Fűzfa Balázs szerint természetesen megy a költészet által a világ elébb, és nem csak azért mert a „Ment-e a könyvek által a világ elébb?" Vörösmarty sor néhány betűben megegyezik a fenti kérdéssel, hanem azért, mert a költészetet azért találták ki, hogy előrébb vigye a világot.

"A költők valami olyasmit tudnak elmondani, amit mindannyian tudunk és érzünk, csak nem tudjuk megfogalmazni. Valami olyasmit tudnak a nyelvvel, amire a hétköznapi ember nem képes. A nyelv segítségével közvetítenek érzéseket szerelem, élet, halál tárgykörében, amelyek a legvégsőkig érdekelnek mindannyiunkat.

Fűzfa Balázs, irodalomtörténész

Sőt, mondhatni, ezen a három dolgon kívül keveset tudunk mondani, ami még érdekel bennünket. Minden jelentős vers e kérdések valamelyikéhez szól hozzá. Vagy azt mondja, hogy élni szép, vagy azt, hogy élni nem szép, de nagyon szeretnék. Vagy azt, hogy „szeretlek téged kedvesem", vagy, hogy „minek nevezzelek?" téged, vagy az Elbocsátó szép üzenet címszóval mondja Ady: hogyan szakítsak veled.

De a költészet egésze az olyan alapvető emberi érzések körül forog, amelyek nélkül nincs létezés a Földön.

Tehát a költészet, egyértelmű, igenis, vitte elébb a világot. Abban is hiszek, hogy a jelentősége semmivel sem csökkent, sőt, majdnem hogy azt mondom, az utóbbi években, évtizedekben többet olvasnak a gyerekek, fiatalok. Ebben én teljesen biztos vagyok, csak legfeljebb nem azt, amit mi szeretnénk.

Hiszen egész nap számítógép előtt ülnek, sms-t olvasnak a mobil telefonjukon. Soha nem olvasott annyit az emberiség, mint most, csak valahogyan azt kell kitalálni, hogy a szépirodalom felé hogyan tudjuk egy kicsit nagyobb arányban terelgetni őket.

Ez az irodalomtanítás feladata, a nyelv és a nyelvtan tanítás feladata. Tehát a költészet és a könyvek által a világ megy elébb és nekünk, igenis kapaszkodnunk kell a költők és az írók után. Úgy értem, hogy nekünk, tanároknak, és mindazoknak, akik az irodalom közelében élnek.

Az írók és a költők mindig pontosan tudják, hogy miről szól az emberiség élete, a legfontosabb kérdései. Hogy csak egy példát mondjak. „Hiába fürösztöd önmagadban/ Csak másban moshatod meg arcodat" – mondja József Attila, körülbelül hetven évvel a Facebook feltalálása előtt, és ezzel tulajdonképpen a közösségi oldal alapgondolatát és lényegét fejezi ki.

Egy mai gyerek számára nincs fontosabb kommunikációs csatorna, mint a Facebook. De csak akkor, ha képes megérteni a gyerek, és a tanár is, hogy a kettejük közeledésének egyfajta lehetősége az oldal, hogyha a tanár elfogadja a facebookot, a diák pedig azt, hogy a Facebook alapgondolatát, hogy csak a másik ember segítségével juthatok közelebb saját magamhoz, József Attila találta ki.

A zsenik, a költők, a lángelmék arra valók, hogy hetven évvel az emberiség átlaga előtt járjanak. Ebbe általában bele szoktak halni, mint Petőfi vagy Csokonai, József Attila.

Ez az élet természetes rendje, hetven évvel az emberiség előtt járni oly megterhelő lélekre, szívre, testre egyaránt, hogy abba belepusztul az ember. Ez nincs másként. De azért teszik ezt, mert ez a dolguk. Nekünk az, hogy kapaszkodjunk utánuk a megértésben, és a másik ember megértésében."

Jordán Tamás, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, színházigazgató, egyetemi tanár

Jordán Tamás úgy gondolja, mindent meg kell tenni azért, hogy ne menjen hátrébb a világ.

"Azért, hogy előre nem megy a világ a versek által, sajnos, abban biztos vagyok. A versek nagyon nagy hendikeppel vesznek részt a mai világban.

Mindazok, akik evvel foglalkoznak, akár pedagógusok, akár gyakorló költők, akár irodalmárok, tudósok, oktatók, akár versmondó színészek, mindent meg kell ragadni, hogy a gyermekek ne kerüljenek nagyon távol a verstől.

Az a megállapításom, hogy egyre nagyobb a szakadék. Hogy mehetne-e a versek által a világ elébb?

Nagyon sok kell ahhoz, hogy a versek is komoly tényezőként jelentkezzenek a világ változtatásában. Kicsit szkeptikus vagyok. Másmilyennek kéne lenni a bölcsődének, óvodának, másoknak kellene lenni azoknak a szülőknek, akiknek a gyerekei óvodába, bölcsődébe járnak, tehát nagyon el van rontva minden.

