Potozky László idén lesz harminc éves és 2011 óta két novelláskötetet, valamint két regényt tett le az asztalra – alig tíz évvel ezelőtt érettségizett, majd Kolozsvár következett, néhány éve pedig Budapesten él. Földink is valahol, hiszen csíkszeredai, az érettségiig itt is élt.

Fiatal, visszahúzódó értelmiségi, aki nagyon korán kezdett nagyon jól írni – sokan talán felkapják a fejüket arra, hogy Potozky még a harmincat sem töltötte be, s máris sikeres írónak számít.

„Nem kor kérdése az, hogy ki hogyan látja a világot. Norman Mailer 25 éves volt, amikor megírta minden idők egyik legdurvább háborús regényét. Miért tehette meg? Mert megvolt hozzá a szükséges tapasztalata, hagyott benne elég nyomot az élet. Valahogy én is így vagyok ezzel. Úgy éreztem, ez akart kijönni belőlem, akkor meg minek vártam volna vele? Nemrég voltam egyetemista, még frissek, elevenek az élmények" – jegyezte meg egy vele készült interjúban, miután megjelent az Éles című regénye 2015-ben.

Égéstermék című új regénye tavaly jelent meg a Magvető kiadónál, Potozky László pedig nemcsak ezért számít az egyik legígéretesebb fiatal magyar prózaírónak. De lássuk az Égésterméket.

És akkor valami történik

Adott egy átlagember, egy huszonnyolc éves, tépelődő, helyét nem találó fiatalember, aki édesanyjával és testvérével (aki nem mellékesen rohamrendőr) él, s a szürke hétköznapokban egyszer csak valami történik. Valami olyasmi, ami 2014-ben Ukrajnában történt, a kijevi Majdan téren, ahol a korrupt vezetők és az ország keletre tolódása miatt elindult békés tüntetések végül számos áldozathoz vezettek, illetve közvetlenül a Krím-félsziget elcsatolásához és a kelet-ukrajnai háborúhoz.

Potozky mindezt a hétköznapi ember szemszögéből mutatja meg: mit éreznek azok, akik a bőrüket viszik a vásárra, és akik még mindig tényleg hisznek abban, hogy az utcáról induló, modern technikai és kommunikációs eszközökkel vívott harc sikeres lehet.

Mindezt úgy, hogy nem teremt hősöket.  A főszereplő inkább belekeveredik a dolgokba a frissen megismert (ez a jelenet egyébként nagyon pesti, legalábbis nagyvárosi) barátnője miatt, majd sodródik az árral, illetve ott találja magát a barikádokon, a lelőtt, megsebesült, megalázott emberek között.

„Megtanulod, mi a kimerültség, ha két napon keresztül azon kattogsz, hogy honnan van végtelen sok riasztógránátja a rohamrendőröknek, és vajon ők hogyan bírják, hogy szinte szünet sincs a robbanások közt? Durván áll a bál a belvárosban, a keményvonalasabb légiósok egyfolytában kint vannak, és úgy jönnek vissza a barikádok mögé, mint a rongy" – ilyen, nagyon is valóságszagú mondatok ábrázolják az elképzelt forradalmat Potozky regényében.

Néha olyan szöveghűen idéz politikusbeszédeket, annyira jellegzetesen adja vissza az elképzelt forradalom hangulatát, hogy tényleg azt hiszi az olvasó, kicsit tényleg ott van a Majdanon. Vagy bárhol, ahol a hely egy kicsit is hasonlít Kelet-Európára, és az embernek már régen elege lesz mindenből.

Csúfondárosan a Mikiegér nevet kapta a képzeletbeli országvezető a regényben, a különböző karakterek nevei (Kagim, Nikka, Korbuc, Buller, Szlendermen, Holgerszon) semmit nem árulnak el viselőjükről, illetve az események elképzelt helyszíne, a Konrád tér.

A forradalom félremegy

Ha ezt a könyvet valaki meg akarja filmesíteni, szerintem könnyű dolga lesz – mondjuk, a Majdan teret 2014-ből vagy a budapesti Szabadság teret 2006-ból, illetve a bukaresti Központi Bizottság épülete előtti teret 1989-ből nehéz lesz rekonstruálni teljes egészében, de a körülmények teljesen adottak.

Ez egy nagyon ügyesen összegyúrt forradalom, aminek - mint minden rendszerváltásnak, illetve forradalomnak, ami előbb-utóbb polgárháborúba torkollik - nagyon szomorú az üzenete: az, hogy nincsen egyetértés ember és ember között, csupán a hatalom megragadása ilyen vagy olyan céllal, önös érdekből. A szemüveges, filozofikus értelmiségi nem tudja összegyeztetni célját a radikális, erőszakos, „én vagyok a legerősebb" kiállású tüntetőével, a tapasztalt katona az újoncéval, a fiaiért aggódó anya a kisebbik fia barátnőjével.

Nincs közös hang, közös érdek, egyetértés egy idő után, csak az a mindent beborító szag, füst, bánat és keserűség a romokon. Az égésből származó, fojtogató füstű, összebüdösödött valami, nevezzük, ahogy akarjuk.

(Potozky László: Égéstermék, Magvető Kiadó, 2017, 168 oldal)