Kultúra » Színház

Állati ez a színház

A rosé leér, megkezdődik a hajsza a csodálatos vadállatokért. Azaz csak kezdődne. Ma a pincérnek van a fellépése.

MEGOSZTÓ PDF email





Hasonló cikkek
fotó: Szász Zsuzsi

Kinek a munkája mennyit ér?

Aki ott volt, látta, szerette, nevetett és vörösre...
fotók: Szász Zsuzsi

Nekünk, ha férfiak vagyunk

Mintha az udvarhelyi nők azért ültek volna be erre az...
ifeszt2

Mi vagyunk az Adria

Arról, hogy hogyan lehet férjhez adni kétszáz aranyért...

Felnőttkori traumák fotó: szinhaz.ro/Csedő Attila
Felnőttkori traumák fotó: szinhaz.ro/Csedő Attila
szerkesztoÍRTA: BALOGH RÉKA ADRIENNE
2015. január 16., 12:51
0 hozzászólás. 

Fél nyolc. A 'G' a rögtönzött nézőteret kivéve pukkanásig tele, színészek és vendégek egymást kerülgetve készülnek élményt adni és kapni. Mosolyogva szólunk a pincérnek, két főre foglaltunk asztalt, mire ő gondterhelten bár, de beavat a házirendbe: „Hátramentek, leültök, és ha kezdődik az előadás, a székkel együtt visszajöttök!" Arcunkra fagy a mosoly, de eldöntöttük, mivel ritkán szabadulunk, jól érezzük magunkat.

Sorstársaink a telefonjaikat nyomogatják, fekete teát isznak tejjel, és két lány cigizés közben 'helyet intéz' magának. Látszólag senki sem lázadozik, a panaszkönyv se kerül elő, ők csak várnak a megfelelő pillanatra.

Két pohár rosénkkal kissé eltévedtünk egy szinte tökéletesen működő hangyabolyban. Az az érzésünk, valami olyanba nyúltunk, amit nem érthetünk egyszerű, utcáról betérő vendégként. Mire leér a rosé, épp nyolc óra.

Szék a kézbe, indul a helyvadászat.

Még élvezném is, ha a kegyetlen 'főúr' meg nem állít: Hová mentek?! Azt mondtam, amikor kezdődik az előadás! Már nincs kedvem sem az órára mutogatni, sem vitatkozni. Fél kilenc lesz, de már nem vagyok merev, átadom magam a hangyaboly zsivajának.

Kiszakít a rendező hangja, aki arra kér, ha nézni szeretnénk az előadást, keressünk helyet a nézőtéren. Vadászat elmarad, már csak négy szék üres. Izgalom a tetőfokon, teljes sötétség és elkezdődik. Egy kis vakoskodó dialógus után felgyúlnak a fények:

három 'gyerek' ül a színpadon.

Játszanak, utánoznak, belebonyolódnak, megrémülnek... mindent anya nélkül. Teri Amerikába emigrált hátrahagyva gyerekeit, akikből depressziós, helyüket nem találó felnőttek lesznek. Néha beszélnek telefonon, de minek.

A téma ütős, bár valószínűleg idegen az eperszezonkor csupán néhány hónapra külföldre utazó székely anyák számára. A helyi jelleget talán a Terit játszó Fincziski Andrea, valamint a pszichológust (is) megjelenítő Nagy Csongor Zsolt beszédmodora adja. Az utóbbi igazi humorforrás is, amit abszolút jól vesz a közönség.

Az éppen rendőrségi vallomását mondó Teri monológja először elnéző mosolyt csal sokunk arcára, magunkban legyintve a butácska, rossz döntések sorozatait hozó asszony sorsán. Csak akkor fagy az arcunkra a mosoly, amikor kiderül, a sok rossz döntésnek ára van: a rák. És nem csak...

A színészek játéka összességében leköt,

bár néha azt érzem, hogy a kevesebb több lenne. A rendezői koncepció nem enged szabadulni, mindenképp a görbe tükörbe kell nézni. Már akinek. Mellettem egy fiatal lány tízpercenként helyzetjelent a fészbukon, és közben őszintén fel-felnevet a poénokon. Kettős lét, talán hamarabb szabadul így a tükörtől, mint mi.

Vége. Felgyúlnak a fények, és minden ott folytatódik, ahol abbamaradt. Az emberek újabb kört kérnek, és egymás arcát fürkészik, ismerős hangulatot keresnek rajtuk. Mi rohanunk haza a gyerekekhez.

Garaczi László: Csodálatos vadállatok, felolvasó-kocsmaszínházi előadás

Szereplők: Barabás Árpád, Fincziski Andrea, Mezei Gabriella, Nagy Csongor Zsolt.

Rendező munkatársa: Demeter Kata

Rendező: Tóth Árpád



0 hozzászólás

hirdetes

hirdetes
Hozzászólások | Szabályzat

Hozzászólások Copyright (C) 2009 uh.ro. Minden jog fenntartva."