Abban az időben egy idényt a másodosztályban is eltöltött a város futballcsapata. Sportemlékeket idéztünk a 61 éves László Lászlóval, aki a lókodi öregotthonban él hét éve.

A „Béligás" csapat

Ha valaki az udvarhelyi labdarúgás legeredményesebb korszakát keresi, azt a hetvenes években találja meg. Az UMTE-nek hívott csapat már a hatvanas évek végén élcsapatnak számított a harmadosztályban, s a hőn áhított feljutás 1973 nyarán következett be. A csapat ugyan másodikként végzett, de a Román Labdarúgó Szövetség átszervezte a bajnokságot, és a második helyen álló csapatok is feljutottak. Nagy volt az öröme a város sportszerető közönségének, hiszen régi álom vált valóra – a nyáron a Bokor György által edzett csapat erősített, hazaérkezett Bálint Ferenc is a Brassói Steagul Roşutól (1973-ban UEFA-kupa-meccset játszhatott volna Brassóban, ha marad), rajta kívül jött Lukács II, Kurkó, az ifiktől felkerült Szávuj, Ambrus és Szilveszter.

Ami az ellenfeleket illeti, ebben az erdélyi csoportban igen erős volt a mezőny: a Vajdahunyadi Corvinul, Szatmárnémeti Olimpia, Nagyváradi Crişul, Besztercei Gloria, Tordai Arieşul gyakorlatilag A osztályos szintű keretekkel rendelkeztek, de a többi csapat is mind erős volt: Aradi Vagonul, Nagykárolyi Recolta, Temesvári CFR, Lugosi Textila, Kudzsir, Aranyosgyéres, Anina, Déva, Nagybánya. A Textil piros-fekete csíkos mezben, fekete nadrágban játszott, fehérrel varrták a számot a hátukra: az akkor induló cérnagyár volt a fő patrónus (innen jött a név is) – a gárda mégis a város tulajdonát képezte, saját autóbusszal, formazsákkal.

A rajt kitűnőre sikeredett az öt évvel korábban felavatott stadionban, ugyanis a nyitó fordulóban a Textil idehaza 2–1-re legyőzte a Corvinult: ezen a meccsen mutatkozott be a nagycsapatban az akkor alig 18 éves Szávuj Attila, aki az első gólt fejelte, a másodikat László László rúgta. Következett egy idegenbeli győzelem 1–0-ra Kudzsiron, majd egy hazai vereség Szatmártól szintén 1–0-ra. Aradon 2–0-ra vezetett a csapat, az utolsó hét percben azonban három gólt kaptak... A hatodik fordulótól már a Marosvásárhelyi ASA-tól érkezett Bóné Tibor vezetőedzőnek, Bokorral ketten vezették a csapatot. Nagyon szoros volt a mezőny, ősszel a 10. helyen állt Udvarhely.

A tavasz azonban nem úgy sikerült, ahogy azt az udvarhelyiek szerették volna. Az utolsó előtti fordulóban a Temesvári CFR-rel játszottunk idegenben, majd a végsőben Lugossal idehaza. Bár a mezőny nagyon szoros volt, egy temesvári döntetlen is megmenthette volna a csapatot: sajnos nem ez történt, Temesváron 2–1-re kikaptunk, és ezzel kiestünk – az utolsó meccs már mindegy volt, 4–1-re kikaptunk idehaza is. A nyáron teljesen átalakult a csapat, nevet is változtatott, az udvarhelyieken kívül mindenki távozott, illetve Bálint Ferenc visszament Brassóba, és ott ismét másodosztályban játszott. Azóta a nyolcvanas évek végén volt egy olyan periódus, amikor valóban lehetőség nyílt a feljutásra, de nem sikerült – általában a Hargita megyei csapatok „tettek be" az akkor már Haladás néven szereplő Udvarhelynek.

A jobb- és a balszél: a László-ikrek

A hetvenes években az udvarhelyi csapat jobbszélsőjét László Lászlónak hívták, a balszélsőt pedig László Gyulának: az 1949-es születésű ikerpár több mint tíz évet focizott együtt szülővárosuk együttesében – soha nem mentek el innen, mert lokálpatriotizmus és klubhűség kötötte őket a városhoz. 1980-ban egyszerre vonultak vissza az aktív labdarúgóélettől. A régi újságokban László I (László) és László II (Gyula) néven szerepel a jobb-, illetve a balszélső.

