Székelyudvarhelyen a szabók több száz éves múltra tekintenek vissza, a városban ma is több nagy, illetve kis- és középvállalkozás működik. A nagyüzemi termelés évtizedekkel ezelőtt az elhagyott katonai laktanyában kezdődött.

A katonai laktanyát a 19. század második felében építették a mai II. Rákóczi Ferenc utcában, 1890-ben pedig kibővítették, itt állomásoztak a 82-es gyalogezred katonái. Az első világháború után az ezred megszűnt, az épületek lakatlanok lettek, csak 1928-ban került ismét katonaság a kaszárnyába.

A második világháborút követően újra megszűnt a katonai tevékenység az épületekben, amelyek egy részét le is bontották (az ivói általános iskola ezeknek az anyagából épült fel).

Gyár lett a laktanyából

Az üresen álló épületekbe később a szabók szövetkezete költözött be, de addig még eltelt néhány év. A kommunista hatalomátvétel után ugyanis a szövetkezetekbe tömörített kézművesek, iparosok igyekeztek megfelelő épületeket találni maguknak, ahol elkezdhették a rendszer szellemének megfelelően a nagyobb mennyiség termelését.

Így voltak ezzel a székelyudvarhelyi szabók is, akik 1932 óta az egykori bőrgyár épületében dolgoztak. Ebből a gyárból lett később a Vörös Csillag bútorgyár, aminek átalakított épülete ma a Merkúr Áruháznak és a mellette levő üzleteknek, illetve a sportteremnek ad otthont.

1949. január elsején létrejött a szabók szövetkezete tizenhat alapító taggal. Többek között Szalai Dénes, Béla Ferenc, Kassay Gyula, Kis Ernő, Dombi Dezső és Szabó Álmos tartoztak közéjük, utóbbi évtizedekig, a nyolcvanas évek közepéig volt a későbbi készruhagyár igazgatója, akik inasokkal, segédekkel dolgoztak.

Ugyanazon év augusztusában már Május 1. Szövetkezetnek hívták a társaságot. Az udvarhelyi szlengben a készruhagyár megnevezésére mai napig használatos „Májuseggy" elnevezés tehát innen ered, s az sem felejtendő, hogy a kommunizmus éveiben a Kossuth Lajos utcát is Május 1 sugárútnak hívták.

A készruhagyár 1959-ben alakult meg, mert akkorra már annyi rendelésük volt, hogy gyárat kellett létrehozzanak, ahol sorozatgyártásra rendezkedtek be. A szabók 1960-ban költöztek be a régi kaszárnya épületébe.

Az út melletti épületeket és a nagy kaput lebontották, az ún. hadkiegészítő épületében dolgoztak (ez az épület ma is áll) több százan, a munkásokat, varrónőket általában a környékbeli településekről toborozták.

Bővítés és rendszerváltás

Tíz év múlva egy teljesen új épülettel bővült ki a készruhagyár: az út mellé felépítették a ma is álló munkacsarnokot, új, nagyobb, modernebb gépeken kezdtek dolgozni, a gyár dolgozóinak létszáma már megközelítette a háromezret.

A rendszerváltásig a gyár a Székelyföld egyik legfontosabb készruhaipari vállalata lett.

A rendszerváltás után a gyárat privatizálták (a többi udvarhelyi nagyvállalathoz képest elég hamar). Külföldi befektető érkezett a céghez, további épületeket is emeltek, például a főbejárathoz. Az 1973-ban létrehozott munkacsarnokot kibővítették.

Megalakult az Ikos-Conf Részvénytársaság, a kilencvenes években tovább duzzadt a munkások létszáma, majdnem elérve a négyezret. A termelés továbbra is több váltásban folyt.

Napjainkban a készruhagyár, bár dolgozóinak létszáma felére csökkent, még mindig a régió egyik legfontosabb könnyűipari cége, ami mind a belföldi, mind pedig a külföldi piacra készít minőségi termékeket.

(Cikkünkhöz felhasználtuk Vofkori György: Székelyudvarhely – Várostörténet képekben című munkáját, valamint korabeli sajtótermékeket)