Inkább boldog, mint gazdag, inkább nyugodt, mint polgármester. Nem tartja magát törtetőnek, inkább szerencsésnek a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának nemrég lemondott ügyvezető igazgatója.

Geréb László elegáns inget nézeget az udvarhelyi „plázában", amikor találkozunk. Ügyvezetőként biztos, hogy sok ingre van szüksége, és valószínű, hogy az újabb inget sem a munkanélküli időszakára tervezi.

Készséggel ad interjút, bár kissé bizalmatlan. – Nem akarok polgármester lenni – zárná rövidre a beszélgetést még a kávé kiérkezése előtt. Noha kétségkívül ez is egy fontos információ, de nem a legfontosabb, amit elmondhat a kétgyerekes családapa, akinek hazatérését, itthon maradását többek között az anyai flekkennek, a nagymamai sült tyúknak köszönhetjük.

Milyen indíttatást kaptál hazulról? Benne volt az, hogy te felelős beosztást fogsz vállalni valamikor?

Falusi gyereknek tartom magam, szüleim, nagyszüleim kadicsfalviak voltak, én is ott nevelkedtem, minden nyaram a jó falusi miliőben telt el, ahol takarni kellett, kapálni, kukoricát szedni. Tehát gyerekként még nem voltak ilyen jellegű elképzeléseim, csak kilencedik osztályban kezdett körvonalazódni, mi leszek, ha nagy leszek.

Akkor ért el a családunk odáig, hogy a szüleim banktisztviselők lettek. Édesanyám bankban dolgozott, édesapám pedig igazgató volt, és úgy gondolták, hogy én is banktisztviselő kellene, hogy legyek. Úgy mentem egyetemre, hogy egyszer majd bankigazgató leszek. Ez volt, ami már kicsit tudatos volt a karrierépítésben.

Tehát azt is tudtad, hogy haza fogsz jönni az egyetem elvégzése után. Az nem volt benne, hogy ott maradsz Kolozsváron?

Hogy Kolozsváron maradok az nem, azt viszont igen, hogy Budapesten. Kolozsváron a bank-pénzügy szakon végeztem, és ennek a szaknak volt egy olyan előnye, hogy a budapesti tőzsdének az akkori elnöke, Száz János két-három hónapra kivitt bennünket az akkori Corvinus Egyetemre és bedobott a mélyvízbe, a bankárok közé. Ezt a szakmát megszerettette velünk, ahogy Budapestet is.

Azonban volt egy árnyoldala is a képzésnek, mégpedig, hogy négy évig nyaranta romániai bankokban kellett gyakorlatoznunk. Akkor fogadtam meg, hogy nem fogok Romániában bankban dolgozni.

Miért? Mi a különbség a romániai és magyarországi bankok között?

Igazából nem a bankok között van különbség, hanem egy nagyváros és egy olyan kisváros, mint Udvarhely, bankjai között. Megvannak azok a normák és keretek, amelyek között, el lehet vezetni egy kisvárosi bankot. Valahogy számomra, főleg azok után, hogy megismertük a nemzetközi bankárképző központot, Udvarhelyen nem jelentett kihívást ez a tisztség.

A nagyvárosi része nagyon megtetszett a banki munkának, vagány, van szépsége. Ott is maradtam három hónapig. De egyszer eljött július 26-a, és eszembe jutott, hogy Kadicsfalván Szent Anna-búcsú van, nagymamám süti a tyúkokat, édesanyám a flekkeneket. Én aznap felültem az autóbuszra, és hazajöttem. Gasztronómiai honvágyam volt.

Meguntam azt, hogy Budapesten fel kellett kelni reggel 7-kor, hogy 9-re beérjünk több tömegközlekedési eszközt váltva a munkahelyre, majd ötkor végzünk, és este hétre érünk haza. Erről szólt a napunk. A bankigazgatói jövőkép az egyetem alatt így szertefoszlott.

A szüleid miért szerették volna, hogy a nyomukba lépj?

Lényegében nem ők akarták ezt, hanem én szerettem volna rájuk hasonlítani. Csak azt láttam, hogy milyen klassz dolog, hogy édesapám igazgat egy bankot.

Ki a példaképed?

Akkor édesapám volt, azóta nyilván megismerkedtem más emberekkel is, akik példaképek lehetnek. Jelenleg nem példaképek szerint élek, hanem megpróbálok az a valaki lenni, akivé sikerült válnom az elmúlt években. Fiatalkorban megvannak a példaképek, de úgy érzem, hogy negyvenévesen az ember már nem próbál más lenni, mint aki.