László László hét éve a lókodi öregotthonban él, odakerülése előtt egy súlyos balesete volt: eltört a medencecsontja, emiatt kétszer műtötték a jobb lábát, jelenleg is járóalkalmatossággal mozog. Az öregotthon előtt a stadion melletti sportszállóban lakott. Ugyanott, ahol annakidején évekig 7-es számú mezben kergette őrületbe az ellenfelek hátvédjeit. 1949. november 24-én született, 15 másodperccel „megelőzve" ikertestvérét, Gyulát – utóbbi balszélsőként játszott a csapatban, 11-es számmal. Gyerekkorukban a stadion mellett laktak, akkor ez a mai sportcsarnok helyén volt – két nagyobb testvérük, Károly és József szintén fociztak és az ikrek velük együtt rúgták a bőrt. Utcabajnokságon a Rakéta csapat tagjai voltak, akárcsak olyan környékbeli gyerekek (rajtuk kívül például Gagiu Marian, vagy a Balázs-, a Gálovits- és a Bencze-testvérek), akikkel később az ificsapatban is együtt játszottak.

„Volt felszerelésünk is: a blokkosok összegyűjtöttek pénzt, s volt egy varrónő, aki megcsinálta" – emlékszik vissza erre a csapatra László László. „Piros stusznink volt, kék gatyánk és piros dresszünk, s a mellére fel volt írva, hogy Rakéta. Fénykép nem maradt róla, de sokáig megvolt." Azazhogy mégis: cikkünk publikálása után eljutott szerkesztőségünkbe egy fotó erről a csapatról.

A Rakéta csapata 1963. július 15-én, az utcabajnokság megnyerése után (ez a csapat ment tovább az ifibe): álló sor, balról jobbra: Fülöp Ernő, László László, Szabó Károly, Balázs Dezső, Bencze Jenő, Sántha Gábor, Thököli Árpád, Gagiu Marian, Csucskov Péter, guggoló sor: Balázs Károly, Balázs Csaba, Györfi Áron edző-csapatvezető, Fejér János, László Gyula. Kapusok: Bíró István, Szilágyi Domokos.

„Felfedezőjüknek" Miklós Vilmost tartják, aki először látta őket „grundfocizni", majd rendszeres edzésre hívta őket, de legelső edzőjük a nagycsapatban már Kiss Árpád volt. Az „idősebbik" László már 17 évesen bemutatkozott az UMTE nagycsapatában: az A-osztályos Petrozsényi Jiul jött kupameccset játszani ide és nyert is 2–1-re. Rövidesen Gyula is bekerült a gárdába, s ettől a pillanattól egészen visszavonulásukig, 1980-ig együtt játszottak. Két idényben a város jégkorongcsapatának, a Küküllőnek is tagjai voltak – 1967-68-ban télen hokiztak is, edzőjük Török Ernő volt. Katonai szolgálatukat Bukarestben töltötték, ahol a Dinamo fociedzésein is részt vettek néhányszor.

Akcióban az ikertestvér: László Gyula is mindenkit kicselezett

A legszebb gólok és a sérülés

László László pontosan nem tudja, de a több mint tíz idény alatt kb. 300 meccset játszhatott a csapatban – góljainak száma is megközelíti ezt, hiszen majd minden meccsen betalált, néha többször is. A legsikeresebb időszaknak a B-osztályos korszakot tartja, kár, hogy csak egy évig tartott. Egyik legemlékezetesebb góljára így emlékszik:

„Aranyosgyéressel játszottunk itthon, s mikor a kapus fel akarta dobni a labdát, hogy rúgja előre, én éppen mellette voltam, megtámadtam és elpöcköltem a labdát a levegőben, majd a kapuba rúgtam. Sokáig emlékeztek az emberek erre a gólra, 4-1-re nyertünk, azt hiszem". Volt egy másik emlékezetes góljuk is testvérével, s egy fotós ezt lencsevégre is kapta: László László arra már nem emlékszik, hogy melyik csapat volt az ellenfél (információink szerint az Aninai Bányász, 2-1-re nyertek itthon), de lényeg az volt, hogy testvérének ő adott be, Gyula pedig felugorva, ollózva lőtte a kapu közepébe győztes gólt. Azt megelőzően, a vezető, első gólt pedig ő szerezte.

