Nagy Örs Tajvan fővárosában, Tajpejben töltött el egy egész évet, ahol a rendőrök struccokat kergetnek az utcán, és idegenek nyalják meg egymás kezét. Kultúrájuk, ünnepeik, gasztronómiájuk gyökeresen eltér a miénktől, Örs ezekről mesélt nekünk, és azt is megtudtuk tőle, az ázsiaiak miért bálványozzák az európaiakat.

Miért választottad Tajvant?

Nekem nagyon tetszik az ősi keleti kultúra. Hatalmas történelmük van, és a gondolkodásmódjuk is nagyon más. Két éve már voltam Kínában, és nagyon tetszett, szóval biztos voltam benne, hogy Ázsiába szeretnék menni valahová. Igaz, Japán közelebb állt a szívemhez, de egyszer találkoztam egy tajvani lánnyal, aki a Rotaryn keresztül itt volt Romániában, és egyórás beszélgetés után el is döntöttem, hogy oda megyek.

Milyen volt a család, a megérkezés, a fogadtatás?

Én három különböző családnál voltam,mert így van a program. Az elsővel felvettem előre a kapcsolatot, láttam róluk képeket, e-maileztünk. Szerencsére náluk az „anyukám" valamennyire tudott angolul, mert kint élt Amerikában egy évet, de azért nem volt tökéletes a nyelvtudása. Arra viszont jó volt, hogy vele el tudtam kezdeni kínaiul tanulni.

Fura volt, mert húszórás utazás után elég fáradt voltam én is az angolhoz, és ők sem beszéltek valami jól, de boldog voltam. Megérkeztem, találkoztam a családdal, a Rotary klubbal, és egyből vittek egy vacsorára, azt sem tudtam, hol vagyok, kik vesznek körül, és hogy mit eszek. Éhes voltam, úgyhogy mindent megettem. Utólag kiderült, hogy kacsanyelvtől a rohadt tojásig mindent megettem. Szimpatikusak voltak nagyon, befogadóak, barátságosak, közelebb kerülni viszont nehéz hozzájuk.

Mondod, hogy barátságosak, de ez miből derült ki? Szépen mosolyogtak?

Nem. Ők, ha nem is tudnak angolul, úgyis nyomják. Minden szót felhasználnak, amit ismernek, csak szóljanak hozzád, pláne, hogy nagyon bálványozzák a külföldieket. Olyanok vagyunk nekik, mint az istenek. Ha észrevesznek az utcán, minden szem rád tapad. Segített is az önbizalmamon.

Nem voltál emiatt zavarban?

Az elején kicsit igen, de néhány alkalom után megszoktam. Egy idő után már odajutsz, hogy te is elkezded velük bámulni a külföldieket.

Neked könnyen ment őket megkülönböztetni őket egymástól?

Az elején nem, a végére már odáig is eljutottam, hogy az ottani emberekben megláttam az udvarhelyi ismerőseimet. Mondják, hogy ott mindenki ugyanúgy néz ki, de ha ott élsz egy évig, rájössz, hogy nem így van. Igaz, hogy mindenkinek fekete haja van, ami ugyanúgy van vágva, mindenki alacsony, szóval ez lehet a fő oka, hogy tátva marad a szájuk, ha meglátnak egy kék szemű, szőke, magas fiút. Azt hiszik, az űrből jött.

Beszéljünk a suliról! Mik a különbségek?

Ők is ugyanúgy 12 osztályt járnak, és ezalatt végig tanulják a nyelvet és a jelírást, mert ezt nem lehet felszedni egy-két hónap alatt. Nagyon nehéz.

A legjelentősebb különbség, hogy sokkal hosszabb a tanítás, minden nap általában 7:40-re mentünk, és délután 4 óra 20 perckor jöttünk ki, sőt a legtöbb diák ezután is az iskolában maradt. Nekik nagyon fontos a tanulás, az egymás közti rivalizálás. Például írhat mindenki az osztályban száz százalékot, csak az kap maximális osztályzatot, aki elsőnek beadta.