Kívülről nézve a pályád csúcsán állsz, vagy legalábbis eléggé csúcsközeli helyen. Hová szeretnél, egyáltalán hová lehet fejlődni,– tegyük hozzá, Udvarhelyen?

Kicsit messzebbről kezdeném. Nekem olyan szerencsém volt, hogy a pályám legelején, amikor Kolozsvárról hazajöttem, már kész volt a saját hitelosztály-vezetői asztalom egy bankban, csak el kellett volna mennem dolgozni. Amikor ezt nem tettem meg, édesapám nagyon megharagudott rám. Félévig éppen csak beszélő viszonyban voltunk, mert ő ezt szerette volna, épp a névjegykártyám nem volt kész, hogy kezdhessek.

Ennek ellenére én a polgármesteri hivatalba mentem dolgozni, ahol felajánlottak egy nagyszerű lehetőséget. A helyi adókat és illetékeket 1998 előtt az állami pénzügy kezelte, és ezt 1999-2000. között a polgármesteri hivatalnak át kellett vennie. Ennek az egyéves folyamatnak az irányítását bízta rám az akkori polgármester, Szász Jenő, és ez akkor egy szép kihívásnak tűnt, hogy a semmiből fel kellett építenem egy teljes adóosztályt.

1998. december 1-jén volt az első munkanapom, tehát már szabadnappal kezdtem. Három hónapra rá irodavezető, félévre rá osztályvezető lettem. Tizenhárom embert kellett alkalmazni, öt évig dolgoztam itt, amíg ezt a folyamatot le tudtuk végleg zárni. A helyi adók és illetékek osztályt megalapítottuk, az alkalmazottakat felvettük, a pénzügytől a helyi adók behajtásának tevékenységét átvettük.

Nekem ilyen szerencsém volt az életben, hogy pár hónap régiséggel vezető pozícióba kerültem.

Ez így utólag és külső szemmel nézve, szerencsének tűnik, de hogy élted akkor meg?

Akkor hatalmas teher volt. Félév régiséggel, nulla vezetői tapasztalattal nem volt könnyű. Szinte minden beosztottam idősebb volt nálam. Voltak álmatlan éjszakáim. De ha már ránk bízták ezt a feladatot, akkor megcsináltuk.

Hogy jött a képbe a MÜTF?

Amikor hazajöttem, akkor már tanítottam is a MÜTF-ön, a két munkát párhuzamosan végeztem.

A kilencvenes évek végén, kétezres évek elején a MÜTF kezdett ismertté válni. Megvolt az épület, ami más célra épült, végül a MÜTF megvette, és fokozatosan beindult az egyetem.

Hogy alakult ki a MÜTF tanári gárdája?

A Modern Üzleti Tudományok Főiskolája 1998-ban indult, akkor Orbán Attila volt az igazgatója. A körülötte levő tanári gárdát szinte újsághirdetések alapján kellett összeverbuválni, mert akkor Udvarhelyen főiskolát indítani olyan volt, mint amikor először mész egy ismeretlen erdőbe, és semmit se tudsz, hogy ott mi történik. Orbán Attila kezdte az embereket megkeresni, felmérni, ki mihez ért, kinek van egyáltalán kedve az oktatáshoz.

Ő 2004-ig volt a főiskola igazgatója, én 2004 őszén vettem át tőle a stafétát, mert akkor Attila más irányt akart adni az életének. Én pedig épp ezt a tudományos részét szerettem csinálni, mivel közben Pécsett doktoráltam.

Milyen témában doktoráltál?

A Regionális Politika- és Gazdaságtan Doktori Iskolában végeztem, a dolgozatom témája a humántőke és a pénzügy közötti összefüggések volt, a címe Humán tőkebefektetés és migráció Erdélyben. Nagy elégtétel volt számomra, hogy a disszertációmat az Európai Unió Régiók Bizottsága kiválósági oklevéllel díjazta.

Az, hogy a MÜTF igazgatója lettem, annak is köszönhető, hogy a magyarországi akkreditációs bizottság egyre szigorúbban kérte az egyetemi fokozatokat, ami nekem megvolt. Emellett tanítottam a Sapientián is, úgyhogy nem annyira a kemény pénzügyi szakmában, hanem inkább annak a tudományos ágazatában haladtam. A doktorátus mellett különböző kutatásokban is részt vettem.

Köztisztviselőként fontos funkciót töltöttél be. Az nem érdekelt, hogy a közéletben is részt vegyél, akár önkormányzati képviselőként?