Az a híres ollózás: László Gyula a földön, a kapus a levegőben, a labda a hálóban

Ami a fájdalmasabb emlékeket illeti, 1974 tavaszán a Kudzsir elleni 1-1 volt az egyik, mert az a döntetlen már a kiesés szelét hozta a Textil csapatának. A legfontosabb pedig az, ami miatt abba kellett hagyja a karrierjét: 1980-ban Kovásznán történt az eset.

„A kapus mellett elrúgtam a labdát, átugrottam, de ahogy a földre érkeztem, egy fűcsomóra ráléptem, s a lábam kibicsaklott. A jobb térdem megsérült, meg vagyok műtve vele, utána már nem tudtam játszani. Akkor abbahagytam, a minipályán még játszottam egy kicsit a Bútorgyár csapatában."

Amikor eldöntötte a visszavonulást, testvére (aki nem volt sérült!) szintén abbahagyta az aktív labdarúgást. Két év múlva, 1982 nyarán a klub rendezett egy búcsúmeccset tiszteletükre a stadionban (Piatra Neamţ volt az ellenfél) – az eredményre Laci bácsi már nem emlékszik, csak arra, hogy vizes volt a pálya, féltette a térdét, így csak néhány percet játszott, de nagy tapsot kapott.

Az 1982-es búcsúmeccsen készült felvétel – László László 7-es számmal a nadrágján

László László edzősködni nem akart, később pedig nem úgy alakult az élete, ahogy azt szerette volna. Futballista karrierje alatt, még a hetvenes évek elején egyszer elmentek Brassóba próbajátékra az akkori Steagul Roşuhoz, de nem maradtak ott: egy edzés, egy nap után hazajöttek.

„Amikor megérkeztünk, a legelső edzésen játszottunk két kicsi kapura keresztben a pályán" – meséli a történetet László László. „S volt egy olyan, hogy Gyula a kapusnak, Adamachenak (Stere Adamache hétszeres román válogatott kapus volt, 1970-ben a mexikói világbajnokságon mindhárom meccsen pályára lépett, tizenöt évig, 1963 és 77 között a Brassói Steagul Roşu hálóőre volt, 1978 júliusában tragikus körülmények között halt meg, a Dunába fulladt – szerk. megj.) a lába között rúgott gólt, erre a kapus Gyulát fenéken rúgta. De már az öltözőben kezdődött, mert Györffy Csabának a helyére ültem le, mire azt mondta, hogy „Asta-i locul meu!" Akkor már tudtuk, hogy itt már nincs amit keressünk."

Ezután már nem volt kedvük elmenni sehová – a Marosvásárhelyi ASA-hoz mentek volna szívesen, de oda nem hívták őket.

„Hívtak Resicára, s mind a két kolozsvári csapat, az Universitatea és a CFR is hívott minket, még pénzt is adtak buszra, de nem mentünk. Megszerettük itthon..." – mélázik el László László.

Csapatkép a hetvenes évekből: a guggoló sorban balról a harmadik László Gyula, az ötödik László László

Az öregotthonban (ahol a lakók közül ő a legfiatalabb) néha néz focimeccset, például tavaly végig tudta nézni a világbajnokságot. Az utóbbi évtizedek legjobb játékosának Zinedine Zidane-t tartja, legjobb csapatának pedig a Barcelonát. Nem telnek tétlenül a napjai: délelőtt olvasgat, rádiót hallgat, de az otthon mindennapi életében is besegít, vasal, segédkezik az ebédlőben. Nosztalgiázik, elfoglalja magát, s szívesen mesél az egykori, nagy foci-időkről.

A Rakéta csapata 1963. július 15-én, az utcabajnokság megnyerése után (ez a csapat ment tovább az ifibe): álló sor, balról jobbra: Fülöp Ernő, László László, Szabó Károly, Balázs Dezső, Bencze Jenő, Sántha Gábor, Thököli Árpád, Gagiu Marian, Csucskov Péter, guggoló sor: Balázs Károly, Balázs Csaba, Györfi Áron edző-csapatvezető, Fejér János, László Gyula. Kapusok: Bíró István, Szilágyi Domokos.