A Csík zenekart ma már nyugodtan nevezhetjük a legnépszerűbb magyar népzenei együttesnek. Népszerűségét annak köszönheti, hogy nyitni tudott más műfajok, elsősorban a kortárs „intellektuális rock" felé, úgy, hogy addigi hangzását és hagyományait mégis megőrizte.

Fél lábbal kilépett ugyan a népzenéből, de ahogyan ez a nyitás, kilépés történt, az mégis népzenei volt – már ha nem korlátozzuk a szó jelentését kizárólag a parasztzenére. Bartók Béla meghatározása szerint például népdal az, amit sokan, sokáig énekelnek. Úgy gondolom, ez ráillik akár a Csík zenekar-féle Most múlik pontosanra is, amelyet még sokan fognak sokáig énekelni, még ha egyre elviselhetetlenebb feldolgozásokban is.

De ne szaladjunk ennyire előre.

A Csík zenekar egy csíkban

A zekekar 1988-ban alakult Kecskeméten, de csak '94-ben jelent meg első lemezük, Boldog szomorú dal címmel. Ekkor még táncház-formációként működtek, és következő felvételeikre is főleg erdélyi, gyimesi, bácskai és magyarországi (leginkább alföldi) gyűjtéseikből játszottak fel dalokat, de román és cigány zenét is találunk közöttük.

Említett kikacsintó nyitásukat a 2005-ös Senki nem ért semmit című lemezüktől szokás számolni, ám voltak ennek előzményei is, csak éppen nem a rock, hanem

a jazz irányába kacsintgattak.

Ugyanis a Boldog szomorú dalon ott találjuk Dresch Mihályt (foglalkozását tekintve élő legenda, valamint fúvós hangszerek virtuóza), és ha meghallgatjuk a lemezen található, szaxofonnal játszott erdélyi román népzenét, rájövünk, hogy a Csík zenekar már itt, a legelső albumon feszegeti a határokat: Dresch játéka akkor is közelít a jazzhez, ha népzenét fúj.

A mai értelemben vett világzene robbanásának idején járunk ekkor. Nemrég indul be az Afro Celt Sound System, pályája csúcsán sziporkázik a Deep Forest, Nusrat Fateh Ali Khan muzsikáját pedig agyba-főbe használják olyan filmekben, mint a Született gyilkosok vagy a Ments meg, Uram! De népi dallamokat szaxofonnal előadni, ez ebben az időben még Nyugaton is ritkaságszámba megy.

Aztán eltelik hat év, és a 2001-es A kor falára című lemezen különös számot találunk. Egy palatkai akasztós zokogó dallama egyszer csak átalakul észak-amerikai jazzé, majd mire túltesszük magunkat a meglepetésen, és belemelegszünk a ringató ritmusba, a kávéházi szvingből szép lassan ismét visszatérülünk, bele a magyar kesergésbe.

Nem tudom, mindez mennyire botránkoztatta meg a szent autenticitás egyházában hívő vájtfülűeket, de azt hiszem, azt nyilvánvalóvá tette, hogy Csík János zenekara kíváncsi és nyitott más formákra, témákra, irányzatokra is.

Valószínűleg ennek köszönhető, hogy 2004-ben Lovasi András (akivel Szabó Attila hegedűs régóta jó kapcsolatban állt) meghívta a Csík zenekart, hogy lennének a Kispál és a Borz előzenekara a Petőfi Csarnokban.

Poénból indult, komoly eredménye lett.

Kiálltak a színpadra, mint népzenei formáció, de készültek egy poénnal: a közönség legnagyobb meglepetésére előadtak három Kispál-számot (Ugyanazok, Dal teázáshoz, De szeretnék). A többit tudjuk. Következett a ma-is-jó-hallgatni Csillag vagy fecske és a Quimby Most múlik pontosanja, ami extázisba ejtette a fél országot.

Ray Charles mondta egykor: nincs egy rohadt ember ezen a földön, aki megmondhatná, miből lesz a siker. Ki gondolta volna, hogy ekkora sikere lesz a népdalosan előadott rockzenének? (Ezt már nem Ray Charles mondta.) A Csík zenekar megfogott valamit, ami ott volt mindenki orra előtt, csak éppen nem volt látható.

Egy olyan korhangulatban lépett a rockzenei feldolgozások irányába, amikor megnövekedett mind a hagyományok, a múlt értékeinek ápolása, mind a lázadás és formabontás iránti igény. A Csík zenekar ezt a kettőt ötvözte, és ezzel példátlanul széles réteget tudott megszólítani. Olyanok is lelkesedni kezdtek érte – és rajta keresztül a népzenéért –, akik korábban közömbösek, vagy éppen elutasítók voltak a tradicionális muzsika iránt.

A Csík zenekar talán legnagyobb eredménye, hogy ezt a közömbösséget radikálisan megváltoztatta. Izgalmas és meglepő feldolgozásaival felkeltette az érdeklődést a népzene iránt a fiatal zenehallgatókban, a népzenefanatikus réteget pedig közelebb vitte a kortárs rockzenéhez. Összehozott különböző zenei ízlésű embereket, és érezhetően növelte a toleranciát a különféle rajongói rétegek között. Már csak ezért is elismerést érdemel.

Az idén 25 éves zenekar most erdélyi turnéra készül. Április 15. és 21. között Nagyváradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Kézdivásárhelyen lépnek fel. Fogadjuk őket szeretettel.