Nem, nekem az az öt év, amit a polgármesteri hivatalban eltöltöttem, arra jó volt, hogy a politikát rendesen megutáltassa velem. Biztos emlékeztek, milyenek voltak az önkormányzati tanácsülések, és hogy milyenek ma is. Szerintem egy megtiszteltetés kellene, hogy legyen, hogy az ember önkormányzati képviselő, szinte kiváltság.

Sajnos a jelenlegi politikai környezet, a helyi politikai kultúra olyan, hogy – ahogy azt az élő közvetítésekből is látjuk - az ember időnként megszégyelli magát, hogy udvarhelyi, látva, hogy mik történnek az önkormányzati ülésen. Ez a város többet érdemelne, mint hogy ilyen szinten történjen a vezetése.

Nem szeretnéd ezt a helyzetet megváltoztatni? Van-e valami elképzelésed, hogyan változhatna ez meg?

Természetesen irányomban is voltak megkeresések, hogy bele kellene folynom a politikába. Sokakkal ellentétben, én végeztem egy alkalmassági tesztet az interneten, és az eredményt, miszerint én nem vagyok erre alkalmas, elfogadtam. Ez nem nekem való.

Szakmailag elfogadhatónak „tartott" a teszt, de emberileg nem viselném el azt a meghurcoltatást, amely egy politikussal megtörténik, megtörténhet.

Hogyan értékeled a város oktatási stratégiáját annak fényében, hogy évek óta arról beszélünk, hogy újabb egyetemi kirendeltségek költöznének ide, és ezzel szemben még mindig a MÜTF és a Babeș-Bolyai pedagógiai szakirányú kirendeltsége jelentik a felsőoktatás bástyáit?

Egyértelmű az, hogy a városnak nincs egy olyan koherens oktatási stratégiája, amelynek mentén az egyetemekkel tárgyalni lehessen. Mi két-három éve, még amikor az egyetemi központ várba költöztetésének ötlete felmerült, kaptunk egy felkérést a polgármesteri hivataltól, amit részben teljesítettünk is, de az ügy annyiban maradt, és ezzel a stratégia kidolgozása is.

Bevontunk néhány magyarországi szakembert is, körülbelül háromnegyedéig össze van rakva egy ilyen stratégia a laptopomon, ami sajnos érdeklődés hiányában félbe maradt.

Én nem látom azt a perspektivikus látásmódot a város oktatási életében, ami elő tudná mozdítani, hogy valami történjen a felsőoktatás szintjén. Mi a MÜTF oktatási központtal arra törekedtünk, hogy a helyi munkaerőpiac igényeit tudjuk lefedni. Ez is hasznos, de ez inkább pillanatnyi megoldás, ez nem perspektíva, nem vízió.

Nagyon sokat beszélgettünk a magyar oktatási államtitkárságon az ottani vezetőkkel, a Sapientia és a Babeș-Bolyai vezetőivel vagy négyszer-ötször is találkoztunk. Mindenütt egyértelműen megfogalmazódott, hogy igazából egy Székelyudvarhely nagyságú városban nem is lenne indokolt felsőoktatási intézmény, hiszen egy harmincezres városban nincs meg az a kritikus tömeg, hogy itt meg tudjon telepedni és gyarapodni, fejlődni egy egyetem.

Udvarhely nem tud egyetemi város lenni, mint ahogy Csíkszereda is szenved azért ezzel a dologgal, mivel nincs meg a szükséges diáklétszám. Csíkszeredának is körülbelül ugyanekkora a vonzáskörzete, ott is fel tudnak venni 300 hallgatót egy évben, mi 150-200-at. Ebből pedig nem lesz meg az a kritikus tömeg, hogy egy egyetemi campus létrejöhessen. Hanem bejárnak a hallgatók órákra, majd hazamennek dolgozni. A diákszövetségekhez, szakkollégiumokhoz túl kicsik vagyunk.

A tízezer lakossal nagyobb Csíkszereda van akkora?

Még akár Csíkszereda sincs akkora. Klinghammer István akkori oktatási államtitkár kedvenc mondása volt, hogy ahogy a Barcelona is több mint foci, mert a katalán autonómiatörekvések megtestesítője is egyben, úgy a Sapientia is több mint egyetem. Azért kell egy hálózatos egyetem Székelyföldre, amelynek mind az öt meghatározó székelyföldi városban gyökeret kell eresztenie, mert ezzel lehet az értelmiséget Székelyföldön tartani. Hogyha Székelyföldön nincs minden városban egy olyan értelmiségi műhely, amivel az itt kitermelődött értelmiségnek munkát lehet adni, akkor ezek az emberek el fognak menni Kolozsvárra, Budapestre, Londonba.

