Pár napja megszólalt a szerkesztőségi telefon: Jakab Attila, a Zöld Párt önkormányzati képviselője keresett, hogy érdekes jelenségre hívták fel a Templom utcai lakók a figyelmét. Az utcán kifele haladva a Pávakert panzió feletti fenyves erdő elkezdett ritkulni.

Jakabbal együtt ültünk autóba, hogy meggyőződjünk a jelzett állapotról. A helyszínen kis földút vezet be az erdőbe, itt hamar szembesültünk a tényekkel: valóban több rönk hevert a földön, külön kupacba gyűjtött ághalmok és kivágott facsonkok jelezték, hogy nemrég még magasra ékeskedő fenyőfák álltak a helyükön. Nem kellett sokat gondolkodjunk, hogy mi is történik itt: valaki építkezésbe kezdett. Ezt némileg megerősítette a farönkök mellett látható körülbelül száz négyzetméteres betonalap is.

Miután szemrevételeztük a pusztítást, az egyik szomszéddal elegyedtünk szóba. Erdős Alpár - aki jelenleg a szomszédos ingatlanban lakik - elmesélte, hogy még tavaly nyár elején kezdődött a mozgolódás, de akkor még nem tudta, hogy mi történik. Először csak az utat csinálták meg és az erdőt tisztították ki a bozótostól, ami még helytálló is volt. Aztán megjelent a betonalap, majd egy nem túl nagy szakértelemmel bíró csapat elkezdte kivágni a fákat. "Még a kerítésemre is majdnem rádöntötték a fát" – meséli Erdős.

„A gond nem az építkezéssel van, vagy azzal, hogy a szomszédságomba építenek. Amire itt felépül ház, én valószínűleg nem itt fogok lakni, csak egyszerűen zavaró, hogy ezt a régi erdőt kivágják innen. A fenyőnek nincs is nagy anyagi értéke, inkább eszmei, természeti értéket képvisel ez az erdő, amely a város arculatát is befolyásolja és zöldövezetét gyarapítja" – panaszolta a szomszéd.

"Látva, hogy milyen munkálatokat végeznek, nem vagyok meggyőződve, hogy megkapták az engedélyt a fa kivágásra vagy a házépítésre. És úgy vélem, hogy a ház további építése még jó néhány fa kivágásával fog járni" – tette hozzá Erdős.

Bár nem vagyunk a téma szakértői, de mi is furcsán néztük, hogy egy csúszós, agyagos oldalon miért adnak engedélyt fa kivágásra, hiszen a fa gyökere nagyban hozzájárul a talaj megfogásához. Jakab András bácsihoz mentünk be, Attila nagyapjához, aki az utca egyik legrégebbi lakója, nála érdeklődtünk az erdő eredete felől.

"Én már nyolcvan évvel ezelőtt is itt hordtam el a tejet, még gyerekként, és már akkor itt voltak a fenyők, a tölgyfákról nem is beszélve, amik legalább háromszáz (!) évesek. Én ötven éve lakok az utcában, régen a Váró család birtoka volt a Fenyves, mert mi így hívjuk, hogy a Fenyves, de eladódott és most valaki kivágja a fákat. Vagyis azt mondják, mert én oda se mentem, csak hallottam a gépeknek a hangját. Szomorú, hogy ez történik, pedig ez az erdő már a régi térképeken is rajta van, sőt kintebb van a Váró család temetőkertje is" – folytatta egyre jobban elmerülve az emlékekben.

Attilával ismét visszamentünk, hogy a sírkertet megnézzük és valóban, a kiöntött betonalaptól ötven-hatvan méterre a fenyő és tölgyfák összefonódásánál mintegy 10-12 sír faragott kopjája vagy obeliszkje látható. Lassan Attilából is előjöttek a régi emlékek, bármerre néztünk, minden irányból valami emlék ugrott be, „itt ez volt...", „itt jöttünk fel...", „itt alig lehetett átjönni a sűrű erdőn...", kezdte mondatait Attila, felidézve gyerekkori emlékeit. Az idő itt is nyomot hagyott és természetesen az emberek is akik ez idő alatt megfordultak.