Egész nap tudnak tanulni. Az egyik családnál voltak testvéreim, akik reggel elmentek, délután pluszórákra jártak, minden nap estére értek haza. Héttől tizenkettőig tanulnak, utána 20 perc alatt ebédelnek és lefekszenek negyven percre. Hoznak egy párnát és fekszenek fel a padra. Ehhez annyira hozzászoktak, hogy az unalmasabb órákon is alszanak el. A tanár magyaráz, és a fél osztály alszik.

Az egyenruha is nagyon fontos, mindenhol van, hiszen az iskolák között is folyik a rivalizálás. Attól előkelőbb leszel köztük, ha látják rajtad, hogy egy bizonyos iskola egyenruháját hordod.

Én szakosztályban voltam, pedig itthon elméletiben vagyok. Autómechanikát tanultam, igaz, nem sokat szedtem fel. A tantárgyak tanítási szintjében van különbség. Matekből ugyanott tartanak, mint mi, ami elég nagy szó, mert mi elég magas szinten tanuljuk a mateket, de például angolból olyan óráink voltak, hogy ült a tanár és olvasott fel szavakat a szótárból, a diákok meg mondták vissza.

Nyelvtudás nélkül mennyire tudtál aktív tagja lenni az órának?

Aludtam, Youtube-videókat néztem, aztán második félévtől picit próbáltak javítani a helyzeten és szerveztek nekünk különböző programokat. Ha volt egy fesztivál, bemutatták, hogy miről van szó, mit ünnepelnek, milyen ételeket készítenek és hogyan.

A Rotary szervezett minden hónapban programokat, ahol tanultunk a kultúrájukról, festeni a karakteríró ecsetükkel, kínai operákat eljátszani. Az nem jött össze, hogy egy teljes órát megértsek, igaz, hogy a végére már fel is adtam, hogy ez megtörténhet.

A nyelvből mennyit tudtál felszedni ennyi idő alatt?

Mivel a Rotaryval voltam, nekünk, a cserediákoknak hetente volt hat kínai óránk, először angolul, a végén már csak kínaiul beszéltünk. Elég jól megtanultam, a beszélgetés és az olvasás folyékonyan ment, az írás nem annyira, mert rengeteg dolgot kell memorizálni. Délutánonként is sokat készültünk erre. Munkás volt, húsz A4-es lapot kellett teleírnunk egy karakterrel, hogy rögzüljön.

Ezen kívül mikkel teltek a délutánjaid?

A fővárosban, Tajpejben voltunk, szóval rengeteg lehetőségünk volt. Jártunk moziba, de legtöbbször csak kiültünk egy parkba a cserediákokkal, hogy jobban ismerjük meg egymást.

Persze, sok érdekes dolgot is kipróbáltam: szörföztem és megmásztam egy 3400 méter magas hegyet is.

Hogyan szórakoznak a fiatalok? Isznak és cigiznek?

A velünk egyidősek annyira elmerülnek a tanulásban, hogy sehogy. A végzősök közül néhányan eljárnak bulizni az idősebekkel, de nem jellemző. Általában az egyetemen jön nekik a lázadás, amikor már unnak tanulni és elkezdődik egy bulisabb periódus az életükben, de az sem tart túl sokáig. Én például voltam buliban, nagyon vegyes társaság volt, 20-tól 50 évesekig minden korosztályt meg lehet találni, 20 alatt ritka.

A cigizés régen a kultúra része volt, ezért nagyon sok idős ember szívja, de egyre kevesebb fiatal. Most már le is nézik azokat az embereket, akik cigiznek. Az én osztályomban volt egy srác, aki járt a suli mellé, és volt egy másik, aki mondta, hogy nem szeretik őt, mert cigizik, még picit ki is közösítik.

A fiatalok inni sem isznak,a felnőttek azért igen. Hamarabb is megrészegednek, mint itt, főleg viszkit, sört és konyakot isznak.

Mesélj a gasztronómiáról? Milyen specialitásokkal és furcsaságokkal találkoztál?