Ez mennyire érvényes itt szerinted?

Szerintem ez Udvarhelyre hatványozottan érvényes. Mert amíg Csíkszeredában a Sapientia meg tudott tartani, fel tudott építeni egy elég komoly értelmiségi közösséget – ott van egy 50-60, doktorival rendelkező tanári gárda –, amely ha megszólal, annak a városban súlya van, és azért értelmiségi emberek módjára tudnak a város életéhez hozzászólni, addig ez Székelyudvarhelyen nincs meg. A MÜTF oktatási központ azáltal, hogy nálunk csak öt szak van, amit viszünk, az óraszámok miatt nem tudunk több főállású tanárt alkalmazni, mint 4-5-öt, ezt nem tudja megteremteni.

Az informatika, a nyelvek és a matek, ami minden szakban közös, a többi nem. Így a legtöbb tanár csak másodállásban van jelen a főiskola életében, és akit nem tudunk megtalálni Udvarhelyen, vagy a szűk környezetben, azt Magyarországról hívjuk el. Így ez az értelmiségi közösség csak kis mértékben tudott létrejönni a MÜTF körül.

Amikor a Sapientiával, vagy az oktatási államtitkárságon beszéltük, hogy miért kellene Udvarhelyre a Sapientia, akkor egy fontos adu volt az is, hogy azért, hogy legyen egy ilyen közösség, amely a városban való gondolkodásmódot befolyásolni tudja, kicsit perspektívában tud gondolkodni.

Ehhez pedig kell ez a műhely, ahol ezek az emberek a megélhetés mellett ki tudnak bontakozni. Ezt Csíkszereda meg tudta oldani a Sapientiával, Szentgyörgyön a Babeș-Bolyai körül elég komoly értelmiségi kör kezdett kialakulni, és most ott is indul a Sapientia, tehát lesz még egy megtartó erő.

Arról például volt-e, van-e szó, hogy a Sapientia magába olvasztaná a MÜTF-öt, vagy létrehozzon egy olyan kirendeltséget, ami nem konkurencia a MÜTF-nek?

Erről öt éve tárgyalunk, hogy a Sapientia hogy tudja integrálni a MÜTF-öt. Egyelőre a Sapientia most a csíkszeredai helyzetet próbálja megoldani, a két kart összeolvasztották, közben Szentgyörgyön új kart hoztak létre, úgyhogy Udvarhely most egy kicsit lekerült a prioritási listáról.

Igazából a helyi városvezetésnek lenne szerepe ebben a dologban, ehhez túl kicsik vagyunk, hogy mi döntsük el ezt a dolgot. Mi odamentünk, hogy itt vagyunk, nekünk is nagy előny lenne mind a minőség, mind a biztonság szempontjából a Sapientiához tartozni. Hogyha jönnek, akkor állunk a rendelkezésükre oktatásszervezéssel, ingatlaninfrastruktúrával, oktatókkal, csak mondják, hogy ebből mit és hogyan szeretnének.

Tehát a lehetőség még létezik?

A lehetőség megvan, a magyar oktatási államtitkárságnak ebbe a hálózatos elképzelésébe belefér, csak azt látom, hogy itt a városvezetés részéről kellene valamiféle együttműködésnek elindulnia. Sepsiszentgyörgyön felajánlott az önkormányzat egy épületet, amelyet szépen kifestettek, berendeztek.

Udvarhelyen is volt egy felajánlás, de úgy érzem, a Sapientia vezetése az UCECOM épületét nem érezte felsőoktatási központhoz méltónak sem az elhelyezkedését, sem az egyéb körülményeket tekintve. A várban lehetne egy tudásközpontot létrehozni, egyetemet és könyvtárat együtt, a múzeum nem tudom, hogy beférne-e, de erre a megoldásra valószínűleg a Sapientia is jobban hajlott volna.

Mire vagy büszke a MÜTF-ön végzett munkádból?

Igazából arra, hogy megmaradtunk. Amikor odakerültünk, öt államvizsgázó hallgatónk volt, de nem volt könnyű az élet amiatt sem, hogy akkor jelent meg 2000-ben a Sapientia. A romániai magánegyetemek élükön a Spiru Harettel, szintén akkor kezdtek elterjedni. Mindenki vitte el a hallgatókat.