A legközelebbi erdészetnél Szakács Sándor erdőmérnöktől érdeklődtünk az erdőt illetően. Alig kezdünk a beszélgetésbe máris erdőtörvények, kormányhatározatok, kiegészítő rendeletek között lavírozunk. Megtudom, hogy az erdészet csak akkor megy ki bélyegezni magánterületre, ha azt igénylik és csak azt állapítja meg, hogy vágásérett vagy sem a fa. Illetve ha a területről el lesz szállítva, akkor mindenképp az erdészetnek kell az engedélyt kiállítania.

Tovább nézve az erdők meghatározásait - merthogy többféle erdő van és nem minden erdő, ahol fák vannak és nem feltétlenül mező, ahol nincsenek - ez nem tartozik oda, illetve az erdészet térképén nem szerepel erdőként. "Egyszerű belterület, ami talán zöldövezet, de ezt már a városházán tudják megmondani, mert hozzuk tartozik" – erősítette meg Szakács.

Már kopogtattunk is a városgazdálkodási osztály ajtaján, ahol nagyon segítőkészen álltak a rendelkezésünkre. Kisebb telefonálgatás és térképellenőrzés után kiderül, hogy valóban egyszerű belterületről van szó, mindenféle kiemelt jelzés nélkül. Ezután egy emelettel fennebb, az urbanisztikai osztályra mentünk, arról érdeklődni, hogy miként adnak építkezési engedélyt egy erdő közepébe. Farkas Domokos osztályvezetőnél meséltünk az esetről.

Van ahol nem szeretik, ha az újságíró kérdezősködik: a harmadik mondat után úgy éreztem, hogy ez az egyik ilyen hely. Farkas úr is meglepődve értesült tőlem, hogy építkezések zajlanak a területen és fákat vágnak ki. További kérdezősködésemre, hogy miként lett ez lakóterület a városrendezési tervben, vagy hogy történhetnek ilyenek, láthatóan kényelmetlenné váltam jelenlétemmel és rövidre zárta beszélgetésünket. „Most nincs időm ezzel foglalkozni, majd jövő héten utána nézünk, de jó, hogy jelezte. Egyelőre ott csak egy betonplacc van, amit az is lehet, hogy azért öntöttek oda, hogy két asztalt kitegyenek és sörözzenek ott. A fakivágás nem az én részem, azzal az erdészet foglalkozik". Ezek után nem láttam értelmét a további kérdéseknek és lévén a cél nem a helyzet elmérgesítése volt, elköszöntünk egymástól, abban maradva, hogy jövő héten beszélünk a fejleményekről, amikor sikerül utánajárnia az ügynek.

Mielőtt bárki is azt gondolná, hogy ezzel a kis kérdezősködésünkkel az lett volna a célunk, hogy valakiről lekapjuk a vizes lepedőt, megjegyeznénk, hogy téved. Csak a figyelmet szerettük volna felhívni arra, hogy miként vesznek el eszmei, természeti, a város arculatát formáló kincseink. Amikor más városokban növelni próbálják a zöldövezetet, mi a faállományt éppen írtjuk. Ez az eset legyen példaértékű és tanuljunk belőle.

A tulajdonost szándékosan nem kerestük fel, mert ez a figyelemfelhívás nem irányába szól, hanem a kialakult helyzetébe. Amennyiben megvannak a szükséges engedélyei (és ennek számonkérése nem a mi feladatunk), akkor teljesen legálisan, bár nem feltétlenül helyesen jár el saját területén. Ha esetleg mégsem lennének meg, akkor pusztán a figyelemfelkeltés eszközével ajánljuk a megfelelő osztályok, illetékesek figyelmébe az esetet. És természetesen kérjük, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket, figyelve arra, hogy a jövőben elejét vegyék a hasonló helyzeteknek.

Normal 0 false false false MicrosoftInternetExplorer4

Mi lesz veled, szombatfalvi fenyves?

 

Talán erdő, talán nem, de egy ideje a szombatfalvi fenyvesből csak fogynak a fák. A lakók jelzésére mi is terepszemlét tartottunk.