Talán nem irreverzibilis folyamat, de a megállításához is nagyon sok kell. Egyáltalában a kultúra, művészet a mostani világban egyre több pozícióját veszti el, de reményt keltőek számunkra ezek a Nagy Versmondások, vagy akár a Sebővel közös fellépéseink, amikor megtapasztalhatjuk, hogy a dolog nem teljesen reménytelen. És ami a legmeggyőzőbb nekem, a Nagy Versmondás kapcsán, hogy a televíziós felvételeken rengeteg közelképet lehet látni.

Tehát nem csak az az élmény, hogy egyszerre szól 800 vagy 1000 gyerek, hanem az is, hogy a közelképeken látni elragadtatott, odaadó szemeket, mosolygós arcokat, hittel teli tekinteteket. Olyankor egy picit merek bizakodni abban, hogy azért ennek, amit teszünk, csak van valami hatása."

Sebő Ferenc, Kossuth-díjas énekes, zenész, zeneszerző, a Sebő együttes alapítója, vezetője

Sebő Ferenc szerint nem könnyű, de nagyon jó kérdés.

Van egy ismerősöm, aki ezt szépen megírta versben.

A verstől nem biztos, azt várjuk, hogy a világ általa menjen előbbre. Azt viszont, hogy élni tanítson, élni segítsen, elvártuk tőle.

A költészet az én fejemben tulajdonképpen a dalhoz, az énekhez kötődik, ami az alapkommunikáció része.

Ezt az elmúlt évek tapasztalata alapján, folkloristaként mondom. A mai időkig az emberek kommunikációja három részből állt, ebből a beszéd csak az egyik.

A másik az ének, a harmadik a tánc. Ez a három olyan szerves egységben van, mint a szentháromság. Nagyon nagy hibája ennek a kornak, hogy leválasztja ezeket, szakosítja és eltűnteti.

Az emberek abbahagyják az éneklést, ezáltal a költészettel is leszámolnak tulajdonképpen. Úgy értem, hogy a beszéd, a zene, a tánc a kommunikáció részei, hogy mindegyikkel mást lehet elmondani, és mást lehet megtudni a másik emberről.

A beszédnek megvannak a maga bejáratott formái. A dallal, az énekléssel olyasmit lehetett kifejezni, amit beszédben nem illett, nem beszélve a táncról.

Az emberi kapcsolatok kialakulása, hogy a fiatalok egymást megismerjék, és életre szóló kapcsolat keletkezzen, elképzelhetetlen tánc és zene nélkül.

Ezért van ma annyi rossz házasság, mert úgy mennek bele, hogy nem ismerik egymást minden oldalról. Ezt nem lehet megbeszélgetni. Úgyhogy én húzom a vészharangot, ahol csak lehet, és azért is terjesztem még énekkel is a verseket, mert az – mondom – nektek kell, nem nekem.

Az mindenkinek szükséges, hogy valahogy ki tudja magát fejezni. Az élethez nagyon-nagy szükség van arra, hogy az ember meg tudja maga oldani a problémáinak egy részét. Ha nagy feszültségek gyűlnek fel, akkor kell egy olyan nyelvezet, amivel ki tudom ezt fejezni, hogy megkönnyebbüljek tőle.

Az irodalom kérdése itt arra való, hogy az ember meg tudja fogalmazni, artikulálni tudja az érzelmeit – ha ez valamilyen módon sikerül, akkor az ember megnyugszik tőle, és meggyógyul.

Azt mondták nekem az öreg parasztasszonyok, akiket kérdezgettem, hogy miért tanultak ennyi éneket, hogy „Ferike, az ének az gyógyít." Ezt nem szabad elfelejteni, ha mást nem, a folklórgyűjtésekből ezt legalább hasznosítani kellene.

Ne felejtsünk el énekelni. Ne felejtsünk el szépen megfogalmazott mondatokat megtanulni, ami kisegít minket egy zavarból, amikor éppen valamit mondani kellene, és nem jut eszünkbe semmi. Legyen kéznél egy Arany János vers vagy egy jó népdalszöveg.

Azt mondta nekem egy csángó vénasszony: „Tudja Ferike, az a Józsi olyan jó ember volt, hogy tedd a sebre, s meggyógyul." Ezt én hány mondatban tudnám, olyan pestiesen, elmesélni?

A költészetnek ez az ereje, és a világ nem rajta múlik. Ez egyénre szabott: a biológiai létünk összessége a kommunikáció, hogy ki tudd magad fejezni, hogy kapcsolatot találj.

Ebben a korban, amikor a kommunikáció szó lóg ki a szájakból, az emberek Magyarországon szinte már alig állnak szóba egymással. Itt még szerencsére, nincs ez a helyzet, még beszélgetnek az emberek, hál istennek. Ezt kéne megtartani, és szükségünk van egymásra, mert nem megy ez anélkül."