Én azt mondom, hogy az, hogy a MÜTF oktatási központot sikerült feltornáznunk oda, hogy most öt képzésünk van, ebből egy mesteri, és mellette érettségi felkészítőket, tanfolyamokat tartunk, vállalati tanácsadói programunk van, jelenleg összesen tizenkét projektünk fut, az egy sikertörténet. Jó kis ernyőszervezetet raktunk össze. Most úgy 400 körüli hallgatónk van. Egy évben durván 1000 személy fordul meg nálunk a különböző képzéseinken.

Ami jó érzéssel tölt el a MÜTF oktatási központtal kapcsolatban az az, hogy tényező lett a város életében. Van egy csomó dolog, amiben kikérik a véleményünket, mindegyre felhívnak, együttműködnek velünk a városházától kezdve a különböző szakmai szervezeteken át a vállalkozókig.

Durván 100 vállalkozói kapcsolatunk van, akikkel legalább havi szinten együttműködünk. Az oktatóink kimennek, megnézik, mi a probléma, mit tudunk vele kezdeni. A Keresztúri tejgyár időszakos menedzsmentjét is először a főiskola vállalta ki. Akkor kértük fel Tankó Lacit, a főiskola makrogazdaság tanárát, hogy vegye át menedzserként.

Most három ilyen interim menedzsmentes megoldás van. Ez azt jelenti, hogy ha egy vállalatnál van egy probléma, elvégezzük a cégdiagnózist, és kívülről próbálunk megoldást találni, vagy a 2-3 olyan oktatónk közül, akik szeretik ezt a típusú munkát, valakit bevetünk félév-évre időszakos menedzsernek.

Persze büszke vagyok arra a 15-ös csapatra, amelyet tíz év alatt sikerült felépíteni, és hogy ez a 15 ember kiválóan működtet számtalan képzést és projektet.

Intézményi szinten ez hogy néz ki?

Van a MÜTF Oktatási Központ, aminek az infrastruktúráját a Székelyudvarhelyért Alapítvány biztosítja, az épület az övé. Van egy egyesület, amit az oktatókkal közösen hoztunk létre, ez a MÜTF működtetője. A magyarországi akkreditációkhoz az alapítvány volt a meghatározó, hiszen az ingatlan ebben a folyamatban egy fontos tényező.

Az alapítvány miatt sokszor kötik az intézményt az NSKI-hoz, aminek a vezetője a volt udvarhelyi polgármester Szász Jenő. Van egy ilyen a városban, hogy a MÜTF az utolsó fellegvára Szásznak.

Én úgy érzem, hogy Szász Jenővel nagyon korrekt emberi és szakmai viszonyunk van, velem szemben mindig korrekt volt. Szakmailag segített, én ezt csak megköszönni tudom. Ehhez hozzátartozik az is, hogy csak olyan közös projektjeink voltak, amelyek szakmailag nagyon behatároltak voltak.

A főiskolát illetően Szász Jenő volt ennek az intézménynek a legnagyobb támogatója. Természetesen nagyon sok vállalkozó, szakember is mellénk állt különböző megrendelésekkel, munkával, de aki ténylegesen mind az akkreditációs eljárásokban, mind a finanszírozásért való lobbizásban mellszélességgel mellettünk volt mindvégig, az Szász Jenő.

Ugye a Székelyudvarhelyért Alapítványnak az ő politikai élete miatt vannak olyan dolgai, amiket nem szívesen hangoztatnak, de szerintem a főiskola az alapítványnak a legszebb, patyolat tiszta projektje. Hogy a többivel mi van, azt nem az én tisztem kommentálni. Nagyon korrektül együtt tudtunk működni, az alapítvány az ingatlant is térítésmentesen a főiskola rendelkezésére bocsátotta. Ami az NSKI-t illeti, a főiskolával közösen több projektben is együttműködtünk, mint például az érettségi felkészítők és a nemzetközi turisztikai konferencia.

A MÜTF-nek sikerült szakmailag megállnia a lábán, dolgoztunk együtt különböző képzési, tanácsadói programokban a városházával, az RMDSZ-es vezetésű csíkszeredai, sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatallal is. A pártpolitikai dolgokon túl tudtunk lépni. Egyedül az udvarhelyi városházával nem dolgoztunk együtt az utóbbi időben.

Milyen terveid vannak, miután decemberben végleg elhagyod a MÜTF-öt? Eddig kiderült, hogy értesz jó néhány dologhoz, nem zártak előtted a kapuk, mihez fogsz kezdeni?

