Volt az év edzője Skóciában 2009-ben, azelőtt Ugandában már-már számára is zavaró volt a népszerűsége, legutóbb tavaly ősztől idén márciusig pedig a belga bajnokság utolsó helyezettjét, a Charleroi-t próbálta kihúzni a mocsárból. Mikor úgy nézett ki, hogy sikerült, félreállították – akárcsak korábban a Fradinál vagy a Hearts-nál. Pedig van valami megmagyarázhatatlan megszállottság a foci iránt ebben az emberben – valami, amit interjúnkban is próbáltunk "megfogni".

Amikor egyeztettük ezt az interjút, péntek este, éppen a Ferencváros–Újpest meccs volt a televízióban. Dobog még a szíved a Fradiért?

Hát persze. Nemcsak azért, mert a Ferencvárosnál dolgoztam, hanem én gyerekkoromban is Fradi-drukker voltam, és az maradtam. Nem mondhatnám, hogy mindennapi kapcsolatban vagyok a Fradi-történetekkel, de nagyon sokat beszélek játékosokkal. A mostani edzőt, Prunker Lászlót is nagyon jól ismerem, szerintem a szakmai munka jó kezekben van.

A háttérrel vannak gondok, de az is megoldódik hamarosan. De a Fradinál már ez tradíció nagyon hosszú idő óta, hogy a háttér nem megfelelő. A magyar futballt a mostani kormány nagyon segíti, remélem, hogy ez a zöld-fehérekre is kiterjed.

Te voltál az utolsó olyan edzője a Fradinak, akivel európai kupában vett részt a csapat, 2004 őszén az akkori UEFA Kupában. Emlékezetes meccs volt a Puskás Ferenc Stadionban a Feyenoord elleni 1–1, amikor Tőzsér Dániel lőtt szabadrúgásgólt, de az akkori Feyenoordban olyanok játszottak, mint Kalou vagy Dirk Kuyt. Előbbi ma a Chelsea-t, utóbbi a Liverpoolt erősíti. És Ruud Gullit volt az edzőjük.

Lényegében egy nagyon neves csapatot fogadtunk akkor, ráadásul telt ház előtt. Az egy nagy siker volt, mert azelőtt Novák Dezső bácsival jutottak be a Bajnokok Ligájának csoportkörébe, azután meg nem volt egy magyar csapat sem semmiféle csoportkörben.

Két bajnoki ezüstérmet szereztünk, játszottunk kupadöntőt, s azok a csoportmeccsek, amiket játszottunk a Feyenoord, a Schalke, a Basel és a Hearts ellen, azt hiszem, hogy a Fradi-szurkolók számára ma is élménynek számítanak. Sajnálom, hogy azután minden lefele ment: anyagilag és morálisan is.

Másodosztályban voltak, de végül kijöttek a gödörből, újra bekerültek az NBI-be. Most botladoznak anyagilag, de a szakmai munka rendben van. A legfájóbb az őszi, újpesti 0–6, amikor nagyon megaláztak – de most, hogy győztek 1–0-ra, a Ferencváros stabilizálta a második helyét a táblázaton.

A magyar válogatott másodedzője voltál, a Ferencváros vezetőedzője, Uganda válogatottjának edzője. Összejött az egyik álmod: Skóciában, az edinburgh-i Heartsnál lettél tréner. 2009-ben az év edzője voltál, aztán tavaly mégis távoznod kellett onnan is. Pedig jó eredményei voltak a csapatnak, hiszen fel tudott zárkózni a két nagy csapat, a Celtic és a Rangers mögé.

Lehet, hogy bennem is van hiba. Nem vagyok makacs, kompromisszumokat elfogadok, de nekem nagyon fontosak az eredmények: én nem üzleti szempontból nézem a futballt, hanem sportemberi szemmel. Vannak olyan dolgok az életben, amikor azt kell mondanod, hogy ez elég.

Úgy váltam el a Hearts-tól – még akkor is, ha egy-két sajtóorgánum megemlíti azt, hogy kirúgtak, hogy a tulajdonos nem volt megelégedve velem, ez abszolút nem állja a helyét – hogy Vlagyimir Romanov úrral mai napig jó kapcsolatom van. Most nem azt mondom, hogy minden nap beszélünk, mert ő nem beszél angolul, én nem beszélek oroszul, de a tulajdonos-edző kapcsolat a mai napig megvan.

Én voltam a legtöbb ideig szerződésben levő edző a Hearts-nál, amikor eljöttem, a negyedik helyen, illetve a Ligakupa-negyeddöntőben voltunk. Utoljára az ötvenes években volt a Hearts ilyen jó helyzetben, és még nem volt vége a bajnokságnak. De a tulajdonosnak volt egy véleménye, nekem is volt, ezek nem egyeztek – én szerettem volna bizonyos mértékben megerősíteni a csapatot jövőre, neki más volt a véleménye, és azt mondta, hogy ennyi, kész.