Ettem kürtőskalácsot, bár az is el volt tajvaniasítva, volt például tengeri füves kürtőskalács, vagy volt csokis is. Nem jött be annyira, a tésztája finom volt, de nagyon megbolondították ezekkel a feltétekkel.

Mondták, hogy ne kérdezzem meg előre, hogy mit fogok enni, csak hogy mit ettem, mert lehet, másképp nem ennék belőle. Sokan meglepődnek ezen, de nekem nagyon bejött a kaja. Nagyon egészségesen esznek: sok zöldséggel, belsőségekkel, rizzsel és még több rizzsel.

Így, utólag nem tűnnek gusztustalannak, de először furcsálltam kicsit a kacsanyelvet, vagy a csirkebelsőséget, romlott tojást. Utóbbi érdekes, tiszta fekete tojások, szerintem valami különleges tojások, gondolom, nem tartják addig, míg ilyen lesz, mert akkora rá a kereset, hogy idő sem lenne rá.

Az egyik leghíresebb ételük a büdös tofu. Olyan kanálisszagú, hogy már messziről megérzed, hogy hol készül az utcán. Az első harapásnál az íze is olyan volt. A legrosszabb volt, amit valaha ettem, aztán minél többször kóstoltam meg, egyre jobb lett. Az utcán is rengeteg érdekes gyorskajájuk van.

Egy egész utcába este beköltöznek az árusok, akiknek háromnegyede kaját árul. A fiatalok is főként idejárnak, hatalmas tömegnyomor szokott lenni. Ki vannak oda pakolva nyersen a csirkebelsőségek, a kacsanyelv, a kacsabőr, fasírtok, amibe mindent belepakolnak. Sokat is esznek, végülis a középsulisok ide járnak szórakozni.

Még van-e esetleg valamilyen szórakozási forma, ami jellemző rájuk?

A számítógépes játékok. Az utcán például az óriásplakátok koncertek és filmek helyett játékokat hirdetnek. Volt, hogy egy játékhoz kiadtak egy új fejlesztést, és egy egész metrószerelvényt befestettek annak a témájával. Egyszer kerestünk egy hotelt éjjeli háromkor, betévedtünk egy internetkávézóba és tele volt, mindenki játszott, pedig az utcán már senki nem volt abban az órában.

Technikailag sokkal fejlettebbek nálunk?

Igen! A suliban a laptopok és a kivetítő az alap dolog. Minden osztályban körülbelül negyvenen vannak. Hogy a tanárnak ne kelljen túlbeszélnie a diákokat, van neki egy mikrofonja, és az osztályok tele vannak hangfalakkal. Ez a diákok miatt fontos, mert olykor nagyon pofátlanok. Egy irodalom órán olyan hangzavar volt, hogy aludni sem tudtam. Az az érdekes, hogy a felnőttek nagyon tisztelettudóak.

Mennyit tévéznek?

Az én családjaim inkább filmeket néztek vagy híreket. A mozi nagyon megy, kínai és amerikai filmeket is néznek, de annyit, hogy szerintem Hollywood Kínából él. Moziznak, vagy boltokba járnak, ahol filmeket lehet kikölcsönözni. A kalózkodás, torrentezés nem működik.

Milyen a lakáskultúrájuk? Különbözik a miénktől?

Igen, ott nincsenek ilyen nagy kétemeletes házak, nagyon sokan vannak és nagyon kevés a hely. A privát szférák megvannak, de nagyon kicsi tömbházlakásokban élnek.

Az első anyukám mesélte, régen úgy laktak, hogy egybe volt a nappali, az ebédlő a garázzsal, tehát oda parkoltak be az étkezőasztal mellé. Kicsik, de technikailag ezek is nagyon fejlettek, inkább erre fektetik a hangsúlyt, mint a nagy méretre.

Ha nem ez, akkor mi a fontos az életükben?

Amin én meglepődtem, hogy nem is az, hogy elmenjenek kirándulni. A szerencsésebbek eljutnak Amerikába, van, aki elmegy Japánba, Kínába, de sokan el sem hagyják az országot. Jó egyetemért, jó munkahelyért hajtanak, és aztán csak leélik az életüket. Az evés nagyon fontos nekik. Amikor egy tehetősebb családnál voltam, ruhavásárlás helyett elmentek egy étterembe és ettek egy jót.