Ha az eddigi pályámat nézem, hogy 5 évig az adóosztály vezetője voltam, aztán három évig a hitelszövetkezet elnöke, volt ennyi bankári kitekintésem is, majd a MÜTF vezetője lettem, mindezekből az oktatással, a tudományos életben való munkával kapcsolatos rész tetszett a legjobban. Eddig volt néhány megkeresésem, de egyelőre nem akarom siettetni a dolgokat és konkrét előrejelzésekbe bocsátkozni. Politikával nem szeretnék foglalkozni, ez egyelőre nincs a terveim között.

Udvarhely gazdasági fejlődését hogyan képzeled el?

Különböző kutatásokkal mért eredményeink alapján Udvarhelyen vállalkozói jólét van, míg Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön közigazgatási jólét. Ez azt jelenti, hogy a két megyeszékhely esetében a megyei közigazgatási hivatalok a munkaerő körülbelül egynegyedét felszívják. Ez Udvarhelyen nem adott, és az itteni emberek rá vannak kényszerülve arra, hogy vállalkozzanak.

Az udvarhelyiek nagyon jó vállalkozó szellemű emberek. A város gazdasága igazából a vállalkozóktól függ. Ha Fenyédtől megindulunk a központ fele, minden második-harmadik kapun cégtáblát látunk, gyertyát öntenek, varrnak, bútort árulnak stb. Ezt a többi városban nem tapasztaljuk.

A vállalkozókkal nagyon jól együtt lehet működni, ezt tapasztaltuk akkor is, amikor tanácsadói témákban tárgyaltunk velük.

Az udvarhelyi gazdaság azért működik, mert a vállalkozók teszik a dolgukat. Ha megnézzük a költségvetési elemzéseket, akkor azt látjuk, hogy Udvarhely költségvetése szinte akkora, mint a többi nagy székelyföldi városé. És ez annak köszönhető, hogy az udvarhelyi vállalkozók nagyon sok adót befizetnek. Hargita megye gazdaságának több mint fele Székelyudvarhelyről és környékéről szól, Gyergyó és Csík együtt nem tesz ki annyit, mint Udvarhelyszék.

Ebben a témában a jelenlegi városvezetést látom a szűk keresztmetszetnek. Ami látszik, hogy Udvarhely az utóbbi években ténylegesen fejlődött önmagához képest, ellenben a versenytársakhoz és a lehetőségekhez képest lemaradt. Amit Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön látunk, hogy mennyi EU-s pénzt lehívtak, mi mindent megvalósítottak, és hogyan működnek együtt a helyi vállalkozókkal, ugyanez Udvarhely esetében nem tapasztalható.

Az egyértelmű, hogy Udvarhely az utóbbi években is fejlődött, de nem olyan mértékben, amilyenben a lehetőségekhez képest lehetett volna, amely lehetőségeket azonban a többi város ügyesen kihasznált.

A gazdaság jól működik, a városvezetéssel kellene egy kicsit jobban összedolgoznia, a városvezetésnek kellene, hogy legyen elképzelése, perspektívája, víziója, hogy merre szeretné fejleszteni az itteni gazdaságot.

Te közelről láttad a városvezetést az előző, Szász Jenő érában. Mi a különbség az akkori és a mostani között?

Az akkori városvezetés a vállalkozókkal sokkal szorosabban tartotta a kapcsolatot. Mi tagjai vagyunk a különböző vállalkozói szakmai szervezeteknek, de azt látjuk, hogy például az UKKSZ, RMKT és a városvezetés között alig van kapcsolat. Mi meghívjuk őket, de nem nagyon jönnek el a rendezvényeinkre. Hiányzik a párbeszéd, hogy tudjuk, a város mit akar, vagy fordítva, hogy a város ismerje meg vállalkozók és a szakemberek elképzeléseit, és tudja támogatni is azokat.

Én úgy láttam, hogy ezt a korábbi városvezetés sokkal ügyesebben menedzselte. Akkor Illyés Ferenc volt a fejlesztési osztály vezetője, és ő azzal kelt és feküdt, hogy hogyan lehetne a vállalkozókat segíteni. A jelenlegi városvezetés részéről azt látom hiányosságként, hogy hiányzik a tervezés, hogy merre haladjunk közösen. Most mindenki a saját maga kis pecsenyéjét sütögeti egyénileg, ahogy tudja, mert nincs egy egységes jövőkép.

Politikai ideológia szempontjából hová sorolnád magad?

