minosegevel.
Nem beszelve arrol h az alapveto kellekek teljes hianyat veltuk felfedezni a kiszolgalasban...gondolok itt a kulombozo poharakra es egy kis segitseget is nyujtos http://italok.szeretni.hu/?i=pohar-pohar itt irja h mit mibe illik tolteni!
Nem hiszem h ONOK is orulnenek,ha kedvuk lenne egy pohar borhoz es azt en is egy vizes poharba tolteve adnam oda.Pedig mi ezzel szembesultunk!
Nagyon esemenydus program de nem csak csalogatni kellene a vendegeket meg is kellene tartani oket NEm?
Maradok tisztelettel VR.

Hozzászólások Copyright (C) 2009 uh.ro. Minden jog fenntartva."