Az az érzése az embernek, hogy valami nem kedvez Székelyudvarhelyen a műgyepes pályák létesítésének – holott közpénzből kettő is létesült a 2005-ös pusztító árvizet követően. A városi minifocipályát, illetve a sportcsarnok melletti betonpályát terítették le műgyeppel, s ezeket követően néhány magánvállalkozás, illetve iskola is jónak látta műgyepes sportpályákat létesíteni. Tény, hogy Székelyudvarhelyen több mint tizenöt évet kellett várni az első műgyepes pályára – holott a kétezres évek elején lett volna már lehetőség arra, hogy ebből az anyagból legalább egy-két kisebb pályát létrehozzanak.

A műgyep titka

Vissza az időben: 2004. július 26-án, egy hétfői nap délelőttjén teherautók kezdtek sürögni-forogni a városi stadion akkor még álló főlelátója mellett - nem hoztak, hanem vittek. Történt ugyanis, hogy a város néhány évvel azelőtt ajándékba kapott Hollandiából egy akkora mennyiségű műgyepet, hogy azzal egy teljes labdarúgópályát be lehetett volna borítani – a gyepnek nem volt ára, de a szállításnak igen, s azt az akkor létező Budvár FC-hez közelálló üzletemberek fizették ki. A gyep megérkezett, s kezdődött a huzavona, az egymásra mutogatás – a vége pedig az lett, hogy jelzett nap délelőttjén a műgyepet eladták és elszállították, információink szerint Medgyesre. Ez még az árvíz előtt egy évvel volt.

Vissza napjainkhoz. Idén április ötödikén, kedden délután a salakpálya mellett volt nagy sürgés-forgás, jöttek-mentek a teherautók. Az adományból kapott műgyep jött – aztán ment. Jött Budapestről 2008 tavaszán – adományként – és három év alatt távozott Gyergyóújfaluba és Nagyszebenbe – pénzért. A sportiskola ugyanis túladott az adományon: Bakó Lajos igazgató akkor azzal magyarázta a helyzetet, hogy már nem tudtak többet várni, mert az alapozás, csatornázás, a lehelyezés, a pálya kialakítása olyan összegbe került volna, melyet a sportiskola nem tudott volna felvállalni. Az iskola így is bukott a bolton, mert az ép műgyep darabokat eladták ugyan, de annak ára sem fedezte a szállítási költségeket. Terem a műgyep Udvarhelyen – jegyezhetnénk meg viccesen, tudva azt, hogy az említett, második adag egy részét a gyergyóújfalusi polgármesteri hivatal vásárolta meg, a tervek szerint két iskola udvarát terítik le vele, a másik fele pedig egy nagyszebeni fociiskola tulajdonába került.

Az aszfalt titka

Nálunk egyre-másra újulnak meg az iskolai és lakótelepi sportpályák – a polgármesteri hivatal szerencsére élen jár ebben, hiszen egyre-másra kapunk meghívásokat pályaavatókra. Persze van, amikor eléggé lehetetlen időpontban avatnak - pl. múlt csütörtökön 13 órakor, amikor a célközönség még iskolában volt s emiatt támadt az a sanda gyanúnk, hogy talán fontosabb, hogy az avatás pillanata kerüljön bele az aznapi tévéhíradóba, mintsem a labdázó gyerekekről készült felvételek. Mert ha délután négy-ötkor avatják fel, a célközönség biztosan tiszteletét teszi, sőt labdá(ka)t is hoz. De ez hadd maradjon a mi zsörtölődésünk, majd elmúlik. Már el is múlt.

Viszont egyre-másra azt is látjuk, hogy a felújított pályák felületét (a Bethlen Gáborét kivéve) aszfalttal borítják be. Tény az, hogy a kosárlabdának jobban fekszik az aszfalt, de az is tény, hogy a futballnak meg a műgyep menne jobban. Közismert dolog az is, hogy az aszfalt, a beton nem feltétlenül tesz jót a gyerekek térdizületének, a fociedzők többsége már nem tartja ajánlatosnak a kemény felületen való edzést. Adja magát a kérdés: nem lett volna jobb a pályák egy részét beborítani műgyeppel? Mert a műgyepen való esést könnyebben kiheveri a gyerkőc, mint az aszfalton csúszást, hogy csak ennél a példánál maradjunk.

„Ártekszlabda" a törött betonon

Tizenöt-húsz évvel ezelőtt az akkori gyerekek többsége örömében táncra perdült volna, ha műgyepes pályán játszhatott volna – csak példaként mondom, hogy Demény Norbi, Vatamaniuc Sanyi (az FC Székelyudvarhely játékosai) a Tábor-lakótelepi betonpályán rúgták az "ártekszlabdát", Szőcs László pedig a Bethlen-lakótelepi, a csorgó melletti pálya köves talaján ontotta a gólokat, mielőtt felfedezték volna éles szemű edzők.

De volt, akinek ugyanebben az időben a Tompa László Általános Iskola betonpályája, netán a gimipálya, vagy valamelyik töredezett betonú iskolaudvar jutott élettérül – s kis jóakarattal, pl. a stadionban és a salakpálya mellett évekig heverő műgyep szétosztásával is meg lehetett volna valósítani az álmukat. Nem állítom, hogy az említetteknél még jobb futballisták jöttek volna le a műgyepről, de valószínűsítem – s ezért volna jó, ha a lakótelepi, illetve iskolai sportpályák újítása hosszú távon szakszerű és átgondolt lenne.