A legnagyobb székely írónak tartott Tamási Áron negyvenöt évvel ezelőtt, 1966. május 26-án halt meg Budapesten. Könyvek tucatjai történelmi viharokon át: a huszadik század kegyetlen első felében él és alkotott, maradandót hagyva az utókorra.

Habár temetésén bőrkabátos, farkaskutyás államvédelmisek vigyázták a rendet, mégis megértük, hogy utcát, iskolát, színházat nevezzenek el róla, nemzetiszínű szalagok és koszorúk borította sírját naponta keressék fel turisták. A könyvek pedig a polcon vannak: regények, novellák, színdarabok, amelyeket áthat a misztikum, a székely ember gondolkodásmódja és téveszthetetlen humora, a csattanós válaszok az élet kihívásaira.

Farkaslaka – a falu, ahol világra jött (1897. szeptember 20-án, Tamás János néven) és ahová kívánsága szerint eltemették. A falu, ahonnan kiemelkedett, s ahová visszatért. Pedig nem is készült írónak – mint ismert, gyerekkorában elsült egy pisztoly a kezében, ami olyan súlyos sérülést okozott, hogy bal keze fizikai munkára alkalmatlanná vált s szülei a taníttatása mellett döntöttek. Írásunk Tamási temetéséről szól – ezt dr. Bakk Takács Sára 1997-ben megjelent (és 2009-ben újra kiadott) Hazulról haza című emlékiratkötete alapján állítottuk össze.

Tamásit június 10-én, pénteken temették el szülőfalujában, akarata szerint „a nagy út kanyarulatában, a templom háta mögé, arccal kelet felé." Az írót több évtizedes barátság fűzte az udvarhelyi Bakk családhoz: Dr. Bakk Elekhez és feleségéhez, Sárához az 1945 után Budapesten élő író gyakran tért haza, a családot „négylevelűeknek" hívta. Talán a mai fiatal generáció tagjai közül kevesen tudják, hogy a Bakk család Bethlen utcai házában nemcsak Tamási, de a huszadik század közepének legjelentősebb romániai magyar irodalmi, művészeti személyiségei tették rendszeresen tiszteletüket.

Az író 1966. május 26-án, a Kútvölgyi kórházban bekövetkezett haláláról a Bakk házaspár a Szabad Európa Rádióból értesült. Tamásit a farkasréti temetőben búcsúztatták június 2-án, ezen testvérei részt vettek. A koporsót június 7-én délelőtt 10 órakor a Nyugati pályaudvarról indították haza gyorstehervonattal, a kiadásokat a Magyar Írók Szövetsége fedezte a határig – legalábbis Bakkékat táviratban erről értesítették. Lökösháza után Kürtös (Curtici) következett, a koporsót román tehervagonba tették s Bakk Sára emlékiratai szerint a névhasonlóság miatt a Zsíl-völgyi Lupénybe vitte a vonat, majd Segesvárra került, ahol bonyodalmak közepette tolatással kiszabadították a vagontorlódásból.

Tamási koporsója két héttel halála után, Úrnapján, 1966. június 9-én, csütörtökön este 10 órakor érkezett az udvarhelyi vonatállomásra – a mozdony után volt csatlakoztatva a Tamásit szállító vagon, ezután a személyvagonok. A hivatalos formaságok elintézése után a koporsót teherautóra helyezték, itt a vonatról leszálló emberek segédkeztek Bakk Eleknének. Egy éjszakára a református temető ravatalozójában helyezték el a fekete bársonnyal, fehér kalotaszegi varrottassal, székely szőttesekkel feldíszített koporsót.

Másnap, június 11-én, pénteken délelőtt 9 órakor indult a menet Farkaslakára, az autót Téglás Kálmán vezette, és Szabó Aladár kísérte. Az utat három óra alatt tették meg, a déli harangszóra érkeztek az író szülőfalujába egy olyan úton, amelyet a környékbeli falvak iskolásai mezei virággal hintettek tele. A koporsót a templomba vitték, Tamási egykori osztálytársai székely ruhában állva tartották a gyertyákat az oltár előtt.

A temetésen rengeteg idegen is megjelent: Brassóból jött bőrkabátos szekusok, álruhába bújt rendőrök, besúgók hada „vigyázta" a rendet szájkosaras kutyákkal, „nagy, fekete autókkal". Délután három órakor temették a templomból, nagyon sok akkori romániai magyar irodalmi személyiség és művészember jelenlétében. A visszaemlékezés szerint Nagy Imre festőművész, Tamási barátja szólalt meg utolsónak csendben: „Mindjárt melléd feküszöm, Áron...".

Kemény János író maradt legtovább a sírnál, ő a családi háznál tartott halotti toron már nem vett részt. A következő években megvalósult a ma is álló síremlék, ami Szervátiusz Jenő szobrászművész alkotása. Tamási sírfeliratának teljes, csonkítatlan szövegét csak az 1989-es változások után írathatta fel a temetését rendező és a síremléket megvalósító dr. Bakk Takács Sára:

„Törzsében székely volt,
Fia Hunniának.
Hűséges szolgája
bomlott századának."