Habár a lakótelep peremén található vízelvezető árok már szebb napokat is megélt, azért nem kell tartani attól, hogy a csatornarendszerből kiönt a víz.
Lakói panaszon felbuzdulva meglátogattuk a vízelvezetőt – ami a helyiek szerint patak, sánc, az illetékesek szerint viszont csatornarendszer – és környékét. Az ott élők arra hívták fel a figyelmet, hogy a „patak" el van hanyagolva: néhol szemetes, máshol benőtte a gaz vagy megrongálódott az idők során.
Ebből szinte minden igaz, azért szinte, mert szemetet nem találtunk, talán azért, mert elvitte a víz. A helyszínen tapasztaltak adnak némi okot az aggodalomra, hiszen már régóta nem tette be oda emberi kéz a lábát, azaz a természet felülkerekedni látszik a múlt rendszerben verejtékes munkával létrehozott több kilométeres betonrengetegen. A felső Bethlen negyed peremén húzódó árkot benőtte a növényzet, elmozdultak a betonlapok és a víz néhol külön utat talált magának.
Két illetékest kerestünk fel az üggyel kapcsolatban, és mindketten megnyugtatóan nyilatkoztak. Első ízben a vízügy helyi kirendeltségének vezetőjét, Bán Ferencet kérdeztük arról, hogy kitől kellene érdeklődnünk patak-ügyben. A szakember elmondta: „mi vízügyesek a helységen kívüli árkokért, vízelvezetőkért felelünk, a városon belüliekért a városházán kell érdeklődni." Mivel tovább faggatóztunk elárulta, tudja, hogy melyik vizesárokról van szó és szerinte „azt annak idején jól megépítették", nem hiszi, hogy kiöntene.
Tikosi László a városháza műszaki igazgatója kijavított, nem sáncról, vagy patakról, hanem csatornarendszerről van szó, ami összegyűjti a környező patakok hozamát és a dombokról lefolyó vizet és igen, ez a város hatáskörébe tartozik. Így a karbantartást, felújítást is ők végzik, illetve kellene, ugyanis a csatorna állapota nem erről árulkodik.
Azonban az igazgató hangsúlyozta, megtörténik a feljavítás, hiszen a költségvetésből különítettek el erre pénzösszeget. Most a tervezés fázisában vannak, jövő hónapban várható a „licit", azaz kiadják a munkálatokat az erre a célra megfelelő cégnek. Mint mondta, a takarítás rendszeresen szociális munkások bevonásával történt. Ha minden jól megy, akkor augusztus-szeptember hónapok folyamán elvégzik a megfelelő munkálatokat.