Hozzánk viszonyítva még milyen szembetűnő viselkedési különbségeket vettél észre?

A viselkedésben, hogy mi normális náluk és nálunk, abban nagyon szembetűnő különbségek vannak. Például, ha böfögnek egy nagyot az asztalnál, az teljesen normális, vagy az is, ha harákolnak egyet az utcán.

Extrém esetet nem láttam, nehéz elkapni az ilyen pillanatokat, mert rengeteg az ember, de van egy Facebook-oldal, amire feltöltik a Tajpej utcáin történő furcsaságokat. Van ott olyan, hogy egy meztelen ember biciklizik egy bójával a fején, vagy a rendőrök kergetik a struccot a robogóval. Erről jut eszembe, azt vettem észre, hogy az egyik leghaszontalanabb szakma az a rendőröké, ott nagyon fegyelmezettek az emberek, nagyon ritkák a betörések, a lopások, nagyon biztonságosnak tűnt a hely.

Milyenek az ünnepeik?

Ami nekünk, cserediákoknak nagyon rosszul esett, hogy nincs karácsony. Egymás között tartottunk egy kisebb ajándékosztást. Négy nagy ünnepük van egy évben. A Hold fesztiválja abból áll, hogy holdsütiket készítenek, csak akkor az évben, és eszik ezeket. Ennyi.

Van a kínai újév, bár már a miénket is megünneplik. A kínai újévkor pénzt adnak a gyerekeknek, mert az szerencsét hoz az életben. Van a Sárkányhajó fesztivál, ahol kenuversenyek vannak, a hajóknak sárkányformájuk van. Az utolsó az a halottak napja, azt tartják, hogy a hallottak egy hónapig lejönnek a földre, és kell vigyázni ilyenkor, hogy mit csinál az ember, mert az ősök látják.

A szülinapban például az az érdekesség, hogy akkortól számítják a gyerek életkorát, amikor az megfogant.

Volt-e ott hiányérzeted, pillanatod, amikor besokalltál és haza akartál jönni?

Néha a folyamatos semmittevés az iskolában nagyon bosszantott, inkább tanultam volna. A kaja is nagyon hiányzott itthonról, bár nekem a kaja az mindenhol hiányzik.

Mi az, ami onnan fog hiányozni?

A kaja onnan is. Nem is az extrémebbek, hanem a zöldségek és a különleges gyümölcseik. Vagány volt a nagyvárosi élet is, csak ülni a metrón és röhögni az embereken, hogy mennyire furák. Hallottam egy olyan sztorit, hogy utazott egy lány a metrón, odament hozzá egy helyi, megnyalta a kezét és továbbment.

Megbántad, hogy ezt az országot választottad?

Lehet, hogy megbántam volna, ha csak tajvaniakkal találkozom, ami szinte lehetetlen lett volna, hiszen a fővárosban voltunk. Ami nagyot dobott az élményen, hogy ott volt 200 cserediák, és rajtuk keresztül megismertem vagy 50 országot, a kultúrájukat, hogyan kezelik ezt a nyomást, az ázsiaiakat. Az egész világról tanultam.

Találkoztam például egy brazil sráccal, aki elmondta, annyira örül, hogy végre használhatja a telefonját az utcán, mert otthon ezt nem tudja megtenni. Örülök, mert jó helyre kerültem, bár ez az egész cserediákosdi egy lottó. Nagyon sok múlik azon, hogy milyen városba kerülsz és milyen családhoz.

Milyen tanácsokat adnál annak, aki cserediáknak készül?

Ezt szokta mindenki mondani, de jogosan, hogy próbáljon ki mindent, amit tud, ne mondjon nemet semmire. Azt, hogy ne legyen félénk, sok cserediák emiatt maradt le jó dolgokról. Ha elő kell adni 200 ember előtt egy prezentációt, csinálni kell bátran, maximum egyet nevetnek, aztán sosem látnak többet az életben.