Úgy érzem, hogy inkább jobboldali, konzervatív beállítottságú vagyok. Amikor 23 évesen 1998-ban a polgármesteri hivatalhoz kerültem, az akkori városháza kicsit megfertőzött a jobboldali eszmékkel.

De nem vagyok ilyen keményvonalas politikus alkat, foci után Benedek Árpád Csabával is pont úgy elbeszélgetek, mint bárki mással. A politikában, akár a fociban, ellenfelek kell, hogy legyünk, de nem ellenségek. Ellenfelek is csak a pályán, az életben elsősorban mindannyiunknak embereknek kell lennünk.

A rutinra hivatkoztál és a rutinnal járó tévedési lehetőségekre, amikor megindokoltad, hogy miért is mondtál fel. Miért mondtál fel?

Ezt nem én mondtam, hanem a szakma. Az a tapasztalatunk azoknál a cégeknél is, ahová meghívnak egy-egy problémát orvosolni, hogy amikor egy ember hosszú ideig ugyanazt a munkát végzi nap mint nap, az rutinná válik, előbb-utóbb nem figyel oda, és könnyen tévedhet. A statisztikák szerint a legtöbb baleset akkor történik, amikor egy hosszú útról hazafele tartasz, és már közel vagy az otthonodhoz. A távolban az ismeretlen dolgok éberen tartanak, de amikor már ismerős terepen vagy, kilazulsz. Nem történt ilyen baleset szerencsére a munkámban, de már éreztem, hogy az utóbbi két évben nem tudtunk megújulni, új szakokat behozni. Azt éreztem, hogy egy Udvarhely nagyságú városban a felsőoktatásban ennél sokkal többet én már nem tudok megvalósítani.

Ha nem itt élnél, akkor hol?

Kaptam már lehetőségeket, és nem költöztem el. Én itthon, Udvarhelyen jobban szeretek élni és dolgozni. Úgy érzem, hogy sokkal fontosabb a munkahelynél, hogy itthon van egy jó társaság, akikkel együtt lehet túrázni, focizni, biciklizni, síelni, a gyerekek együtt tudnak játszani, amíg mi beszélgetünk a háttérben. Azt gondolom, ez sokkal nagyobb elégtétel.

Mit tanultál a gyerekeidtől?

Nagyon sok mondókát, na meg a feltétel nélküli szeretetet. Amikor jövök haza Budapestről, és felhívom a feleségem, hogy érkezem, a kislányom mindig megkérdezi, hol vagyok. És azt mondom, jövök befele a Szejkén, ha zuhog, ha havaz, ki áll a veranda sarkára és ott vár. Amikor felmegyek, és felugrik a nyakamba, hogy ugye hoztam valamit, akkor érzem, hogy nincs az a pénz, ami ezt kárpótolja. S akkor a kisfiam is hamar odatotyog... Ez tényleg megfizethetetlen!

Mit tanácsolnál egy hozzád hasonló falusi gyereknek, hogyan érheti el az álmait?

Úgy érzem, az élethez kell a szerencse, de ahhoz, hogy a szerencsét fel tudjuk venni, ahhoz ott kell lenni. Nagyon sokat mérgelődtem gyerekkoromban, amíg a szomszéd gyerekek a kapu előtt futballoztak, én meg a mateket bifláztam, de megérte.

Rosszfiúk vagy a stréberek táborába tartoztál?

Nem úgy tekintek vissza magamra, mint aki a rosszfiúk táborába tartozott. A szüleim próbálkozása, hogy nagyon keményen az iskola mellé állítsanak, a baráti társaságban negatív felhangot kapott. Ha kicsit többet tudtam, akkor kinéztek a társaságból, hogy miért kell két sorral többet írnom, mint a többiek.

És most kinéznek, vagy felnéznek rád?

Remélem, egyik sem. Remélem, barátjuknak fogadnak el. Nem szeretnék többnek látszani, semmint aki vagyok.

Az ember, amíg fiatal próbálja az egzisztenciáját összerakni, de miután saját maga és a családja számára megvalósította ezt az egzisztenciát, utána már nem az a fontos, hogy mennyit keres, hanem az, hogy milyen életminőséget tud élni a családjával, barátaival.

Te most ezzel meg vagy elégedve?

Én most jól vagyok. Nem kihívás, hogy kétszer vagy háromszor ekkora fizetést ígérnek valahol, mert az már az életminőségem javulásához nem járul hozzá.

