A rendszerváltás utáni években nem voltak ritkák Székelyudvarhelyen a nagyobb tömegrendezvények, ezek egyrészt politikai indíttatásúak voltak, másrészt olyan dolgokat ünnepelt a közösség, amiket az azt megelőző években tilos volt. Ilyenek voltak a március 15-i ünnepségek, illetve az  országos vagy megyei politikai események generálta tüntetések, például az 1990-es márciusi etnikai konfliktus. 1995. február 4-én, szombaton viszont Orbán Balázs szobrát avatta fel Székelyudvarhely főterén a többezres tömeg.

A közösség akarta

Mindjárt a rendszerváltás után szóba került a városban, hogy Orbán Balázsnak szobrot kellene állítani. Az egyszerű munkásembertől a nyugdíjasig, az önkormányzati képviselőtől az érettségiző diákig mindenki egyetértett azzal, hogy óriási jelentősége és üzenete lenne egy ilyen köztéri alkotásnak.

Az önkormányzat szoborbizottságot alakított, ebben olyan képzőművészek voltak, mint Kós András, Gergely István, Korondi Jenő, Vetró András, Márton Árpád, Dóczi András és Biró Gábor. A bizottság elnöke, Zakariás M. László tanácsos, valamint dr. Ferenczy Ferenc polgármester aláírásával 1993. január 15-én jelent meg a pályázati felhívás, amelyben a szobrászművészeket arra buzdították, hogy vegyenek részt a pályázaton.

Hat szobrászművésztől hét pályamunka érkezett, Szabó János, a Vasszékely későbbi megalkotója kettőt is készített, a gipszmaketteket a városháza bejáratánál lehetett megnézni, az udvarhelyiek szavazhattak is.

1993, december másodikán ülésezett a szoborbizottság, ami – figyelembe véve a lakosság véleményét is a szavazatok alapján – Hunyadi László marosvásárhelyi szobrászművész munkáját fogadta el. A második Bodó Levente szentegyházi művész lett, harmadik díjat nem osztottak.

Megkezdődött a pénz- és fémadományok gyűjtése, 1994-ben Marosvásárhelyen Hunyadi elkészítette a szobor életnagyságú agyagváltozatát – ezt a szoborbizottság művészei, valamint a város elöljárói többször is megtekintették.

A gipszváltozatot 1994. december 5-én hozták Székelyudvarhelyre. Közben a városlakók, vállalkozók kezdték összegyűjteni a szobor elkészítéséhez és felállításához szükséges összeget, sok magyarországi adomány is érkezett. A legnagyobb az Ilyés Alapítványé volt, mintegy 500 ezer forint, illetve – ma bármennyire hihetetlen – az akkori önkormányzati testület félévi juttatását ajánlotta fel a szobor elkészítéséhez.

Csak a ledöntött szobrainkat állítjuk fel újra

A szobor a matricagyár egyik termében készült el. Az öntést a szabadkai Antal Mihály és két segédje végezte el, a mester az ún. viaszvesztéses módszerrel dolgozott. A szobor nem tömör bronz, hanem kb. két centiméter vastag bronz, belül üres. Az avatás előtt néhány nappal a közben megépített talapzatra került, ez szovátai kőből készült. A gyárból egy speciális autóval szállították a helyszínre, ahol daruval emelték a helyére. A szobor 2,70 méter magas, súlya körülbelül hét mázsa.

A fényképen háttal áll Lőrincz György író, akkori megyei művelődési felügyelő, szemből, kezeit összefogva Ferenczy Ferenc akkori polgármester.

1995. február 4-én, egy hűvös szombati napon a déli harangszóra udvarhelyiek ezrei gyűltek össze a főtéren, a visszaemlékezések szerint a titkosszolgálatok emberei is nagy számban voltak jelen.

Olyan vendégei voltak a városnak az avatáson többek között, mint a történelmi egyházak erdélyi vezetői, valamint Duray Miklós, Szürös Mátyás, Markó Béla, Patrubány Miklós, Rudas Ernő, Kasza József, Sütő András és mások. Utóbbi beszéde óriási sikert aratott az egybegyűltek körében. Idézzük:

„...nem fölösleges és túlzásba vitt dolgokat mívelünk, hanem részint a lábára állítjuk vissza mindazt, amit az első világháború utáni, két világháború közötti periódusokban ledöntöttek. Mi csak a ledöntött szobrainkat állítjuk fel újra és nem tobzódunk szoborállításban."

A szoboravatás után a Tanítóképző ebédlőjében volt a díszebéd, amin háromszáz ember vett részt, Ferenczy polgármester mondott pohárköszöntőt, Jakubinyi György mondott asztali áldást, Zöld Ferenc, az Akadémiai Kiadó igazgatója a kolozsvári Mátyás szoborhoz hasonlította a felavatott alkotást. A koccintáshoz a csombordi bort Csávossy György biztosította.

Orbán Balázs szobrának felavatása után, a kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején egyre több köztéri szobor lett a város központi részén. Annyi, főleg mellszobor készült és állítódott fel köztéren, hogy a várost más településeken csúfosan „Szoborhelynek" hívják – természetesen minden szoborállításnak külön története van. Ám, a legnagyobb székely szobrát sem művészetileg, sem a közösség összefogása szempontjából, sem pedig az avatás körülményeit illetően nem sikerült lekörözni.

(Cikkünkhöz felhasználtuk a szoboravatásra megjelent kiadvány szövegét – szerkesztette dr. Ferenczy Ferenc, Lőrincz György, Hermann Gusztáv és Zepeczaner Jenő –, valamint a Hargita Népe napilap archívumát. A fényképek Lőrincz György és id. Csedő Attila magánarchívumaiból származnak)