Sípszótól sípszóig írok megint, MOST FOGOK NEKI. Ma éjszaka nagyon fogok örülni vagy nagyon bánatos leszek. Nem titok, elfogult vagyok, feszül rajtam egy 2008-as holland focimez, ezt izzadtam tele, amikor azon az Eb-n a románokat verték el Robbenék. Meg utána is néhányszor. Az sem titok, hogy volt szerencsém élni néhány hónapot ebben a csodálatos kis országban pontosan tíz évvel ezelőtt, ez pedig elég volt ahhoz, hogy megszeressem.

Nemcsak a mindennapokat, de azt a focikultúrát is, ami ott van – annyira, hogy még dolgozatot is írtam a holland fociról az egyetemen, mert az is annyira „tipically dutch”, mint a festészet, a tulipántermesztés, a sajtkészítés, a gátak vagy az oktatási rendszer. Ömlenghetnék itt hajnalig, a lényeg az, hogy a Hollandia már egyszer forradalmasította a labdarúgást és ez a közös velünk, a magyarokkal. Ők is vesztettek vébé-döntőt, nem is egyet, akárcsak mi – 3-2-re vezetnek ebből a szempontból ellenünk, egyformán nem vagyunk boldogok, amikor erre gondolunk.

De ez is eggyé kovácsolhat, mint ahogy az is, hogy romániai magyar, bizonyos Kovács István volt az, aki a Cruyff-féle Ajax Amszterdamot vezette-tanította-kovácsolta a hetvenes évek elején. Jó, tudom, múlt, emlékek, focitöri, vissza a meccsre.

Hup, Holland, hup!

A G Music Pubban kevesebben vannak, mint tegnap, megoszlanak a szurkolók is, kedden este mindenki a németeknek szurkolt és örömünnepelt, ez ma nem egyértelmű. De majd kialakul. Esett az eső, miközben jöttem lefele, de ez jó jel, Hollandiában tényleg sokat esik az eső, meg lehet szokni, tíz éve nem használok esőernyőt.

Esőkabátot néha igen, ha nagyon indokolt, azt is az iskolába biciklizés alatt szoktam meg, amikor másfél óra alatt háromszor vert el az eső és kétszer égetett a nap, közben meg szinte belevitt a szél a bicikliútról a csatornába a mező közepén. Ott így megy ez.

Tíz perc lemegy, egyelőre semmi, megy a tapogatózás. Vihar előtti csend? Hibáznak az argentinok, Sneijder rá is tűzi, de mellé megy. Tegnap ilyenkor a németek már vezettek. Messi szabadrúgását fogja meg Cillessen. Nem idegeskedünk, a spanyolok ellen is csak a vezető gól után robbantak a hollandok. Szándékosan nem írtam azt, hogy RobbEntek, mert nem csak Robbenről szólt az a meccs, hanem a totális fociról, habár ma már mindenki azt játssza. Vagy próbálja, mert negyven év alatt rengeteget változik a foci, mint ahogy az élet is.

Kevés helyzet van

– jegyzi meg valaki, de még alig vagyunk túl a harmincadik percen, a tegnapi meccs ilyen szempontból nem etalon, hanem rekordromboló történelmi meccs. A foci visszatért utána a normális medrébe, minden vébémeccsen nem lőnek nyolc gólt úgy, hogy hetet az egyik csapat kap.

Hatalmas taktikai csata, amit az első félidőben látunk. Kommentár nem nagyon va n a G-ben, ez egyelőre egy olyan meccs, amit tipikusan taktikusan játszanak a csapatok. Nem látványos, nem szép, nem helyzetdömping, semmi lövés, semmi kapufa, de ez is foci. És szép, ha belelát valaki a játékba.

A szünetben elmennek néhányan a kocsmából, nem mindenkinek ízlik az, ha nincs gól és látszólag nem izgalmas a meccs. Dehogynem az! Minden labdaérintés tartalmaz izgalmat, lassan rám izzadt megint a galléros KNVB-mez. Az sem izgalom, csak nagy nevetés a kocsmában, hogy az argentin Garay a kezében viszi a cipőjét.

Mulatságos, de így jó.

Zseniálisan tartják a labdát a hollandok, az argentin szövetségi kapitány nem bír magával, nem bírja elviselni, hogy percek óta nem érnek labdához Messiék. Helyzet nincs, de tényleg nem ez a lényeg, mert ez valahol matematika, Van Gaal-ból kiindulva.

Ha Messi villan, eldönti a meccset. De még nem teszi. Kuyt, az utóbbi évtized egyik legszerethetőbb holland labdarúgója eddig a meccs embere, fantasztikus, hogy mit játszik ez a srác. Nem tudtam nem észrevenni, hogy ugyanazon a szélen játszik, csak éppen a másik irányba, jobb szélső(hátvéd)ből lett bal.

Nézünk a G-ben és csodálkozunk azon, hogy ez is futball és nem is akármilyen. Ne beszéljenek nekem itt tippekről, látványról, show-ról, mert a fociba, a játékba ez is beletartozik! Taktika, kemény játék, de gólok, kapura lövések, látvány és helyzetek nélkül. Az argentinok kettőt cserélnek, ez egy taktikai váltás lesz, Sabella most ez húzza.

Sakkoznak Van Gaal-lal, ki viszi be a mattot. Mert ez eddig patt. Ez marad a kilencven perc végéig. „A többit otthon megnézzük.”, mennek még haza a kocsmából. Pedig a meccs igenis szép! Jön a hosszabbítás.

A csata nem dőlt el. Még.

Mondja valaki a felszusszanáskor, hogy „Képzeld el, Gigiék eddig hogy fogadhatnak odabé a börönbe’ arra, hogy ki jut ma tovább!”, válasz: „Bár a katari vébén is ott fogadnának egymás között!” Kacagunk. Addig még van nyolc év, ebből a meccsből meg egy fél óra. Vagy még több, ha tizenegyespárbaj is lesz.

Van Gaal húz még egyet, leveszi Van Persie-t, jön Huntelaar, így nem lehet már kapuscsere, tehát a hollandok nem játszanak arra, el szeretné dönteni előtte. Sabella ideges, Messi sehol nincs. De még eldöntheti. Huntelaar meg jó tizenegyeslövő, ezt se felejtsük el. Sabella is előveszi Maxi Rodriguezt, ezt ő húzza.

Pókercsata?

Ez nem csajoknak való meccs, eddig belealudtak. Elnézést kérek. De mennek el még a G-ből, mert ezt tényleg szakmányban nyomja a két csapat és a két szövetségi kapitány. Most már csak azok maradtunk, akik izzadságszagúak vagyunk, ezért is elnézést. Itt. Cillessen lehúzza, nyugodtan, tizenegyesek lesznek, de most ő fog védeni. Büdös vagyok, átizzadtam a pólót. Tizenegyesek.

Az argentinok ebben jobbak. 4-2 a párbajban. Nincs igazság a fociban ahogy úgy egyáltalán sem. Mondjanak akármit.

Nem titok, bőghetnékem van. Bánat. De ez maradjon az én bajom. Úgyis felemelem a fejem.