A megnyitón szép számú, barátokból, ismerősökből, a városunkban élő és alkotó Kalló László személyét és alkotásait tisztelőkből álló közönséget köszönthetett Lőrincz György író. A szám szerint húsz, "kallósan lírai szépségű", akvarell-technikával készült, zömében tájképeket felvonultató tárlat egy igazi, minden lokálpatrióta és művészetpártoló számára szívet melengető meglepetést is tartogatott. A Városi Könyvtár audiovizuális termébe lépőt a néhai mestert, festőművészt, idős Maszelka Jánost munka közben ábrázoló, a többi alkotás közül nem csak tematikájával, de méreteivel is kiváló, akvarell-portré fogadta.

Hogy miért épp ez az alkotás került Kalló László legújabb itthoni kiállításának fókuszába? A választ maga a kiállítás címe rejti. „Tégy a feledés ellen!" Felszólítás, amit maga Kalló intéz hozzánk azzal a szándékkal, hogy emlékezzünk és tisztelegjünk a négy évtizeddel ezelőtt megalakult Művészeti Iskolára, a mai Palló Imre nevét viselő művészeti iskola ősére. Arra az alma materre, ahol Kalló heti két órában festészetet, rajzot és szobrászatot olyan mesterektől tanulhatott, mint Verestóy Árpád, Nagy György vagy Sepsi Lajos. Csendes, de határozott lázadás ez a feledés ellen – találóan jellemzi a ma oly divatos magamutogatás minden allűrjétől mentes alkotóembert, Kalló Lászlót. Ezt a nem harsány, de határozott tiltakozást komponálja lírai hangulatokba képein. Zengő zöldekbe, viruló vörösekbe, meleg barnákba, szemtelen vagy simuló sárgákba, fakuló kékekbe – a tavaszból villódzó napsütéses nyárba, őszi bágyadt napfénybe, majd szelíd télbe forduló tájakba. A néhai mester iránti szeretettel teljes tisztelet, csodálat érhető tetten a kiállítás „meglepetés-képén", az alig néhány éve elment, de „a székelyudvarhelyiek emlékezetéből már törlődő" Maszi bácsi megörökített mozdulatában.

Az akvarell technika az, amelyben Kalló László egyénisége, kifejezésmódja legjobban önmagára talált, s amely az elmúlt  évtizedek során senki máséval össze nem téveszthető védjegyévé vált. Kalló László akvarelljeinek hangulata, legyenek tájképek vagy portrék, Lőrincz György szerint „a csendes folyók módján vájnak medret" az előttük elidőző lelkébe. Ez a „kallólászlós" bravúr az, amely halhatatlanná teszi a még tetten érhető, de már tovarebbenő pillanatot.