Kevesen voltak kíváncsiak a csütörtök esti irodalmi estre a Menta Bisztróban, a Magyar Kultúra Napja alkalmából a kolozsvári Sétatér egyesület felolvasóestjén. A moderátor Fekete Vince kézdivásárhelyi költő volt, a meghívott szerzők közül három erdélyi (Dimény-Haszmann Árpád, Király Zoltán és Lövétei Lázár László), Szálinger Balázs és Szentmártoni János Magyarországról érkeztek, utóbbi nem mellékesen a Magyar Írószövetség elnöke 2010 óta. A beszélgetésre mintegy 15 érdeklődő volt kíváncsi, de közülük is többen elmentek az est folyamán.

Habár jó hely a Menta Bisztró és ilyen estekre is megfelel, azért egy plakátot nem ártott volna kiragasztani az ajtóra, hogy a vacsorázni betérők ne nézzenek furcsán az asztaltársaságra, ahol mikrofonnal a kezükben emberek irodalomról, főleg versekről beszélgetnek. Az est folyamán az is megtörtént, hogy a szállóvendégek egyike papucsban jött le elfogyasztani a vacsoráját, s melléje még hangosan is diskurált.

Az öt költő egy-egy vers felolvasása után a "van külön erdélyi magyar irodalom vagy nincs?" kérdéskörét kezdték boncolgatni, s most sem jutottak előbbre, mint az elmúlt huszonöt évben, hiszen két évtizeddel korábban az akkori generációk is erről vitatkoztak. Az inkább harmincas-negyvenes éveikben járó, már évek óta rendszeresen publikáló, főleg szerkesztőként dolgozó költőknek azonban vannak-voltak erről meglátásai, Szálinger kerek-perec kijelentette, hogy őt még büszkeséggel is tölti el, amikor a "zalai költő" kifejezést használják a neve után, lévén, hogy Keszthelyen született. "Odavalósi", ahogy itt mondanánk – Balázst egyébként onnan is ismerhetik az udvarhelyiek, hogy három évvel ezelőtt a Tomcsa Sándor Színház mutatta be Köztársaság című drámáját.

Egy következő környi vers után a folytatódó beszélgetés témája az volt, hogy a pályakezdők hogyan szólaljanak meg – Király Zoltán erre egy nagyon frappáns aranyszabályt mondott: nem árt, hogyha egy verseskötetben egy jó vers van. Ezt azzal is megtoldotta, hogy Szergej Jeszenyin, akivel előfordult, hogy ezrek előtt olvasott fel, egész életében azt tartotta magáról, hogy úgy 3-4 jó verset írt. Szentmártoni ezt megtoldotta azzal, hogy a vers olyan, mint a gyermek: születik, de csinálni kell. Az utolsó felolvasó-körben az egyik legnagyobb hatást Dimény-Haszmann Árpád verse, az Ocsú Dani tette a maradék hallgatóságra. Az irodalmi est baráti hangulatban kezdődött és ugyanúgy végződött.