 

 

Pár napja megszólalt a szerkesztőségi telefon. Jakab Attila, a Zöld Párt önkormányzati képviselője keresett, hogy érdekes jelenségre hívták fel a Templom utcai lakók a figyelmét. Az utcán kifele haladva a Pávakert panzió feletti fenyves erdő elkezdett ritkulni.

Jakabbal együtt ültünk autóba, hogy meggyőződjünk a jelzett állapotról. A helyszínen kis földút vezetett be az erdőbe, ahol hamar szembesültünk a tényekkel. Valóban több rönk hevert a földön, külön kupacba gyűjtött ághalmok és kivágott facsonkok jelezték, hogy nemrég még magasra ékeskedő fenyőfák álltak a helyükön. Nem kellett sokat gondolkodjuk, hogy mi is történik itt: valaki építkezésbe kezdett. Ezt némileg megerősítette a farönkök mellett látható körülbelül száz négyzetméteres betonalap.

 

Miután szemrevételeztük a pusztítást, az egyik szomszéddal elegyedtünk szóba. Erdős Alpár - aki jelenleg a szomszédos ingatlanban lakik - elmesélte, hogy még tavaly nyár elején kezdődött a mozgolódás, de akkor még nem tudta, hogy mi történik. Először csak az utat csinálták meg és az erdőt tisztították ki a bozótostól, ami még helytálló is volt. Aztán megjelent a betonalap, majd egy nem túl nagy szakértelemmel bíró csapat elkezdte kivágni a fákat. Még a kerítésemre is majdnem rádöntötték a fát – mesélte Erdős.

„A gond nem az építkezéssel van, vagy azzal, hogy a szomszédságomba építenek. Amire itt felépül ház, én valószínűleg nem itt fogok lakni, csak egyszerűen zavaró, hogy ezt a régi erdőt kivágják innen. A fenyőnek nincs is nagy anyagi értéke, inkább eszmei, természeti értéket képvisel ez az erdő, amely a város arculatát is befolyásolja és zöld övezetét gyarapítja” – panaszolta a szomszéd.

Látva, hogy milyen munkálatokat végeznek, nem vagyok meggyőződve, hogy megkapták az engedélyt a fa kivágásra vagy a házépítésre. És úgy vélem, hogy a ház további építése még jó néhány fa kivágásával fog járni – tette hozzá Erdős Alpár.

Bár nem vagyunk a téma szakértői, de mi is furcsán néztük, hogy egy csúszós, agyagos oldalon miért adnak engedélyt fa kivágásra, hiszen a fa gyökere nagyban hozzájárul a talaj megfogásához.

Jakab András bácsihoz mentünk be, Attila nagyapjához, aki az utca egyik legrégebbi lakója, nála érdeklődtünk az erdő eredete felől.

Hjajj – szólalt meg az öreg bácsi – én már nyolcvan évvel ezelőtt is itt hordtam el a tejet, még gyerekként és már akkor itt voltak a fenyők, a tölgyfákról nem is beszélve, amik legalább háromszáz (!) évesek. Én ötven éve lakok az utcában, régen a Váró család birtoka volt a Fenyves, mert mi így hívjuk, hogy a Fenyves, de eladódott és most valaki kivágja a fákat. Vagyis azt mondják, mert én oda se mentem, csak hallottam a gépeknek a hangját. Szomorú, hogy ez történik, pedig ez az erdő már a régi térképeken is rajta van, sőt kintebb van a Váró család temetőkertje is – folytatta egyre jobban elmerülve az emlékekbe.

Attilával ismét visszamentünk, hogy a sírkertet megnézzük és valóban a kiöntött betonalaptól körülbelül ötven-hatvan méterre a fenyő és tölgyfák összefonódásánál mintegy 10-12 sír faragott kopjája vagy obeliszkje látható. Lassan Attilából is előjönnek a régi emlékek. Bármerre nézünk minden irányba valami emlék ugrik be, „itt ez volt…”, „itt jöttünk fel…”, „itt alig lehetett átjönni…”, kezdte mondatait Attila a gyerekkori emlékeket felidézve. Az idő itt is itt hagyta nyomát, és természetesen az emberek is akik ez idő alatt megfordultak.

