A tehetség felfedezése, gondozása már jóval az iskolai időszak előtt megkezdődhet – vallja Révész György pszichológus, egyetemi oktató, aki október 24-én, hétfőn délután öt órakor hatalmas közönségnek tartott előadást. A Művelődési Ház koncerttermébe több sor pótszéket kellett behozni, hogy a több száz érdeklődő elférjen.

A három előadásból álló Pszinkron 4 rendezvénysorozatot a Magyar Tudomány Napja alkalmából szervezi a Sylvester Dénes Egyesület és a Magyar Pszichológiai Társaság erdélyi tagozata.

Táncol vagy épít a gyerek?

A házigazda Dósa Zoltán pszichológus és meghívottja közti beszélgetés fő témája az intelligencia és kreativitás közti kapcsolatok, különbségek vizsgálata, illetve a tehetséggondozás folyamata volt.

Révész György szerint a tehetség felismerése elsőként a szülők és az óvodapedagógusok feladata lenne, s ennek nagyon egyszerű módjai vannak: meg kell figyelni, mi az, amibe a gyerek úgy bele tud feledkezni, hogy akár órákra leköti, például a tánc-mozgás, éneklés, rajz vagy építőjáték.

A fogékonyságot a napköziben is kis trükkökkel fel lehet fedezni: ha például az óvónő egy reggel lejátszik egy dalt, látja, hogy ki üti a ritmusát, és ha napokkal később megkérdezi, milyen dalt hallottak, a zenei tehetségek vissza tudják idézni.

Fontos azonban tudni, hogy nem föltétlenül tehetséges minden gyerek, noha minden szülők szeretné, ha az ő kicsinye az lenne. A tehetség felfedezése érdekében jó, ha ingergazdag környezetbe helyezik a gyereket, hiszen sokféle tehetség van. Lehet például művészi vagy sporttehetség, de akár szociális téren is megnyilvánulhat a fogékonyság.

Előfordul, hogy a szülő a saját meg nem élt vágyait erőszakolja rá a gyerekre, ami igen veszélyes: az ő esetükkel inkább a pszichoterapeuták foglalkoznak – jegyezte meg a szakember.

A kreatívokat kirekesztik?

Iskolás korban számos teszt, vizsgálat létezik, amelyből kiderül, miben tehetséges a gyerek. Ezek azonban nem nyújtanak garanciát semmire: a tehetség önmagában nem elég a sikerhez.

Hiába szeret valamit a gyerek, ha senkitől sem kap biztatást, támogatást, elillan az ambíciója. Pedig a tehetség kibontakoztatásához rengeteg munka is kell, amíg az illető megtalálja az erre leginkább megfelelő formát, tevékenységet.

A szakember szerint az intelligens emberek gondolkodása konvergens, azaz jobban szeretik az egy válaszos feladatokat, míg a kreatívok divergensen, szerteágazóan gondolkodnak, folyton eszükbe jut valami más, szabadabban értelmezik a feladatokat.

A kreatív emberek hajlamosak a kilengésekre, deviáns viselkedésre, nehezen illeszkednek rendszerekbe, másképpen gondolkodnak, ezért ritkán szereti őket a többség. Ha középszerű vezető kerül hatalomra, azon dolgozik, hogy ezeket az átlagon felülieket kiiktassa a rendszerből – fogalmazott Révész, s nem tudtak nem eszünkbe jutni a történelem véres példái.

Megfigyelhető, hogy az iskola is jobban „kedveli" az intelligens gyerekeket: ők nem csak jól teljesítenek a tanulmányok terén, de szófogadók, szabálykövetők, belesimulnak a rendbe, így könnyebb velük dolgozni.

Révész szerint a magas szintű kreativitás magas intelligenciaszinttel (120 fölötti IQ-val) párosulva a legelőnyösebb kombináció, mivel az intelligencia segíthet kontrollálni a kilengéseket, megakadályozva a tehetség – és olykor akár az emberi élet – elpazarlását. Azt viszont nem lehet előre megmondani, mi viszi sikerre, vagy mi teszi tönkre a tehetséges embert – ez egyénfüggő.

„Folyton eszébe jut valami"

Révész leszögezte, nem hibáztatja az iskolát a kreativitás hanyagolásáért, hiszen az intézmények nagyon nehéz helyzetben vannak: a tanórákon hatalmas mennyiségű tananyagot kell feldolgozni emelt óraszámban, nagy csoportokban.

Így nem igazán van idő arra, hogy a gyerek begyakorolja az anyagot, és legyen ideje sikerélményeket szerezni, megszeretni azt annyira, hogy kreativitását használva új megoldásokat eszeljen ki.

Saját gyerekét hozta fel példának: a pedagógusa problémaként értékelte, hogy a gyereknek óra közben „folyton eszébe jut valami", és ezt próbálta kinevelni belőle, míg végül butának kezdték tartani.

Azért úgy látja, vannak jó példák az iskolához kötődő tehetséggondozásra is: különféle szakkörökön, különórákon fejlődhetnek tovább az átlagon felüli gyerekek, vagy akár rendszeresen átlátogathatnak más iskolákba, ahol azzal foglalkozhatnak, ami őket különösebben érdekli.

Ez azonban plusz energiát igényel mind a tanár, mind a diák részéről, ami a hagyományos oktatási rendszer mellett sokszor nagy erőfeszítés.

Említett olyan alternatív oktatási módokat is, ahol a kreativitásra nagyobb hangsúlyt fektetnek, de szerinte azokat az eredményeket a kisebb osztálylétszám, illetve a nagyobb tanári fizetés teszi lehetővé, mivel úgy könnyebb minden gyerek egyéni igényeire figyelni.

A gyerekek kis százaléknál még a Polgár-lányoknál bevált oktatási kísérlet is lehetséges: mindhárom nemzetközi sakknagymester magántanuló volt, és a sakk mellett több diplomával is rendelkeznek, illetve négy-nyolc nyelvet beszélnek.

Áldás vagy átok a tehetség?

S hogy kiket tart igazi tehetségeknek a szakember? Elsőként mindjárt Barabási-Albert László csíkkarcfalvi származású, világhírű fizikust, a hálózatelmélet megalkotóját említette, aki nem csak saját tehetségét állította a társadalom szolgálatába, de a tehetséggondozás terén is jelentős munkát fejtett ki. Aztán humorosan hozzátette még Dósa Zoltánt is.

Elgondolkodtató kijelentések hangzottak el a „gonosz zsenikről", illetve a zseni és az őrült közti különbségekről is: a szakember szerint éppen az intelligencia által biztosított kontroll vagy annak hiánya adja a különbséget. No meg az, hogy a tehetséges fejben kavargó újszerű, különleges gondolatokat, összefüggéseket sikerül-e értelmes formába önteni. Ez ambíció, szorgalom és sok munka eredménye – ezért érezhetik egyesek a tehetségüket áldás helyett átoknak.

Folytatás kedden délután ötkor: Séra László egyetemi oktató a humor pszichológiájáról tart eligazítást, november 2-án pedig Varró Éva pszichoterapeuta vezet be az önismeret zegzugaiba.