Legutóbb egy nagyon szép programban vettem részt. Ez is számomra egy kicsit büszkeség, hogy felvételt nyertem a Nemzeti Kiválóság Programba, amelyet Magyarországon hirdetettek meg, ahol Magyarország és a Kárpát-medence azon kutatóit gyűjtötték össze, akik valami fontosat az asztalra letettek. Nekem ez a humántőke beruházásos rész volt a kutatási témám. Ott egy nagyszerű előadáson vettem részt, amikor is Szendrő Péter professzor beszélt a fenntartható fejlődés vs. fenntartható boldogság témáról.

A fenntartható fejlődés arról szól, hogy GDP-ben, anyagiakban gyarapodjunk. Csakhogy az élet azt bizonyította, hogy az anyagiakban egyre többé válás az embereknek az életben való megnyilvánulásaiban egyre inkább a hülyeség fele vezet. A gazdagoknak nem kell annyira meggondolniuk, hogy mire költik a pénzüket, mert ha rossz dolgot vesznek, még jut pénz arra, hogy kicseréljék, ezzel szemben a kevésbe gazdagabbak sokkal racionálisabban költekeznek. Egy idő után így degresszív görbévé válik az emberek pénz általi boldogulása, egyre nagyobb hülyeségeket vesznek, és ezzel a saját boldogságukat teszik tönkre.

Hogy nézne ki az az Udvarhely, ahol szeretnéd, hogy a gyermekeid éljenek?

Ennyi kocsit semmiképp nem szeretnék látni, mert amikor lejövünk a kislányommal biciklizni, az egy rémálom. Én Udvarhelyet mindenképp egy nagyobb súlyú városnak szeretném látni a többi székelyföldi városok között.

Az elmúlt pár évben Székelyudvarhely egy elfelejtett sztori lett, minden Csíkszeredáról és Sepsiszentgyörgyről szól. Hogy Gyergyószentmiklós még mindig nem talált magára, az egy dolog, és hogy Kézdivásárhely nem tud kiszabadulni Szentgyörgy árnyékából az egy másik. De sajnos már Udvarhelyt sem jegyzik. Régebb még az is jól esett, hogy a Duna tv időjárás jelentése is Székelyudvarhelyet jelezte ki, most meg Csíkszeredát írják. Úgy érzem, hogy a fontosságából a város veszített.

De mint ahogy szoktuk mondani, minden intézményt, céget az ott dolgozó emberek határoznak meg, így a város is attól tud jó vagy rossz lenni, hogy kik azok, akik itt élnek és mozgatják azt valamilyen irányba. Ezért lenne fontos, hogy minél inkább megtartsuk az értelmiséget itt Székelyudvarhelyen.

Csíkszeredában ott voltam, amikor megtörtént az utolsó vezetőváltás a városvezetésben, amikor Ráduly Róbert került a polgármesteri székbe. Ott is nagy szerepe volt az értelmiségnek, a Sapientia egyetemnek, hiszen Ráduly Róbert is a Sapientián tanított, Antal Attila jelenlegi alpolgármester volt az egyetem akkori főtitkára, ugyanakkor jó pár egyetemi oktató is bekerült a helyi önkormányzatba. Ezt jelenti az értelmiség szerepvállalása, ez egy szép példa arra, hogyan tud egy város vezetésébe az értelmiség belefolyni.

Ez sajnos Udvarhelyen hiánycikk, vagyis hogy legyen valaki, aki azt mondaná: ti eddig politizáltatok, amit tudtatok, összeraktátok, most hagyjátok, hogy az értelmiség tudja tovább vinni, hátha többet tud csinálni, mint ti tudtatok. Csíknak nem csak az az előnye a Sapientiából, hogy ott tanul 5-600 diák, hanem az, hogy van 50-60 oktató, aki ott él, és értelmesen hozzá tud szólni a dolgokhoz.

Bármikor kiállhat az egyetem bármelyik oktatója, őt nem fogják felhívni egyik politikai intézménytől sem a véleménye miatt. Az ottani oktatók nagyon ügyes városfejlesztési terveket állítottak össze. Ők tudják ezt csinálni, mert ha szakmailag helytálló, amit mondanak, akkor nem kell félniük senkitől, és a véleményüket meg is hallgatják.

Én örülnék, ha Udvarhelyről nem mennének el az értelmes emberek, ha a helyi értelmiség hangsúlyosabban bele is szólna a városvezetésbe, mert akkor a dolgok valószínűleg jobb irányba haladnának, és Udvarhely is egy boldogabb város lehetne.