 

A legközelebbi erdészethez mentem, ahol Szakács Sándor erdésztől érdeklődőm az erdőt illetően. Alig kezdtünk a beszélgetésbe máris erdőtörvények, kormányhatározatok, kiegészítő rendeletek között lavírozunk. Megtudom, hogy az erdészet csak akkor megy ki bélyegezni magánterületre, ha azt igényelik és csak azt állapítja meg, hogy vágásérett vagy sem a fa. Illetve ha a területről el lesz szállítva, akkor mindenképp az erdészet kell az engedélyt kiállítsa. Tovább nézve az erdők meghatározásait - merthogy többféle erdő van és nem minden erdő, ahol fák vannak és nem feltétlenül mező, ahol nincsenek - úgy azonosítjuk be, hogy ez nem tartozik oda, illetve az erdészet térképén nem szerepel erdőként. Egyszerű belterület, ami talán zöldövezet, de ezt már a városházán tudják megmondani, mert hozzuk tartozik – erősítette meg Szakács.

 

Már kopogtattam is a Városgazdálkodási osztály ajtaján, ahol nagyon segítőkészen álltak a rendelkezésemre. Kisebb telefonálgatás és térképellenőrzés után kiderül, hogy egyszerű belterületről van szó, mindenféle kiemelt jelzés nélkül. Ezután egy emelettel fennebb, az Urbanisztikai osztályra mentem arról érdeklődni, hogy miként adnak építkezési engedélyt egy erdő közepébe. Farkas Domokos osztályvezetőnél meséltem az esetről. Van ahol nem szeretik, ha az újságíró kérdezősködik: a harmadik mondat után úgy éreztem, hogy ez az egyik ilyen hely. Farkas úr is meglepődve értesült tőlem, hogy építkezések zajlanak a területen és fákat vágnak ki. További kérdezősködésemre, hogy miként lett ez lakóterület a városrendezési tervben, vagy hogy történhetnek ilyenek, láthatóan kényelmetlenné váltam jelenlétemmel és rövidre zárta beszélgetésünket. „Most nincs időm ezzel foglalkozni, majd jövő héten utána nézünk, de jó, hogy jelezte. Egyelőre ott csak egy betonplacc van, amit az is lehet, hogy azért öntöttek oda, hogy két asztalt kitegyenek és sörözzenek ott. A fakivágás nem az én részem, azzal az erdészet foglalkozik” – és idegesen ki-bejárkálni kezdett az irodába. Ezek után nem láttam értelmét a további kérdéseknek és lévén a cél nem a helyzet elmérgesítése volt, elköszöntünk egymástól, abban maradva, hogy jövő héten beszélünk a fejleményekről, amikor sikerül utána járnia az ügynek.

 

Mielőtt bárki is azt gondolná, hogy ezzel a kis kérdezősködésünkkel az lett volna a célunk, hogy valakiről lekapjuk a vizes lepedőt, itt halkan megjegyezném, hogy téved. Csak a figyelmet szerettük volna felhívni arra, hogy miként vesznek el eszmei, természeti, a város arculatát formáló kincseink. Amikor más városokban növelni próbálják a zöldövezetet, mi a faállományt éppen írtjuk. Ez az eset legyen példaértékű és tanuljunk belőle. A tulajdonost szándékosan nem kerestük fel, mert ez a figyelemfelhívás nem irányába szól, hanem a kialakult helyzetébe. Amennyiben megvannak a szükséges engedélyei (és ennek számonkérése nem a mi feladatunk), akkor teljesen legálisan, bár nem feltétlenül helyesen jár el saját területén. Ha esetleg mégsem lenne meg, akkor pusztán a figyelemfelkeltés eszközével ajánljuk a megfelelő osztályok, illetékesek figyelmébe az esetet. És természetesen kérjük, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket, figyelve arra, hogy a jövőben elejét vegyék a hasonló helyzeteknek.

  Mi lesz veled, szombatfalvi fenyves?