Azért furcsa, mert ha maradok, biztos vagyok benne, hogy kupadöntőbe kerülünk, harmadikok leszünk. Az egésznek meg az volt a pikantériája, mindez egy olyan meccs után történt, amikor a Rangers ellen vezettünk a 88. percig, aztán tíz emberrel 1–1 lett. Pénteken délután, mikor szombaton van a következő meccs, nem távolítják el az edzőt. Pláne úgy, hogy nincs semmi gond köztünk.

Én nem szeretnék csak a tulajdonosoknak megfelelni, én nem szeretnék senkinek megfelelni, én csak saját magamnak szeretnék megfelelni. Tudjam azt, hogy ha reggel felkelek, és elvégzem a munkámat, az egy százszázalékos tevékenység, és este úgy tudok lefeküdni, hogy nem kell azon gondolkodnom, mit nem tettem meg.

Amikor fiatal edző voltam, és a Ferencvároshoz kerültem, akkor mindenkinek meg szerettem volna felelni. Hogy a munkám tökéletes legyen a külvilág számára, ez így nem működik. Emiatt, hogy ilyen vagyok, nehéz a tulajdonosokkal együtt dolgozni.

A Charleroi-nál csodára vártak, hogy az együttes elkerülje a kiesést. Amikor átvetted a csapatot, még volt remény, hogy feljön a csapat egy olyan helyre, ahol nem kell osztályozót játszania. Aztán mégis, ott is... Ez körülbelül három hete történt.

Aki a pénzét befekteti valamibe – ez lehet futball vagy kézilabda vagy egyéb üzleti vállalkozás –, akkor szeretné meghatározni azt, hogy miként, hogyan történjen. A futball olyan sport, amihez mindenki ért, legalábbis azt hiszi magáról. Meg vagyok győződve, nem azért vannak edzők, játékosok meg szakemberek, akik évtizedekig tanulják a szakmát, hogy azt mondják nekik, nem értenek a futballhoz.

Szerintem nagyon sok tulajdonos elköveti azt a hibát, hogy nem bízik meg a szakvezetésben. Ez egy csapatmunka, amiben mindenkinek megvan a szerepe. Akkor vagy eredményes az üzleti oldalán is, ha a pályán is vannak eredményeid: jobban el tudod adni a játékosokat, többen jönnek ki a mérkőzésre.

A Charleroi már harmadik éve küzd a kiesés ellen – az idén stabilizáltuk a helyünket, a télen a lehetséges 18 pontból hoztunk 12-őt, az volt a cél, hogy megszerezzük a 14. helyet. Ha a tavaszi utolsó két mérkőzést megnyerjük, akkor a 14. vagyunk.

És akkor állították fel a padról László Csabát...

Igen. Euforikus állapot volt a klubon belül, hogy kezünkben a lehetőség. A Westerlo ellen kellett játszanunk az első mérkőzést, és csütörtök délután közölte a tulajdonos, hogy üljünk le beszélgetni. Végül is az volt a lényege, hogy az utolsó két mérkőzést nem velem képzeli el. Erre mit tudsz mondani? Nem bontottunk szerződést, még mindig a Charleroi-nak vagyok az alkalmazottja, tegnapelőtt beszéltem utoljára az elnökkel.

Csak döntetlent értek el a Westerlo ellen, a Cercle Bruges-től otthon kikaptak – és sajnos az osztályozón az Eupentől is vereséget szenvedtek 3–2-re. Nem azt mondom, hogy pont amiatt, hogy eljöttem, nincsen siker. Én nagyon sajnálnám, ha ez a klub kiesne, mert két vallon, tehát francia csapat van a belga bajnokságban, a Standard Liége és a Charleroi, és szerintem nem tenne jót az országnak. Francia nyelvterületen is kell lennie egy-két jó csapatnak. Ha kiesik a Charleroi, az nagy érvágás lenne a városnak és a régiónak.

Nehéz okosnak lenni ezekben a dolgokban. Azért szeretem a német modellt, mert ott igazgatótanács vezeti a klubokat, több ember, akik el tudják dönteni, hogy mi jó és mi rossz a klubnak. De nagyon remélem, hogy minél hamarabb munkába tudok állni.

Akkor mit hoz a jövő László Csaba számára?

A családdal úgy döntöttünk, hogy ők még egy évig Skóciában maradnak, bárhová is fogok menni, a nagyobbik lányomnak be kell fejeznie az iskolát. Most újra elkezdődik a körforgás, de azért nem szeretnék csapatot vagy országot mondani, mert minden klubnak, ahol szóba kerültem, jelenleg van trénere.

Egyetlen, amit meg szabad említenem, az a skót Kilmarnock, akik a múlt hét végén kerestek újra, mert az edző elment Finnországba. Azon gondolkodom, hogy legrosszabb esetben visszamegyek Skóciába. Azért van ennek is pikantériája, mert a nyáron megkeresett a Kilmarnock tulajdonosa, de úgy éreztem, hogy nem olyan kihívás a Hearts után a Kilmarnockot edzeni, ami nekem fontos lenne. A családom miatt lehet, hogy igent mondok, de nem biztos, nem tudom még ezt eldönteni.