Itthon » Művelődés
Klasszikus-gitárfesztivál fellépői - negyedik nap
Csütörtökön a montenegrói Radoš Malidžan gitárjátékával ismerkedhetnek meg a fesztivál látogatói.
MEGOSZTÓ
Tweet
plakat_udv2010
ÍRTA: BEDŐHÁZI ATTILA-CSABA
1 hozzászólás.
Radoš Malidžan már 12 éves korában hangversenyezett. Azóta fellépett Szerbiában és Montenegróban, valamint a jelentősebb zenei fesztiválokon is, Németországban, Dániában, Norvégiában és Bulgáriában. Továbbá fellépett már különböző együttesekkel és zenekarokkal: a Colegium Artisticum együttessel, a RTV Crna Gora kamarazenekarral, a Oslo Gitaransembel-el és szerepet vállalt sok más kamarazenei elképzelésben, tervben.
Radoš jelentős nemzetközi kereskedelmi adók műsorában is fellépett: RTV Srbija, RTV Crna Gora, RTV Elmag. Öt alkalommal kapott első,
illetve különdíjat különböző hazai és nemzetközi gitárversenyeken, s harmadik helyezést az Első Nemzetközi Gitárfesztiválon Belgrádban. Tanárai voltak: Slavko Olujiæ, Miodrag Æupiæ, Uroš Dojèinoviæ, Srðan Bulatoviæ, Vera Ogrizoviæ. Miután megszerezte diplomáját a Belgrádi Zeneakadémián (Vera Ogrizoviæ osztályában), a norvégiai Kristiansand Konzervatóriumban folytatta tanulmányait Jan Erik Petersen osztályában. Erik Stenstadvold irányítása alatt megszerezte az Oslo-i Zeneakadémia mesteri diplomáját is.
Részt vett számos neves gitárművész mesterkurzusain. Ilyenek például: Oscar Giglia, Carlo Marchione, Raffael Andia, Aniello Desiderio, Edin Karamazov, Tomas Muller-Perring, Jose Miguel Moreno, Erling Møldrup, Gerard Abiton és még sokan mások.
Radoš jelenleg Podgoricában (Montenegró) a „Vasa Paviæ” Zeneművészeti iskolában tanít. Első albumát a „Norwegian label No1 Music Group” adta ki.
![hirdetes](/images/hirdetes_o.gif)
MEGOSZTÓ
![PDF](/templates/uh/images/pdf_button.png)
![E-mail email](/templates/uh/images/emailButton.png)
Tweet
Hasonló cikkek
Ötkarikás élmények – könyvbemutató Jocha Károllyal
A neves sportújságíró olimpiai bajnokokkal készült...A Hagyományok Háza Székelyudvarhelyre jön
Agócs Gergellyel is találkozhatsz! Pásztormuzsikáról,...Megfertőznék a fiatalokat
Mégpedig a legjobb hobbival, amitől kvízmesterré válik...![plakat_udv2010 plakat_udv2010](/cache/multithumb_images/c.460.276.16777215.0...images.stories.Bedohazi.gitarfeszt.plakat_udv2010.jpg)
![szerkeszto](/media/szerkesztok/BEDHZI ATTILA-CSABA.jpg)
2010. április 14., 20:46
![](/templates/uh/images/comment.png)
Radoš Malidžan már 12 éves korában hangversenyezett. Azóta fellépett Szerbiában és Montenegróban, valamint a jelentősebb zenei fesztiválokon is, Németországban, Dániában, Norvégiában és Bulgáriában. Továbbá fellépett már különböző együttesekkel és zenekarokkal: a Colegium Artisticum együttessel, a RTV Crna Gora kamarazenekarral, a Oslo Gitaransembel-el és szerepet vállalt sok más kamarazenei elképzelésben, tervben.
Radoš jelentős nemzetközi kereskedelmi adók műsorában is fellépett: RTV Srbija, RTV Crna Gora, RTV Elmag. Öt alkalommal kapott első,
![RadosMaldizan RadosMaldizan](/cache/multithumb_images/c.460.276.16777215.0...images.stories.Bedohazi.gitarfeszt.RadosMaldizan.jpg)
Részt vett számos neves gitárművész mesterkurzusain. Ilyenek például: Oscar Giglia, Carlo Marchione, Raffael Andia, Aniello Desiderio, Edin Karamazov, Tomas Muller-Perring, Jose Miguel Moreno, Erling Møldrup, Gerard Abiton és még sokan mások.
Radoš jelenleg Podgoricában (Montenegró) a „Vasa Paviæ” Zeneművészeti iskolában tanít. Első albumát a „Norwegian label No1 Music Group” adta ki.
címkék: Klasszikusgitar Klasszikusgitar-fesztival III. Terra Siculorum Nemzetközi Klasszikus-gitárfesztivál fellepo Radoš Malidžan
![hirdetes](/images/hirdetes_o.gif)
Hozzászólások | Szabályzat |