Talán erdő, talán nem, de egy ideje a szombatfalvi fenyvesből csak fogynak a fák. A lakók jelzésére mi is terepszemlét tartottunk.

Pár napja megszólalt a szerkesztőségi telefon. Jakab Attila, a Zöld Párt önkormányzati képviselője keresett, hogy érdekes jelenségre hívták fel a Templom utcai lakók a figyelmét. Az utcán kifele haladva a Pávakert panzió feletti fenyves erdő elkezdett ritkulni.
Jakabbal együtt ültünk autóba, hogy meggyőződjünk a jelzett állapotról. A helyszínen kis földút vezetett be az erdőbe, ahol hamar szembesültünk a tényekkel. Valóban több rönk hevert a földön, külön kupacba gyűjtött ághalmok és kivágott facsonkok jelezték, hogy nemrég még magasra ékeskedő fenyőfák álltak a helyükön. Nem kellett sokat gondolkodjunk, hogy mi is történik itt: valaki építkezésbe kezdett. Ezt némileg megerősítette a farönkök mellett látható körülbelül száz négyzetméteres betonalap.

Miután szemrevételeztük a pusztítást, az egyik szomszéddal elegyedtünk szóba. Erdős Alpár - aki jelenleg a szomszédos ingatlanban lakik - elmesélte, hogy még tavaly nyár elején kezdődött a mozgolódás, de akkor még nem tudta, hogy mi történik. Először csak az utat csinálták meg és az erdőt tisztították ki a bozótostól, ami még helytálló is volt. Aztán megjelent a betonalap, majd egy nem túl nagy szakértelemmel bíró csapat elkezdte kivágni a fákat. Még a kerítésemre is majdnem rádöntötték a fát – mesélte Erdős.
„A gond nem az építkezéssel van, vagy azzal, hogy a szomszédságomba építenek. Amire itt felépül ház, én valószínűleg nem itt fogok lakni, csak egyszerűen zavaró, hogy ezt a régi erdőt kivágják innen. A fenyőnek nincs is nagy anyagi értéke, inkább eszmei, természeti értéket képvisel ez az erdő, amely a város arculatát is befolyásolja és zöld övezetét gyarapítja" – panaszolta a szomszéd.
Látva, hogy milyen munkálatokat végeznek, nem vagyok meggyőződve, hogy megkapták az engedélyt a fa kivágásra vagy a házépítésre. És úgy vélem, hogy a ház további építése még jó néhány fa kivágásával fog járni – tette hozzá Erdős Alpár.
Bár nem vagyunk a téma szakértői, de mi is furcsán néztük, hogy egy csúszós, agyagos oldalon miért adnak engedélyt fa kivágásra, hiszen a fa gyökere nagyban hozzájárul a talaj megfogásához.
Jakab András bácsihoz mentünk be, Attila nagyapjához, aki az utca egyik legrégebbi lakója, nála érdeklődtünk az erdő eredete felől.
Hjajj – szólalt meg az öreg bácsi – én már nyolcvan évvel ezelőtt is itt hordtam el a tejet, még gyerekként és már akkor itt voltak a fenyők, a tölgyfákról nem is beszélve, amik legalább háromszáz (!) évesek. Én ötven éve lakok az utcában, régen a Váró család birtoka volt a Fenyves, mert mi így hívjuk, hogy a Fenyves, de eladódott és most valaki kivágja a fákat. Vagyis azt mondják, mert én oda se mentem, csak hallottam a gépeknek a hangját. Szomorú, hogy ez történik, pedig ez az erdő már a régi térképeken is rajta van, sőt kintebb van a Váró család temetőkertje is – folytatta egyre jobban elmerülve az emlékekbe.
Attilával ismét visszamentünk, hogy a sírkertet megnézzük és valóban a kiöntött betonalaptól körülbelül ötven-hatvan méterre a fenyő és tölgyfák összefonódásánál mintegy 10-12 sír faragott kopjája vagy obeliszkje látható. Lassan Attilából is előjönnek a régi emlékek. Bármerre nézünk minden irányba valami emlék ugrik be, „itt ez volt...", „itt jöttünk fel...", „itt alig lehetett átjönni...", kezdte mondatait Attila a gyerekkori emlékeket felidézve. Az idő itt is itt hagyta nyomát, és természetesen az emberek is akik ez idő alatt megfordultak.

