A kiszámíthatatlan, rossz időjárás miatt az idei városnapok szervezői még szerdán délelőtt úgy döntöttek, hogy a minifocipálya helyett a sportcsarnokban tartják meg Rúzsa Magdi koncertjét. A döntés jó húzásnak bizonyult, mert pontban nyolc óra körül iszonyatos zuhé kerekedett a város területén, a szabadtéri színpadot ez úgy megdolgozta volna, hogy egészen biztosan lett volna késés.

Így viszont alig negyedórás késéssel színpadra is állt a zenekar – a Magdi hangján, a dobon és a basszuson kívül nem sokat lehetett hallani belőle, de szerencsére ahogy a tömeg egyre jobban töltötte meg a küzdő- és a nézőteret, a hangzás is jobb lett. Ez valószínűleg a technikusoknak is köszönhető volt, no meg annak, hogy a színpad a nézőtérrel szemben volt felállítva, nem az öltözők felől a fal elé. Az érdeklődés nagyon nagy volt, annyira, hogy amennyiben az alternatív helyszín az ifjúsági ház lett volna, oda egészen biztosan nem fért volna be ennyi ember.

Rúzsa Magdi egy fesztelen, vagány énekesnő – egyszerű farmer, ujjatlan póló és az a kitűnő, néha rekedt, igazi dögös hang, akitől még a Queen vagy az AC/DC is hiteles. A 2006-os Megasztár megnyerése óta megjelent nagylemezei legjobb dalait adta elő, illetve az októberben megjelenő új albumról is játszottak két dalt, az Indián már a youtube-on is meghallgatható, nézhető. De persze volt az Aprócska blues, a Két perc és a többi ismert dal – a befejezés előtt nem maradhatott el a Queen-mix sem, a ráadásutolsó dala pedig a Highway to Hell volt. És közben rengeteg jó hangulatú, vicces összekötő szöveg az énekesnőtől – egy olyan lánytól, aki egyszerű, szegény családból jött és hangjával sikerült ismertté válnia. S olyanná, aki a megnyert vetélkedő után a zenei piacon tudott maradni stabilan, sőt egyszerű, szerethető ember maradt.

(Rúzsa Magdival készült interjúnkat szombaton olvashatják portálunkon)