Magyardécse egy szép falu Beszterce-Naszód megyében, Kolozs megye határához közel. Cseresznyéjéről híres, de ennek semmi köze az ügyhöz. Zsolt ott szállt meg, és szállásadói, akik a reggel indulni akaró tudósembert délig túszul ejtették, megajándékozták őt egy kosárnyi gyümölccsel, melyben a sok soványka, de aromás hargasmagú szilva tetején ott pöffeszkedett néhány öklömnyi méretűre dagadt Nagy Józsi-körte, mint földesúr a jobbágyok felett. Legalábbis ezt mondták a décseiek, hogy ez a Nagy Józsi-körte. Persze, az is lehet, hogy cseleztek a décseiek, és náluk a Nagy Józsi-körte kisebb, mint nálunk a vackor, ezt csak azért küldték el ide, hogy pukkadjunk meg az irigységtől, ahogy a románok mondják: „de ciudă”. Amolyan hadüzenetként. Na, de ezt soha nem fogjuk megtudni, hogy ez egy burkolt hadüzenet volt-e, vagy csak ártatlan ajándék az átutazónak. Annyit tudunk csak, hogy ez a körte erősen hasonlít egy másikra, amit mi is termesztünk itt, de aztán annyira hasonlít, mint egyik pattanás a másikra, csak nem akarok itt menőzni vele, hogy nehogy a décseiek, akiket egyébként nagyon szeretek, ellentámadásnak vegyék ezt, és végül a háború úgy kezdődjön, hogy a komám visszaütött.