A legközelebbi erdészethez mentem, ahol Szakács Sándor erdésztől érdeklődőm az erdőt illetően. Alig kezdtünk a beszélgetésbe máris erdőtörvények, kormányhatározatok, kiegészítő rendeletek között lavírozunk. Megtudom, hogy az erdészet csak akkor megy ki bélyegezni magánterületre, ha azt igényelik és csak azt állapítja meg, hogy vágásérett vagy sem a fa. Illetve ha a területről el lesz szállítva, akkor mindenképp az erdészet kell az engedélyt kiállítsa. Tovább nézve az erdők meghatározásait - merthogy többféle erdő van és nem minden erdő, ahol fák vannak és nem feltétlenül mező, ahol nincsenek - úgy azonosítjuk be, hogy ez nem tartozik oda, illetve az erdészet térképén nem szerepel erdőként. Egyszerű belterület, ami talán zöldövezet, de ezt már a városházán tudják megmondani, mert hozzuk tartozik – erősítette meg Szakács.

Már kopogtattam is a Városgazdálkodási osztály ajtaján, ahol nagyon segítőkészen álltak a rendelkezésemre. Kisebb telefonálgatás és térképellenőrzés után kiderül, hogy egyszerű belterületről van szó, mindenféle kiemelt jelzés nélkül. Ezután egy emelettel fennebb, az Urbanisztikai osztályra mentem arról érdeklődni, hogy miként adnak építkezési engedélyt egy erdő közepébe. Farkas Domokos osztályvezetőnél meséltem az esetről. Van ahol nem szeretik, ha az újságíró kérdezősködik: a harmadik mondat után úgy éreztem, hogy ez az egyik ilyen hely. Farkas úr is meglepődve értesült tőlem, hogy építkezések zajlanak a területen és fákat vágnak ki. További kérdezősködésemre, hogy miként lett ez lakóterület a városrendezési tervben, vagy hogy történhetnek ilyenek, láthatóan kényelmetlenné váltam jelenlétemmel és rövidre zárta beszélgetésünket. „Most nincs időm ezzel foglalkozni, majd jövő héten utána nézünk, de jó, hogy jelezte. Egyelőre ott csak egy betonplacc van, amit az is lehet, hogy azért öntöttek oda, hogy két asztalt kitegyenek és sörözzenek ott. A fakivágás nem az én részem, azzal az erdészet foglalkozik" – és idegesen ki-bejárkálni kezdett az irodába. Ezek után nem láttam értelmét a további kérdéseknek és lévén a cél nem a helyzet elmérgesítése volt, elköszöntünk egymástól, abban maradva, hogy jövő héten beszélünk a fejleményekről, amikor sikerül utána járnia az ügynek.

Mielőtt bárki is azt gondolná, hogy ezzel a kis kérdezősködésünkkel az lett volna a célunk, hogy valakiről lekapjuk a vizes lepedőt, itt halkan megjegyezném, hogy téved. Csak a figyelmet szerettük volna felhívni arra, hogy miként vesznek el eszmei, természeti, a város arculatát formáló kincseink. Amikor más városokban növelni próbálják a zöldövezetet, mi a faállományt éppen írtjuk. Ez az eset legyen példaértékű és tanuljunk belőle. A tulajdonost szándékosan nem kerestük fel, mert ez a figyelemfelhívás nem irányába szól, hanem a kialakult helyzetébe. Amennyiben megvannak a szükséges engedélyei (és ennek számonkérése nem a mi feladatunk), akkor teljesen legálisan, bár nem feltétlenül helyesen jár el saját területén. Ha esetleg mégsem lenne meg, akkor pusztán a figyelemfelkeltés eszközével ajánljuk a megfelelő osztályok, illetékesek figyelmébe az esetet. És természetesen kérjük, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket, figyelve arra, hogy a jövőben elejét vegyék a hasonló helyzeteknek.